


A Fradi a MAC ellen mászhat ki a gödörből
Mondani sem kell, ez egyáltalán nem lesz egyszerű feladat, hiszen az aktuális vendég az egyik legkompaktabb csapat a ligában. Ráadásul az egyik legkompaktabban jó csapat.
Aligha találni két olyan csapatot a ligában, amely annyira eltérő pályát futna be, mint a Fradi és a MAC, akik pénteken csapnak össze Pesterzsébeten. A házigazdák igazi mélyponton vannak, erről legjobban a hétfői, Fehérvár elleni meccsük tanúskodik, amit egy szokatlanul őszinte hangvételű Facebook-bejegyzés követett, Pap Gábor, a szakosztály elnökségi tagjának részéről. Pedig úgy tűnt, a Fradi talpra állt a Miskolctól elszenvedett 12-4-es vereség után, hiszen az egyre jobb formában lévő HSC-t Csíkszeredában győzte le és kétszer is hat gólt ütött a Brassónak. Mindemellett a Miskolc másodszor is 5-1-et hozott, emellett pedig két Fehérvár elleni meccsen összesen 11 gólt kaptak, legutóbb 6-0-val távoztak a Raktár utcából.
A MAC éppen ellenkezőleg jár el, négy meccse nem kapott ki, azelőtt is hosszabbítást ért el a Miskolc otthonában, a négy győzelem mérlege 20 lőtt és mindössze 7 kapott gól. Az is igaz ugyanakkor, hogy e négy meccsből háromszor a tabella alsó feléhez tartozó csapatok ellen vívták. Legutóbb az utolsó Brassó ellen 51 kapura lövés is csak két gólra volt elég, ami nem garancia a sikerre. A helyzetkihasználáson tehát mindenképpen javítania kell Majoross Gergely tanítványainak. Mindazonáltal a Fradi is az alsóbb régiókban tanyázik, így a meccs egyértelmű esélyese a MAC, még akkor is, ha a csapatkapitány Tokaji játékára egyelőre várni is kell, miként Silló Arnoldra is, Stipsicz Bencére viszont számíthat csapata. A túloldalon az ötmeccses eltiltását töltő Linus Schellin fog hiányozni. A MAC még nem játszott Pesterzsébeten ebben a szezonban, ettől függetlenül a pontvesztés igazi meglepetés lenne, a vendégek kapujában Bálizs kezd.
Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): Néhány fontos játékelemmel foglalkoztunk a csütörtöki edzésen, elsősorban védekező harmadbeli részletekkel, szeretném, ha ebben tovább fejlődnénk. Nehéz, küzdelmes mérkőzésre számítunk, de tudjuk, mit kell tennünk ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a pályát ma este. Sok energiára és a szisztéma pontos betartására lesz szükség a Fradi otthonában. (Forrás: A MAC Facebook-oldala)
Fotó: Maneses István
FTC–MAC 5-6
Rafaj Attila mesterhármasának köszönhetően a ferencvárosiak csak hosszabbításban szenvedtek vereséget. A zöld-fehérek a pontszerzésükkel előrejöttek a rájátszást érő 6. helyre.
A MAC már a 2. percben megszerezte a vezetést, Szappanos talált be Budai kapujába. A harmad közepén viszont feltámadt a Ferencváros, Jensen egyenlített, Rafaj vezetéshez juttatta a zöld-fehéreket, Tendler pedig kétgólosra növelte az előnyt. A harmadik hazai gól után Majoross Gergely időt kért. A 20. percben Nagy Krisztián gondoskodott arról, hogy csak egygólos FTC-előnnyel vonuljanak szünetre a csapatok. A ferencvárosiak erejét jól jelzi, hogy 22-szer találták el Bálizs kapuját az első 20 percben. A második harmadban a MAC támadott többet, kétszer emberelőnyben is játszhatott, gól nem született.
A 43. percben Rafaj meglőtte önmaga második, csapata negyedik találatát. A következő percekben a MAC akarata érvényesült, Terbócs szépített, Olson egyenlített. Fél perccel a gól után elszabadultak az indulatok, Klempa és Manninen megtalálta egymást. Terbócs 53. percben született második gólja a MAC újbóli vezetését jelentette, Rafaj 3 perccel későbbi mesterhármasa pedig a hosszabbítást eredményezte. Sokáig úgy tűnt, a hosszabbításban nem születik gól, ám a végjátékban emberelőnybe került a MAC, amit 8 másodperc alatt kihasznált Olson révén. A MAC 6-5-re nyert, de az FTC is örülhet, fontos pontot szerzett a rájátszásért folyó küzdelemben.
Fotó: Pap Gábor (FTC)
A MAC nem nőtt ki a rossz kezdésből
A 67. percben nyert a MAC az FTC otthonában.
Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): Nagy lépést tettünk előre, keményen hajtott minden játékosom a jégen. Verekedtünk minden korongért, volt 11 gól. Sajnálom, hogy a végén vesztesen kellett lejönnünk. Gratulálok minden játékosomnak és természetesen a vendégcsapatnak.
Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): Nagyon rosszul kezdtük a meccset, azt hittem, kinőttünk belőle, de ennek ellenére mire felocsúdtunk, már 3-1 volt az eredmény. A második és a harmadik harmadban véleményem szerint nem játszottunk rosszul, de úgy gondolom, igazságos döntetlen született a három harmad alatt. A hosszabbítás, főleg a három-három elleni játék lutri, ma mi jöttünk ki belőle jobban.
Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 250 néző. Játékvezetők: Halassy, Németh, Nagy, Ozsváth. |
Budai: 84,2% (Ágoston) | K |
Bálizs: 86,1% (Arany) |
Erdélyi, Hietamaki, Dubek, Rafaj, Jensen | 1 |
Pozsgai, Olson, Klempa, McDonald, Hayes |
Suoraniemi, Pál, Manninen, Kiss, Tendler | 2 |
Nagy P., Quinn, Nagy K., Saarenpaa, Terbócs |
Lévai, Valecko, Horváth, Kovács V. L., Fliszár | 3 |
Stipsicz, Mestyán, Roczanov, Németh A., Szappanos |
Üveges, Farkas, Mach, Papp Cs. | 4 |
Jászai, Németh Á., Tóth R., Schmál, Egyed |
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc | E |
Majoross Gergely, Svasznek Bence |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 01:58 | MÚB | Szappanos | Németh A. | Roczanov | |
1-1 | 07:26 | FTC | PP | Jensen | Manninen | Hietamaki |
2-1 | 11:06 | FTC | Rafaj | Jensen | Dubek | |
3-1 | 13:21 | FTC | PP | Tendler | Kiss | Suoraniemi |
3-2 | 19:23 | MÚB | Nagy K. | McDonald | Klempa | |
4-2 | 42:49 | FTC | Rafaj | Dubek | ||
4-3 | 45:25 | MÚB | Terbócs | Olson | McDonald | |
4-4 | 50:07 | MÚB | Olson | Szappanos | Pozsgai | |
4-5 | 52:21 | MÚB | Nagy K. | Terbócs | Mestyán | |
5-5 | 55:47 | FTC | Rafaj | Dubek | Suoraniemi | |
5-6 | 66:50 | MÚB | PP | Olson | McDonald | Saarenpaa |
36 | Kapura lövések száma | 38 |
26 | Kiállításpercek | 20 |
Az FTC–MAC galériája
Az FTC–MAC videó-összefoglalója
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk