1018jegmac08

Az első és a második találkozik a MOL Ligában

   

A két legmeggyőzőbb csapat eddig mindig parázs meccseket játszott egymással, vasárnap sem kell másra számítani, hiszen mindketten bombaformában várják a válogatott szünet előtti utolsó mérkőzésüket.

A MAC október 18-án kezdte a válogatott szünetig tartó menetelését, az elmúlt két hétben hetedik meccsét játssza a csapat. Érdekes módon pont ott zárják a sorozatot, ahol elkezdték, vagyis a Jegesmedvék otthonában. A legbrutálisabb hazai pályát produkáló vendégektől akkor egy pontot el tudtak rabolni, nagy kérdés, hogy az eltelt két hétben léptek-e annyit előre a játékosok, hogy ennél is többre legyenek képesek. A bizakodásra minden okuk megvan, hiszen a miskolci meccs óta nem kaptak ki, ötmeccses nyerő szériában vannak. Sorozattal a Macik sem állnak rosszul, a Megyeri úti zakó óta nyernek, ami öt meccset jelent, összesített gólarányuk a miniszériában egészen brutális 32-13. A Jegesmedvék esetében azonban nem annyira a sorozatok az érdekesek, hiszen mindössze két vereségük van és csak egyszer kaptak ki rendes játékidőben, vagyis az egész eddigi szezon egy nyerő széria.

A tabellán ugyan csak két pont választja el egymástól a csapatokat, de a Kontinentális Kupa miatt a Miskolcnak jelentős meccshátránya gyűlt fel, 16 lejátszott mérkőzések az átlagnál kettővel, a MAC-hoz képest hárommal kevesebb. Mindkét csapat egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből a gólszerzési potenciál tekintetében, 76 találatnál járnak, bár mint említettük, a borsodiak hárommal kevesebb meccs is elég volt e hihetetlen szám eléréséhez. A Miskolc meccsenként 4,75 gólt lő, a MAC négyet. Egymás ellen igazi presztízsmeccseket játszottak eddig, Miskolcon, a szezon eddigi legjobb mérkőzésén, 3-3 után hosszabbításban győztek a házigazdák, a Tüskében a MAC dominált, de a 40 lövést hárító Adorján kapus vezetésével a vendégek nyertek 2-0-ra.

1018jegmac08

Fotó: Bán Olivér

Mindkét csapat tele van extraklasszis játékosokkal. Galanisz Nikandrosznak jót tett a Miskolcra költözés és Mayer Péter vezetőedző invenciózusságát dicséri, hogy a centernek új szerepkört talált, kitette a szélre. A klímaváltozás és az új feladat együttesen pozitívan hatott Galanisz játékára, a legponterősebb magyar játékosa a ligának, 16 meccsen szerzett 11 gólja és 13 asszisztja a szövetségi kapitány figyelmét is magára vonta, be is hívták a válogatottba. Ahol egyébként tobzódnak a centerek, szélsőként tehát nagyobb eséllyel rohamozhat A-csoportos tagságért a kiváló játékos. A MAC-ban három 20 pont feletti és tíz 10 pont feletti játékos van, a Miskolcnál mindkét kategóriában eggyel kevesebb. Ha a másik feléről közelítünk, a Miskolcban 19, a MAC-ban 17 játékos szerzett pontot. A vendégek oldaláról említést érdemel Nagy Krisztián, aki 18 pontnál jár, illetve Terbócs István, aki egyre jobb formába lendül. A 19 éves csatár a szezon első hét meccsén ponttalan maradt, azonban a Fradi ellen átszakadt a gát, három pontot szerzett és már tíznél jár.

Novemberről lévén szó, belépünk a Movember mozgalom időszakába, amely a prosztatarák veszélyeire hívja fel a figyelmet. A MAC teljes mellszélességgel beállt az ügy mögé, a médiafelhajtásról itt olvashatnak, Miskolcon speciális mezben lépnek pályára a játékosok.

A Miskolc számára minden hazai mérkőzésen a bravúros veretlenségi széria megőrzése is a tét. A Jegesmedvék 15 hazai MOL Liga-meccset nyertek zsinórban, január 18-án a DAB távozott legutóbb három ponttal innen.

Miskolc–MAC 4-3

   

Mindenkinek jutott a pontokból, de a Miskolcnak eggyel több a MOL Liga vasárnap esti rangadója után. Dansereau talán beindult.

Ismét a MAC ellenfele kezdte jobban a meccset, álmos játékot követően Dansereau váltott ritmust és lőtt gólt. Fölénybe került a Miskolc, de újabb gólokban nem mutatkozott ez meg, aztán pedig a fölény is elfogyott. A szünetet követően váltakozó mezőnyjáték folyt a jégen, több miskolci lehetőséggel. Így aztán kicsit váratlanul egyenlített a MAC Saarenpaa góljával, majd közel állt a második gólhoz is, de ehelyett érkezett a gyors miskolci válasz, Sagert révén egy hátvédgóllal. A harmad vége előtt mozgalmas pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők, Dudas kapott 10 perces fegyelmit, majd gyakorlatilag a buliból Dansereau lépett meg, és 3-1-re módosította az eredményt. Ebben a szezonban másodszor szerzett 2 gólt, és összesen csak az 5. meccsén volt eredményes, biztos sok miskolci szurkoló reméli, hogy lassanként megtalálja az egy évvel ezelőtti formáját.

Nem hazudtolta meg magát Majoross Gergely együttese, ahogy az első harmadban általában nem nyernek, úgy a harmadik harmadok többségét meg szokták nyerni, és ez így történt most is. A játékrész középső szakaszában két kapu előtti kavarodás után szerzett góllal egyenlített a MAC, előbb Roczanov, majd McDonald volt eredményes. Ezt követően már nem született újabb gól a lefújásig, annak ellenére sem, hogy Bálizsnak ebben a 20 percben is több védeni valója akadt. A hosszabbításban a Miskolc megkapta első kiállítását, a korong kilövéséért. Nem élt a nagy lehetőséggel a MAC, és ennek meg is fizette az árát, a 3 a 3 elleni játékban a Dudas-Booras páros összehozta a Miskolc győztes gólját, a Jegesmacik ezzel két ponttal gazdagodtak, a MAC pedig eggyel.

A MAC-cal vívott mérkőzéseink közül most kaptam a legtöbbet a csapattól

   

A két edző szerint nagyon jó volt a Miskolc–MAC meccs.

Mayer Péter (vezetőedző, Miskolc): Az eddigi három, MAC ellen vívott mérkőzésünk közül most kaptam a legtöbbet a csapattól. Jól kontrolláltuk a mérkőzést, okosan fékeztük le a gyors MAC-támadásokat. A hosszabbításban remekül védekeztük ki az emberhátrányt, így hatalmas energiákat mozgatva, összességében megérdemelten szereztük meg a győzelmet és a plusz egy pontot.

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): Megint egy nagyon jó mérkőzést játszottunk a Jegesmedvékkel. Apróságok még hiányoznak, hogy nyerni tudjunk ellenük. Azon dolgozunk, hogy ezek is összeálljanak.

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1111 néző. Játékvezetők: Kincses, Haszonits, Soltész, Váczi.
Adorján: 90,0% (Kiss)
K
Bálizs: 90,0% (Arany)
Sagert, Vojtkó, Hajós, Tóth A., Dansereau
1
Olson, Tokaji, Klempa, McDonald, Hayes
Leppanen, Dudas, Somogyi, Pavuk, Cseter
2
Quinn, Stipsicz, Nagy K., Saarenpaa, Terbócs
Ritó, Györfy, Galanisz, Miskolczi, Booras
3
Pozsgai, Mestyán, Roczanov, Németh A., Szappanos
Popovics, Szilágyi
4
Egyed, Jászai, Tóth R., Schmál, Németh Á.
Mayer Péter, Kontsas Jukka
E
Majoross Gergely, Svasznek Bence
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:54 MIS Dansereau Leppanen
1-1 34:46 MÚB Saarenpaa Olson
2-1 35:20 MIS Sagert Galanisz Booras
3-1 39:42 MIS Dansereau Tóth A.
3-2 47:23 MÚB Roczanov Németh A.
3-3 52:11 MÚB McDonald Hayes
4-3 65:51 MIS Booras Dudas Sagert
40 Kapura lövések száma 30
12 Kiállításpercek 18

A Miskolc–MAC képes összefoglalója

   

A Miskolc–MAC videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN