


A Debrecen visszaveheti a második helyet
Ehhez persze nem lesz elég legyőzni kedden a HSC-t, a MAC-nak is ki kellene kapnia a Brassótól. Viszont az erdélyiek egy győzelemmel beelőzhetik a Ferencvárost és feljöhetnek a 6. helyre.
A Csíkszereda hárommeccses magyarországi kiszállásának utolsó állomására érkezik Debrecenbe. A MAC-cal szemben a karcsú keret nem tudta tartani a lépést, de végig küzdve 7-3-ra kapott ki, majd Dunaújvárosban a szintén nagy hajrá már győzelmet ért Berljov büntetője révén. Debrecenben ezzel a mentalitással szintén eséllyel szállhatnak harcba, noha egyértelműen nem ők a mérkőzés esélyesei. A hazaiak az utóbbi időben nem futnak jó formát, a Fehérvártól hazai pályán kaptak ki, a két dunaújvárosi mérkőzésen pedig mindössze két pontot tudtak szerezni, ami mindenképpen csalódás az eredeti tervekhez képest. A két csapat már kétszer játszott egymással a szezonban, a DHK otthon és idegenben is négy gólt tudott lőni, ami mindkét alkalommal elég volt a győzelemhez, hazai pályán gólt sem kaptak. Az első találkozón Csíkszeredában azonban csak üres kapura elért találattal nyert 4-2-re a Debrecen, a szeredaiak nyilván inkább innen szeretnék folytatni a párharcot. A két csapat között eddig a legnagyobb különbséget a kapus jelentette, Vay Ádám Debrecenben hibátlanul védett, de idegenben is 95,6%-ra volt képes. Az egyébként szintén kiváló képességekkel rendelkező Peksa ezzel szemben egyik alkalommal sem érte el a 89%-ot.
A DHK egy meccsel kevesebbet játszott, mint a MAC, 32 pontjával így a harmadik helyen áll a fővárosiak mögött, akiknek 34 pontjuk van. Mögöttük a Fehérvár vészes közelségbe kerülhet, hiszen máris csak négy pont a másik újonccal szemben a Debrecen előnye, miközben a lejátszott meccsek száma megegyezik. Nagy tehát a tét a hazaiak számára, de nincs ez másként a másik oldalon sem. A HSC lassan elkezdett felfelé lépkedni a tabellán, és bár az élmezőny behozhatatlannak tűnő messzeségben van, nyilván nem is ennek elérése a cél, hanem elsősorban a rájátszásba kerülés. Ez pedig egyáltalán nincs is olyan messze, hiszen 17 pontjukkal jelenleg hetedikek a 19 pontos Fradi mögött. Igaz, az Acélbikák két meccsel kevesebbet játszott és csak egy pontra van tőlük, tehát jelen pillanatban három csapat vív élet-halál küzdelmet a jelenleg kiadó egyetlen rájátszást érő helyért.
Debrecen–HSC 5-6
A csíkszeredaiak egy változatos mérkőzésen legyőzték a hajdúságiakat. Berljov mesterhármassal járult hozzá a HSC 2 pontjához.
A mérkőzést a HSC kezdte jobban, már a 49. másodpercben megszerezte a vezetést Moldován góljával. A 9. percben emberelőnybe került a Debrecen, ám Berljov betalált emberhátrányban, majd Kovács Bronson révén kihasználta az 5 a 4 elleni lehetőséget a DHK. Öt percnyi gólcsend után Hetényi találatával egyenlítettek a hazaiak, a 18. percben pedig Kaszkov találatával már vezettek a hajdúságiak.
A második harmad is HSC-góllal indult, Berljov meglőtte önmaga második, csapata harmadik gólját. A hátralévő 19 percben viszont minden próbálkozást védtek a kapusok. A záró játékrészben Maggyejev góljával újra a csíkszeredaiak vezettek, majd az 51. percben Trosin egalizást. A végjátékban komoly lehetőség adódott a Debrecen előtt, előbb Gecse, majd a HSC kapott csapatbüntetést, a kettős emberelőnyt pedig Berta révén gólra váltották a hazaiak. Az 58. percben tömegjelenet alakult ki, amiből a DHK jött ki rosszabbul, Kovács Bronson 5+végleges fegyelmit kapott. A mérkőzésben még egy újabb fordulat benne volt, Könczeit is kiküldték, 29 másodperccel a rendes játékidő vége előtt Berljov kettős emberelőnyben hosszabbításra mentette a mérkőzést. A túlórában a DHK elcserélte magát, Ozols pedig emberelőnyben betalált Vay kapujába. A HSC 6-5-re nyert, pontszámban beérte az FTC-t, míg a Debrecen maradt a 3. helyen.
Az edzők szava nem jutott el a játékosok tudatáig
A játékkal sem a Debrecen, sem a Csíkszereda edzője nem elégedett a 11 gólos meccs után.
Dmitrij Romanov, vezetőedző, Debrecen: “Ezúttal éppen a fordítottja történt annak, ami az előző meccseken. Eddig nagyon gyenge hatékonysággal használtuk ki a helyzeteket, az emberelőnyöket, de a csapat az utolsó pillanatig küzdött. Most jó hatásfokkal lőttük be az emberfórokat, de nem küzdöttünk elég keményen. Úgy látszik, az edzők szava nem jutott el a játékosok tudatáig. Dancsfalvi kiesése a legrosszabbkor történt, mivel ő afféle szellemi vezetője a gárdának, amikor megsérült, nem volt, aki átvegye tőle ezt a terhet, megtört a csapat lendülete. Nagyon nehéz lesz felkészülni a következő mérkőzésre, de úgy vélem, hogy a több munka visz előre, így a fizikumon keresztül próbálunk előre jutni.”
Artur Oktyabrjov, vezetőedző, HSC Csíkszereda: “Az egész mérkőzés nagyon izgalmas és emocionális volt, örülök, hogy a végén sikerült megtörni a debreceniek ellenállását és megnyerni a találkozót. A játékunk minőségével nem vagyok elégedett, de a csapattal igen, a fiúk megmutatták igazi tartásukat.”
Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 300 néző. Játékvezetők: Halassy, Varjú, Sipos, Pálkövi. |
Vay: 81,8% (László) | K |
Peksa: 84,8% (Ruczuj) |
Csíki, Kovács, Vincze, Dancsfalvi, Godó | 1 |
Ozols, Bors, Tambijevs, Antal Zs., Berljov |
Hetényi, Wéber, Saluga, Berta, Kaszkov | 2 |
Kuzman, Salló, Mihály, Moldován, Farkas |
Kunajev, Emanuelsson, Könczei, Milan, Trosin | 3 |
Bednár, Gecse, Maggyejev, Molnár Zs., Molnár Z. |
Barabás, Hári | 4 |
Bíró, Kropotyin, Okos |
Romanov Dmitrij, Razov Igor | E |
Otiabrev Artur, Geréb István |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 00:49 | SCC | Moldován | Farkas | ||
0-2 | 08:48 | SCC | SH | Berljov | Tambijevs | |
1-2 | 09:33 | DHK | PP | Kovács | Hári | Dancsfalvi |
2-2 | 14:49 | DHK | Hetényi | Berta | Könczei | |
3-2 | 17:14 | DHK | Kaszkov | Emanuelsson | Trosin | |
3-3 | 20:13 | SCC | Berljov | Tambijevs | ||
3-4 | 44:13 | SCC | Maggyejev | Salló | Molnár Zs. | |
4-4 | 50:51 | DHK | Trosin | Berta | Hetényi | |
5-4 | 56:23 | DHK | PP2 | Berta | Trosin | Kunajev |
5-5 | 59:31 | SCC | PP2 | Ozols | Bors | |
5-6 | 62:15 | SCC | PP | Ozols | Tambijevs |
33 | Kapura lövések száma | 33 |
35 | Kiállításpercek | 24 |
A Debrecen–HSC képes összefoglalója
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk