


Jövőképalkotás, új megfigyelő tag a MOL Ligában
A HSC és a Brassó mérkőzések dátumainak a román bajnokságéhoz való igazításán kívül további nagyon fontos és előremutató témákról is esett szó a MOL Liga legutóbbi ülésén.
Néhány támogatóval kötött megállapodás alapján lehetővé vált, hogy a klubok egy-egy mérkőzésüket kiemelt eseményként rendezhessék meg, amelyhez a liga pályázat alapján támogatást tud adni.
A Miskolc külföldi szereplésével kapcsolatos törekvései nyomán úgy tűnik, cselekvésre szánták el magukat a liga tagjai. Munkacsoport létrehozásáról határoztak, amelynek az lesz a feladata, hogy javaslatokat dolgoz ki a MOL Liga és általánosságban a magyar jégkorong fejlesztési irányaival kapcsolatban, amelyeket aztán az MJSZ megtárgyalhat. A cél pozitív jövőkép kialakítása a MOL Liga számára.
A Vasas HC azzal a kéréssel fordult a MOL Ligához, hogy a jövőben megfigyelőként részt vehessen a liga ülésein. Ezt a tagok elfogadták, a Vasas így szavazati jog nélkül, de tanácskozási joggal részt vehet a jövőben ezeken a megbeszéléseken, tehát lehetősége lesz kifejteni a véleményét egyes kérdésekben.
Fotó: Mudra László (MJSZ)
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk