


A Debrecen még nem nyert Brassóban
Két rossz formában lévő csapat találkozik vasárnap a MOL Ligában, a DHK megduplázhatja előnyét az UTE-val szemben.
Nagy fejtörést okozott a Brassó szakmai stábjának a csapat december közepi programja. Pénteken és szombaton Galacba kellett utazni román bajnoki mérkőzésre, vasárnap és hétfőn MOL Liga meccs vár rájuk hazai pályán, csütörtöktől pedig a Román Kupa küzdelmei kezdődnek meg, amelybe a csapat pénteken kapcsolódik be. Ilyen körülmények között határozott úgy a szakvezetés, hogy kényelmes előnye birtokában a galaci meccsekre egy gyengébb kerettel áll ki, az elsődleges fókusz pedig a kupaküzdelmekre irányul. Feltételezésünk szerint ebbe jól illeszkedik a két MOL ligás meccs, így a Debrecen és a DAB egyaránt a legerősebb brassói keretre számíthat.
A meccsnek a Debrecen számára van nagyobb tétje, egy esetleges győzelemmel megduplázhatná jelenlegi hárompontos előnyét az UTE-val szemben és megerősítheti negyedik helyét a tabellán. A Brassó 13 ponttal lemaradva áll az utolsó helyen, számukra elsősorban a szurkolók kiszolgálása lehet a legnagyobb tét. A két csapat debreceni meccsei eddig viszonylag egyoldalúak voltak, mind a két meccset a DHK nyerte, 11-3-as összesített gólkülönbséggel. Brassóban azonban fordult a kocka, két meccsből kettőt nyertek az erdélyiek, egyet büntetőkkel 4-3-ra, egyet pedig 3-1-re.
Ráadásul a Debrecen nincs jó formában, a nemzetközi szünet óta lejátszott 10 mérkőzésből mindössze kettőt nyert meg, mindkettőt hazai pályán, egyet a jelentősen legyengült DAB-bal, egyet pedig éppen vasárnapi ellenfelével, a Brassóval szemben. A Brassó játékerejét nehéz felmérni, legutóbbi magyarországi túrájukra a B-kerettel álltak ki, előtte a Miskolctól és az UTE-tól nagy gólkülönbségű vereséget szenvedtek, viszont nyertek Csíkszeredában, hazai pályán pedig legyőzték a Debrecent. Mint említettük legutóbb Debrecenben találkoztak, és bár a vége 3-0-s hazai győzelem lett, a debreceniek 35 percig nem találták a Brassó védekezésének ellenszerét, Berta gólja törte meg a jeget, ami után felszabadultabban játszhatott a csapat. Vasárnap is kulcsfontosságú lehet, hogy ki szerzi az első gólt.
Brassó–Debrecen 1-5
A Debrecen a szezonban először nyert Brassóban. A macidobálásra 0-5 után, a 48. percben került sor.
Hosszú idő után végre ismét szépen megtelt a csodaszép brassói jégcsarnok. A nézőknek sok örömük nem volt a látottakban. Vincze Péter révén az 5. percben vezetést szerzett a vendégcsapat, és ezt az előnyt már nem is adta ki a kezéből. A Brassó ezúttal a legerősebb összeállításában lépett jégre, ennek ellenére 0-1-gyel végződött az első harmad.
A második elején aztán öt perc alatt zsebre tette Jevgenyij Muhin csapata a három pontot. Kaszkov előnyből, Berta 5 az 5 ellen, Dancsfalvi büntetőből volt eredményes, a 27. percben 0-4 állt a táblán. A második szünetre egy izgalmas kérdés maradt, mikor dobálhatják a jégre a brassói szurkolók a magukkal hozott plüssállatokat.
Még várniuk kellett, hiszen előbb Vaszjunyin szomorította őket tovább, a 45. percben már 0-5-öt mutatott a nagyóra, de aztán eljött a boldogság pillanata is, nem kellett szégyen szemre a lefújásra várni. Bíró Mátyás a 48. percben meglőtte a Corona első gólját. Ekkor a szokott módon állt a játék, míg a lurkók összeszedték a pályára érkező játékokat. Az eredmény pedig már nem változott, a Debrecen nagyon fontos győzelmet aratott Brassóban.
Sikerült kihasználnunk minden nagy lehetőségünket
Keresztes Ottó (vezetőedző, Brassó): Sajnálom, hogy vesztettünk. A mérkőzés első felében jól játszottunk, de szerencsétlen gólokat kaptunk. Fókuszáltak voltunk, de aztán a gólokkal fokozatosan elvesztettük a megfelelő koncentrációt. Sajnos az egyéni hibáinkból sok kiállítást kaptunk. Remélem, hétfőre rendezni tudjuk a sorainkat.
Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): Egyenlő erők küzdelme volt ma este, mindkét csapat azonos szinten játszott, de a kapusunk nagyszerű formában védett, és ez jelentette a különbséget. Szerencsések voltunk, és sikerült kihasználnunk minden nagy lehetőségünket.
Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1600 néző. Játékvezetők: Csomortani, Gergely, Csata, Trandafir. |
Tőke: 84,8% (Béres) | K |
Vay: 97,2% (László) |
Piszarenko, Nagy Cs., Fodor, Mihály, Petres | 1 |
Kunajev, Popkov, Usztyancev, Kaszkov, Trosin |
János, Imecs, Tranca, Bíró M., Bíró G. | 2 |
Hetényi, Csíki, Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin |
Sprencz, Bíró O., Molnár, Virág, Márton | 3 |
Wéber, Kovács, György, Saluga, Vincze |
Balla, Balázs, Dumitru, Zsók, Péter | 4 |
Barabás, Hári, Godó, Izsák |
Keresztes Ottó | E |
Muhin Jevgenyij, Razov Igor |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 04:59 | DHK | Vincze | |||
0-2 | 21:14 | DHK | PP | Kaszkov | Trosin | |
0-3 | 23:17 | DHK | Berta | Vaszjunyin | Popkov | |
0-4 | 26:14 | DHK | PS | Dancsfalvi | ||
0-5 | 44:35 | DHK | Vaszjunyin | Dancsfalvi | ||
1-5 | 47:54 | BRA | Bíró M. | Bíró O. | Bíró G. |
36 | Kapura lövések száma | 33 |
10 | Kiállításpercek | 18 |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk