fektigalloodry

Nem adtam fel az álmomat, jégkorongos közegben képzelem el a jövőmet

   

A Ferencváros október elején elbocsátott három korábbi utánpótlás-válogatott játékost. Fekti Ádám, Galló Illés és Ódry Tamás azóta nem játszott felnőtt bajnokin. Mi van velük, hogyan látják lehetőségeiket? Ennek jártunk utána.

Mit gondol, mihez kezd egy MOL ligás csapattól menesztett 22-23 éves fiatal jégkorongozó, ez a témája jelen írásnak. A három játékossal beszélgettünk a távozás okairól, a fiatalok jelenlegi helyzetéről, jövőbeli terveikről. A klub szakosztálya pedig a hármukkal szemben támasztott szezon eleji elvárásokat ismertette. Fogadják szeretettel két friss fiatal kollégánk, Böszörményi Bence és Némethi Gergő riportját.

Az idei szezonban a Ferencvárosban 8 meccsen 4 pontot jegyző Galló Illés természetesen nem ért egyet az FTC döntésével. “Sem a tavalyi, sem az idei eredményeim nem indokolták ezt a lépést a Ferencváros részéről. Úgy érzem, csak az edzőnek volt személyes problémája velem, amit nem tudatott, helyette rögtön elbocsátott. Nem értem az FTC vezetőségét, miért kell egy olyan fiatal játékost meneszteni, akiben rejlik potenciál. Egyáltalán nincs bennem harag, beszélőviszonyban vagyok a klubbal, de sport szempontjából teljesen logikátlan szerintem a döntésük.”

A 23 éves csatár, aki korábban a tengerentúlon is megfordult, több vidéki csapattól is kapott ajánlatot, ám ő inkább már a következő szezonra készül: “Rendszeresen edzek, de jelenleg nem jégkorongozok. Szeretnék visszatérni, nem akarom kidobni azt a 15-20 évet, amit a hokiban töltöttem. Felkészülök a következő szezonra, hogy újra komoly csapatban játszhassak, ha lesz rá lehetőségem. Most is figyelemmel követem a hokivilágot, különösen öcsém, Vilmos svédországi szereplését, illetve az orosz barátaim NHL-es és KHL-es teljesítményét.”

fektigalloodry

Fekti Ádám, Galló Illés, Ódry Tamás. Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A korábban Újpesten és a Volánban is megforduló Fekti Ádám az alábbiakat mondta a témát illetően: “Az UTE nem tartott rám igényt az előző idényt követően, így a Ferencvároshoz kerültem, ahol próbajáték nélkül kaptam ajánlatot. Nem igazán osztott rám szerepet az edző a legtöbb meccsen. Amikor mégis normális jégidőm volt, akkor a Dunaújváros ellen gólpasszt adtam, a kis Volán ellen pedig, amikor is a második sorban kaptam szerepet, 2+1-gyel zártam. Később a Debrecen elleni találkozó is jól sikerült, ám ekkor nem szereztem pontot. Az utolsó meccsemen a Brassó ellen a harmadik sorban voltam, jól ment ekkor is a hoki, ám nem voltam eredményes. Szerintem nem rossz a 2,5 meccs alatt összegyűjtött 4 pontom, mert sokszor csak a 4. sorban vagy 13. csatárnak voltam nevezve. Úgy gondolom, az edzőnek nem voltam szimpatikus, lehet, másfajta játékstílust kedvel. Nincs bennem szálka, annak ellenére, hogy nem kaptam indoklást az elküldésemre. Nem ért váratlanul a döntés, gondoltam, hogy ha nem játszok sokat, akkor számíthatok erre. Hirtelen közölték viszont, semmi figyelmeztetést nem kaptam előtte.”

Fekti jelenleg a Vasas utánpótláscsapatával készül, hétvégente pedig a Szeged együttesével a szerb bajnokságban játszhat. “Szuper Leventének és Jánosi Csabának köszönhetően a Vasas U20-as csapatával edzek, csak hétvégente fogok lejárni Szegedre a meccsekre. A szegedi csapatban nem vagyunk sokan, egy kis minőségi javulás ráférne a keretre. Formában szeretnék továbbra is maradni, nem akarom elengedni magamat. Időközben Ódry Tamással együtt végezzük az edzői tanfolyamot.”

A szegedi születésű Ódry Tamást arról kérdeztük, hogy miként emlékszik vissza a Fradiban eltöltött időszakára, hogyan váltak el az útjai az FTC-vel. “Augusztus végén kaptam próbajáték-lehetőséget a Fradinál, keményen dolgoztam az edzéseken. A legutolsó felkészülési találkozón, a Dunaújváros ellen volt az én próbameccsem, amelyet végig is játszottam, nagyon jól sikerült, ezután szerződést ajánlottak. Elkezdődött a MOL Liga, nagyon keveset léptem jégre, nem kaptam bizonyítási lehetőséget. Jól kezdett a csapat, de egy idő után jött egy hullámvölgy, és azokat a játékosokat küldték el, akik alig kaptak lehetőséget a bizonyításra” ? mesélte a fiatal támadó. A korábban Kanadában is szerencsét próbáló csatár beszélt a jövőbeli terveiről is: “Jelenleg a Vasas U20-ban játszom, mint túlkoros, ott is edzem, és kettős igazolással én is megyek Szegedre, a szerb bajnokságban fogok meccselni. Nem adtam fel az álmomat, jégkorongos közegben képzelem el a jövőmet, jelenleg két bajnokságban játszom. Emellett tanulok is, a tanulmányaimra nagyobb hangsúlyt fektetek, edzői licenszet csinálok, illetve energetikai mérnöknek tanulok.”

Emellett az FTC szakosztályának elnökségi tagjával, Pap Gáborral beszélgettünk a három érintett játékos korábbi helyzetéről: “A fiatal játékosaink felé az volt az első számú elvárásunk, hogy váljanak stabil harmadik soros játékossá. Ezt a lépcsőfokot viszont nem sikerült teljesíteniük, Fekti Ádám időnként sérülések miatt kapott több jégidőt. Galló Illés helyzete érdekes, mert egy kiváló képességű jégkorongozó, technikailag jól képzett, nagyon jól lát a pályán, esetében erőnléti hiányosságok jelentették a problémát.”

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN