

Mike McCannt megműtötték
A DAB fiatal csatára nemrégiben szenvedett térdsérülést, amelyről hamar kiderült, hogy nem úszható meg műtét nélkül.
McCann atroszkópos beavatkozására csütörtökön került sor, az első információk szerint minden a lehető legjobban sikerült, a tervek szerint a támadó regenerációja három hetet vesz majd igénybe, ezek után csatlakozhat társaihoz a MOL Ligában. Szükség is lesz rá az elmúlt hetekben súlyos létszámhiánnyal küzdő csapatnál, hiszen a 24 éves csatár csapata hetedik legeredményesebb játékosa volt, 24 meccsen szerzett 14 pontjával.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk