


A DAB előnyös játéka lehet a kulcs
Ha vasárnap a HSC ellen Peterdiék nem tudnak javítani a speciális egységek teljesítményén, aligha lesz esélyük a teljes kerettel felálló erdélyi csapat ellen.
A Debrecen elleni két meccsen 4 pontot szerzett a DAB, és nagyon kevésen múlt, hogy nem lett ez még több, ami kellő önbizalmat adhat a csapatnak. Fájdalmas tanulságoknak azonban nem volt híján ez a két találkozó, a legsürgősebb teendő egyértelműen az emberelőnyös játék körül akad. Ez a játékelem, amely a szezon elején a csapat erőssége volt, mára oda jutott, hogy meccsek mennek el rajta. Az utolsó hat mérkőzésen egyetlen gólt szereztek Buschbacherék emberelőnyből, miközben két gólt kaptak létszámfölényben, melyek közül a legemlékezetesebbet éppen legutóbb a Debrecen ellen hosszabbításban egy 4-3 elleni szituációban. Ez még akkor is megengedhetetlen, ha Trosin valódi klasszisokat idéző megmozdulással verekedte át magát és a korongot az egész pályán. Ezzel szemben a hátrányos védekezés pazarul megy, a Miskolc ellen öt percet húztak ki kapott gól nélkül, a Debrecen ellen legutóbb pedig kétszer játszottak összesen közel 4 percet kettős hátrányban, de Vaszjunyinék csak egy gólra voltak képesek.
A HSC megbontott keretének gyengébbik fele kikapott szombaton a Tüskében, a meccsre 13 mezőnyjátékost nevezett a csapat, a másik fölényesen nyert a Progym ellen 7-2-re. Dunaújvárosban egyesül a két fél, így a hazaiaknak keményebb dolguk lesz, mint Szappanoséknak. Nagy csatára lehet számítani, mindkét csapatnak 15 pontja van, a HSC-nek ennek elérésére eggyel több meccsre volt szüksége. A két csapat Csíkszeredában már játszott egymással, akkor 5-2-re nyert a HSC, éppen emberelőnyös játékának és a gyengébb dunaújvárosi kapusteljesítménynek köszönhetően. Dunaújvárosban idén még nem játszottak egymással, nem csak a múltra való tekintettel várható izgalmas mérkőzés.
Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Továbbra is roppant idegesítő, hogy a saját dolgunkat nehezítjük meg olyan apró egyéni hibákkal, amelyek nem egyszer eredményezték már, hogy pontokat vesztettünk. Mindenképpen vissza szeretnénk vágni az Erdélyben elszenvedett vereségért. A HSC egyik fő erőssége a légiósállománya, az ő játékukra nagyon oda kell majd figyelnünk. Szerencsére Lindoff sérülése a DHK ellen nem bizonyult komolynak, de még nem tudom, ki kezd a kapuban.
DAB–HSC 3-4
Megérdemelten nyert a Csíkszereda, a DAB örülhet a szerzett pontjának, ilyen játékkal nem sok keresnivalója lesz a továbbiakban, alaposan rendet kell tenni a fejekben. A meccs három hőse a két kapus és a szép számú vendégszurkolók voltak.
Agresszívan kezdett a DAB, már az első pillanattól letámadtak az ellenfél védekező harmadában. Ennek meg is lett az eredménye, közel egy percig nem tudott kijönni a HSC, több korongvesztés után Buschbacher passzolt a kapu előtt egyedül álló Borbásnak, aki Peksa elfektetése után higgadtan emelt a hálóba. A korai gól után nem túl magas színvonalú játék vette kezdetét, ami kitartott a harmad végéig, mindkét csapatból hiányzott a pontosság, alig-alig tudtak kettőt jól passzolni egymás után. Emellett főként a játék fizikai karaktere dominált, nem kímélték egymást a játékosok egyik oldalon sem. Három perccel a harmad vége előtt Azari unta meg, hogy sorban harmadik shiftjében vernek oda megtorlatlanul a csuklójára, saját kezébe vette az elégtételt, de egy-két pofonnál nem jutottak tovább Kuzmannal. A 4-4 elleni játékban Oktyabrov mester azonnal felküldte a Bednar, Ozols, Tambijevs, Berlov négyest, azonban a hazaiak, Léránt vezérletével megkontrázták őket, a HSC csak szabálytalanul tudta megállítani a fiatal újvárosi játékost. Az előnnyel azonban nem tudott mit kezdeni a DAB, bár Buschbacher lövésénél Peksa a nap védését mutatta be, megfogni nem tudta a korongot, de belekapott és ez pont arra volt elég, hogy a korong a felső vasra vágódjon, maradt az 1-0.
A második harmadot aktívabban kezdték a vendégek, akik a harmad legnagyobb részében le is táboroztak az újvárosi kapu előtt. Mihály Ede, Molnár Zoltán, Molnár Zsombor is veszélyeztetett. A 25. percben mindez emberelőnyt eredményezett, amelyben Tambijevs szép passza találta a kapu előtt teljesen egyedül Bors Hubát, aki nem is hibázta el a ziccert. Nem sokáig örülhettek azonban az egyenlítésnek, Azari egy perc múlva egyenlített Peterdi és McCann passzából. A gól után folytatódott a csíkszeredai fölény, Hruby kiállítása alatt szinte végig az újvárosi harmadban járatták a korongot, azonban Duschek elképesztő formában védett. Következett Léránt kiállítása, itt egy Raszulov helyzet megtörte a vendégek lendületét. Negyedóra után ébredtek a hazaiak, átvették az irányítást, McCann, Odnoga és Peterdi is nagy helyzetbe került. A második újvárosi előny megmutatta, ebben a játékelemben nem sikerült előre lépni csütörtök óta. A harmad hőse ezzel együtt Duschek Dávid volt, aki iszonyatos nyomás alatt bizonyította, hogy a legmelegebb pillanatokban is lehet rá számítani. A jegyzőkönyvben rögzített 19-19-es kapuralövési arány a lelátóról több, mint túlzónak tűnt.
Áthúzódó újvárosi előnnyel indult a harmadik játékrész, azonban ebből sem sikerült valamirevaló helyzetet kialakítani. A 49. percben némileg váratlanul kettőre növelte előnyét a hazai csapat, az egyik legjobban dolgozó sor munkája érett góllá, Németh Péter vágta be Revák passzát. Hiába vezetett azonban két góllal a DAB, a mutatott játék alapján igencsak ingatag lábakon állt ez az előny. A csapat jó néhány játékosából hiányzott a felelősségvállalás, flegma stílusban jégkorongoztak, ráadásul elsősorban a védők, miközben a HSC sokkal egységesebb, küzdősebb csapat benyomását keltette. Nem is váratott sokára az egyenlítés, az 52. percben Berlov, egy percen belül Ozols volt eredményes, 3-3-ra alakítva az állást. Ezzel együtt a végén Buschbacher ütőjében benne volt a győztes találat, azonban Peksa óriásit hárított másfél perccel a vége előtt. Jöhetett a hosszabbítás, amelyben a DAB előtt adódott több lehetőség, Peksa felnőtt Duschek mellé, meccsben tartotta csapatát. A hét perc is kevés volt az újabb gólhoz, így rávezetéssel ért véget a találkozó. Az első párban Antal Zsombor és Buschbacher egyaránt kihagyta a magáét, Berlov beverte, Azari, Tambijevs és Peterdi is kihagyta. Utóbbi próbálkozás kiválóan tükrözte azt a demoralizált mentális állapotot, amelyet néhány csapattárs felelőtlen játéka eredményezett. 4-3-ra nyert a HSC, amely sokkal egységesebb csapat benyomását keltette ezen a mérkőzésen.
Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Nagyon csalódott vagyok, mert egy hét alatt harmadszor játszunk hosszabbításos mérkőzést, ezúttal ráadásul kétgólos vezetésről engedtük ki a kezünkből a meccset. Mentálisan fáradtak el a fiúk, és utána nem tudtuk mozgósítani azt a pluszt, ami szükséges lett volna. Mindenkinek magába kell néznie, és önmagában keresnie a hibát!
Artur Oktyjabrov (vezetőedző, HSC): Az első harmadban fáradtak voltunk a sok utazástól, idő kellett, mire fel tudtunk pörögni. Nehéz mérkőzést játszottunk, de megmutattuk, hogy van tartásunk. Kétgólos hátrányból hoztuk vissza a meccset, összességében elégedett vagyok az eredménnyel.
Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 600 néző. Játékvezetők: Mayer, Bogdan, Nedeljkovic,ivan, Kis-király. |
Duschek: 91,3% (Lindoff) | K |
Peksa: 93,6% (Ruczuj) |
Raszulov, Kolesnikovs, Azari, Peterdi, McCann | 1 |
Ozols, Bors, Tambijevs, Antal Zs., Berljov |
Lencsés, Hruby, Szepessy M., Borbás, Bushbacher | 2 |
Kuzman, Salló, Mihály, Moldován, Farkas |
Smith, Léránt, Németh, Szepessy B., Odnoga | 3 |
Bednár, Gecse, Maggyejev, Molnár Zs., Molnár Z. |
Pál, Revák, Magosi, Nagy | 4 |
Bíró, Kropotyin, Okos |
Gilbert Lee, Strenk Hunor | E |
Otiabrev Artur, Geréb István |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 01:16 | DAB | Borbás | Bushbacher | Smith | |
1-1 | 24:44 | SCC | PP | Bors | Tambijevs | |
2-1 | 25:48 | DAB | Azari | Peterdi | McCann | |
3-1 | 48:22 | DAB | Németh | Revák | Hruby | |
3-2 | 51:26 | SCC | Berljov | Tambijevs | Ozols | |
3-3 | 52:18 | SCC | Ozols | Berljov | Tambijevs | |
3-4 | 67:00 | SCC | GWS | Berljov |
47 | Kapura lövések száma | 46 |
8 | Kiállításpercek | 20 |
A DAB–HSC videón
A teljes mérkőzés megtekinthető az alábbi felvételen.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk