


Nyolc meccs óta ponttalan a Brassó
A csapat október harmadikán szerzett utoljára pontot a MOL Ligában. Újpesten sem ők az esélyesek. Szilassy Zoltán tanítványai tovább zárkózhatnak a negyedik helyezett Fehérvárra.
Hiába érkezett legerősebb összeállításában a Brassó Magyarországra, úgy tűnik, mentálisan is feladták a MOL Ligát. A Fradi ellen 40 perc alatt kaptak egy ötöst, amivel el is dőlt a mérkőzés. Nem lesz sokkal könnyebb dolguk vasárnap sem, hiszen Pesterzsébetről a Megyeri útra teszik át a székhelyüket. Az UTE az utóbbi időben ingadozó formát mutat, Fehérváron 4-2-re nyert, azonban legutóbb a MAC ellen csúnya zakóba futott bele és 7-1-re kikapott. A Brassó kálváriája tovább tart, utoljára 9 mérkőzéssel ezelőtt, a Fradi ellen tudtak nyerni 3-2-re, azóta pontot sem szereztek.
Ha azonban a vasárnapi meccsbe is úgy állnak bele a lilák, ahogyan a MAC ellen tették, akkor a Brassó ellen sem számíthatnak könnyű mérkőzésre. A két csapat Brassóban már találkozott egymással, akkor a lilák fiatal játékosaik vezérletével 5-2-re nyerni tudtak. Gólt szerzett Pichler Ádám, Hodos Detre, Nemes Benjámin és Karol Csanyi is. Az UTE számára nagyobb a tét, hiszen egy győzelemmel két pontra megközelítenék a negyedik helyezett Fehérvárt, míg vereség esetén veszélyesen közel engednék magukhoz a Fradit.
Fotó: Rózsa Zoltán
UTE–Brassó 2-1
A Brassó 8 ponttalan mérkőzés után 1 pontot szerzett Újpesten. Tőke Zoltán 33 védéssel járult hozzá az erdélyiek sikeréhez.
Az UTE az első harmadban 10:6-ra nyerte a kapura lövési mutatót, a hazaiak enyhe fölénye a játékrész utolsó percében érett góllá, amikor Gágyor Péter révén megszerezték a vezetést. A második húsz perc a Brassónak sikerült jobban, a végjátékban Molnár Zsolt egyenlített. A harmadik harmadban nyomtak az újpestiek, de Tőke Zoltán mind a 17 próbálkozást védte. Hosszabbításra került sor, ahol csak brassói kapura lövést jegyeztek fel, Sila mind a 4-et védte. A büntetőlövéseknél a negyedik kör döntött, Pance betalált, Molnár Zsolt kihagyta, így az UTE 2-1-re nyert. A Brassó október 3-a után szerzett újra pontot. Az újpestiek legközelebb kedden lépnek jégre Dunaújvárosban, a brassóiak pedig a MAC-hoz látogatnak.
Erste Liga, Megyeri út, 354 néző. Játékvezetők: Varjú, Bulovec, Váczi, Miklic. |
Sila: 96,6% (Pleszkán) | K |
Tőke: 94,3% (Fülöp) |
Lindgren, Kiss D., Mihálik, Pance, Virág T. | 1 |
Mátyás, Nagy, Molnár, Fodor, Petres |
Huba, Hegyi, Nemes, Csányi, Kiss Á. | 2 |
Imecs, Zsók, Tranca, Bíró G., Bíró M. |
Dósa, Garbacz, Feil, Gröschl, Gágyor | 3 |
Sprencz, Balázs, Bíró O., Virág Cs., Péter |
Zalavári, Hodos, Dömötör, Pichler, Turbucz | 4 |
János, Dumitru, Márton |
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt | E |
Keresztes Ottó |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 19:06 | UTE | Gágyor | Lindgren | Hodos | |
1-1 | 38:44 | BRA | Molnár | Fodor | Petres | |
2-1 | 67:00 | UTE | GWS | Pance |
35 | Kapura lövések száma | 29 |
10 | Kiállításpercek | 26 |
Az UTE–Brassó képei
Videó-összefoglaló
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk