A Fehérvár utolérheti a MAC-ot

   

Ehhez az utolsó helyen álló Brassót kell megverniük hazai pályán, amely legutóbbi 13 meccsét mind elbukta.

Tyler Dietrich csapata kezd kikerülni abból az átmeneti sokkból, amelybe két legjobb csatárának elvesztése miatt került, Becze Tihamér pedig egyre hasznosabb tagja a csapatnak, jelzi ezt a DAB ellen szerzett két asszisztja. Mindazonáltal hazai pályán nyilván nem szeretnének annyira alárendelt szerepet játszani, mint vasárnap Dunaújvárosban, ahol csak a hazai csatárok ritkán látható gólképtelensége mentette meg őket egy nagyobb gólarányú vereségtől.

A Brassó Fehérváron fejezi be újabb magyarországi kiszállását, ez alkalommal nem sok siker jutott nekik, Dunaújvárosban hat, Miskolcon hét gólt kaptak. Mindkét helyszínen két gólt szereztek, a feladat tehát adott, a védekezést kell rendbe tenni. Nagy kérdés, hogy a csapat talál-e megfelelő motivációs forrást, hiszen lemaradásuk már 11 pont az utolsó előtti helyen álló FTC-vel szemben. A Fehérvárnak nincsenek ilyen problémái, harmadik helyen állnak, kitartóan üldözik a nagy rivális MAC csapatát.

Fehérvár–Brassó 4-2

   

A brassóiak 40 percig tartották a lépést a fehérváriakkal, ám az utolsó harmadban csak 2-szer találták el Scola kapuját. A Fehérvár pontszámban beérte a MAC-ot.

A mérkőzést első harmadában a Brassó játszott jobban, 15:9-re megnyerte a kapura lövési mutatót. A kék-sárga fölény gólban is megmutatkozott, a 15. percben Molnár Zsolt használta ki csapata első emberelőnyét. A meccs felénél fordított a Fehérvár, Holmberg kettős emberelőnyben egyenlített, Kocsis pedig 5 a 4 elleni játék során talált be Tőke kapujába. A brassóiak nem adták fel, a 37. percben Molnár Zsolt meglőtte önmaga és csapata második gólját, így két játékrész után 2-2 állt az eredményjelzőn. A záró harmadban nem történt kiállítás, a hazaiak támadtak, a nyomás az 54. percben érett góllá Arany Máté révén, két percen belül pedig Holmberg beállította a 4-2-es végeredményt. Győzelmével a Fehérvár ugyanúgy 43 pontos, mint a 2. helyen álló, de nála 1 meccsel kevesebbet játszott MAC.

Tyler Dietrich (vezetőedző, Fehérvár): “Nem voltam elégedett azzal, ahogy a mérkőzést kezdtük, az első harmadot lényegében átaludtuk, míg a Brassó nagyon lelkesen, és határozottan játszott. Aztán egy kettős előnyből két góllal tudtunk kijönni, ez felébresztette a társaságot. Örülök annak, hogy 2-2 után a csapat a győzelemre játszott, és nem elégedett meg azzal, hogy hosszabbítást kiharcolja.”

Keresztes Ottó (vezetőedző, Brassó): ”A csapat jól felkészült erre a találkozóra, most közel álltunk ahhoz, hogy mérkőzést tudjunk nyerni. Sajnos a második harmadban túlságosan sok kiállítást szedtünk össze, és ezeket gólokkal büntette a Fehérvár. Molnár Zsolt egyéni akciója visszahozta a csapatot a meccsbe, de a harmadik harmadban 2-2 után nem sikerült százszázalékosan védekezni, egy hosszú cserénél nem tudtunk lejönni a jégről, és ezt a Volán kihasználta.”

A nyilatkozatok forrása: nso.hu

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 450 néző. Játékvezetők: Halassy, Kincses, Soós, Váczi.
Scola: 90,5% (Bors)
K
Tőke: 86,7% (Fülöp)
Krogh, Szabó B., Holmberg, Shupe, Becze
1
Bíró G., Nagy, Fodor, Mihály, Petres
Reiter A., Szaller, Reisz, Szita, Mazzag
2
János, Imecs, Molnár, Tranca, Bíró M.
Arany, Szabó Dániel, Kocsis, Tóth, Vokla
3
Sprencz, Bíró O., Virág, Péter, Márton
Szabó K., Korbuly, Hamvai, Hegyi, Reiter R.
4
Dietrich Tyler, Énekes Lajos
E
Keresztes Ottó
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 14:59 BRA PP Molnár Bíró O. Tranca
1-1 28:57 FHA PP2 Holmberg Szaller Becze
2-1 29:38 FHA PP Kocsis Reisz Vokla
2-2 36:14 BRA Molnár Tranca Bíró M.
3-2 53:14 FHA Arany Mazzag Szabó K.
4-2 54:59 FHA Holmberg Korbuly Becze
30 Kapura lövések száma 21
4 Kiállításpercek 12

A Fehérvár–Brassó góljai

 

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN