DHKDAB

A DAB még nem nyert Debrecenben

   

Bertáék a liga harmadik legerősebb hazai pályájával rendelkeznek, egy újabb győzelemmel visszavehetik a negyedik helyet az Újpesttől.

Karácsony előtti utolsó meccsükre készülnek az Acélbikák, akik nincsenek könnyű sorozatban. Egy négypontos erdélyi hétvége után előbb a Miskolcot fogadták, majd a MAC-hoz látogattak. Ezeken a meccseken nem sikerült újabb bravúrpontokat szerezni, a Debrecen otthonában viszont muszáj lesz, ha meg akarják védeni hatodik helyüket a HSC-vel és a Fradival szemben. A Debrecen vasárnap kikapott Újpesten, minek következtében a csapat lecsúszott az ötödik helyre, egy győzelemmel visszaveheti azt, ha viszont kikap, akkor a DAB 5 pontra közelítheti meg őket, ami már messze van a kényelmes zónától. A csapat az utóbbi időben nem remekel, november eleje óta 14 meccset játszottak Salugáék és ebből mindössze négyet sikerült megnyerni, kettőt a Brassó, egyet-egyet pedig a Fradi és a DAB ellen. A két csapat általában szoros meccseket játszik egymással, kivételt ez alól éppen a legutóbbi debreceni összecsapás képezett csak, ezen tükörsima 8-3-as győzelmet arattak a vendéglátók, a DAB bizonyíthatja, hogy sérültjei java részének felépülésével és töretlen harci szellemmel bárkinek méltó ellenfelei lehetnek a ligában.

Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): A szezonban először játszottak nálunk sokkal jobban vasárnap, nem küzdöttünk az eredményért, amit egy MAC szintű csapat könyörtelenül kihasznál. Kedden ugyanez lesz a sorsunk, ha nem a tőlünk megszokott szívvel és akarattal állunk ki a Debrecen ellen.

DHKDAB

Fotó: Molnár Dénes

Debrecen–DAB 5-3

   

A dunaújvárosiak hiába lőttek három emberelőnyös gólt, pont nélkül távoztak Debrecenből. Az Acélbikák számára rosszul alakultak a keddi eredmények, visszacsúsztak a 8. helyre, ellenben a DHK feljött a 4. helyre.

A mérkőzés első harmadában a DAB 10:4-re nyerte a kapura lövési mutatót. Fölényük góllal párosult, a 12. percben kihasználták az első adandó emberelőnyüket Smith révén. A második játékrészt áthúzódó emberelőnnyel kezdték a dunaújvárosiak, a 26. másodpercben Busbacher használta ki a lehetőséget. A csapat gól- és pontkirálya három meccs után szerzett gólt ismét. A meccs felénél Vincze Péter Tamás szépített, majd a 39. percben Durák belőtte a vendégek harmadik találatát, újfent emberelőnyben. A záró harmadban Borogyin helyét Vay vette át a Debrecen kapujában, csapata pedig egyenlített, előbb Könczei 5 az 5 elleni játék során, aztán pedig Trosin kettős emberelőnyben talált be Duschek kapujába. A győztes gól 83 másodperccel a vége előtt született, Saluga közvetlenül egy kihasználatlanul maradt emberelőny után lőtte be a három pontot jelentő találatot, majd az utolsó előtti másodpercben az üres kapuba is betalált. A DAB az elmúlt 5 meccsen egyszer volt eredményes emberelőnyben, még a MAC ellen. Kedden hiába lőttek hármat is, nem volt elég a győzelemhez. Mindeközben a Csíkszereda és a Ferencváros is 3-3 pontot szerzett, a Dunaújváros már csak a 8. helyen áll. A Debrecen megelőzte az UTE-t és feljött a 4. helyre.

Nem a két együttes között dőlt el ez a mérkőzés

   

Muhin kritikusan, Gilbert elégedetlenül nyilatkozott csapatuk keddi mérkőzése után.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): Az első harmadban nagyon sok hibával játszottunk, emiatt sok emberhátrányt, azokból pedig két gólt kaptunk. A harmadik játékrészre kapuscserét hajtottunk végre, átrendeztük a sorokat, a fiúk hajtottak, jobban játszottak. Jókor jöttek a gólok, bár egy kis szerencsénk is volt. A kapuscserét az indokolta, hogy szerintem a dunaújvárosiak első és harmadik gólja előtt a kapusunknak hárítania kellett volna. A közeljövőben nagyon nehéz sorozat kezdődik. Természetesen minden meccsre úgy készülünk, hogy nyerni szeretnénk, de nem kívánok jóslatokba bocsátkozni. A közönségünknek köszönjük a buzdítást, mindenkinek boldog karácsonyt és jó egészséget kívánunk!

Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Nem a két együttes között dőlt el ez a mérkőzés, egyértelműen a játékvezetők döntöttek a Debrecen javára. Ma este ugyanis mi voltunk a jobbik csapat.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 347 néző. Játékvezetők: Haszonits, Varjú, Soltész, Sipos.
Borogyin: 81,2% (Vay: 100%)
K
Duschek: 88,2% (Lajcs)
Hetényi, Csíki, Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin
1
Durák, Smith, Borbás, Peterdi, Vazan
Kunajev, Popkov, Saluga, Kaszkov, Trosin
2
Lencsés, Raszulov, Bushbacher, Revák, Milan
Wéber, Kovács, Könczei, Vincze, Godó
3
Hruby, Dörök, Németh, Szepessy B., Szepessy M.
Izsák, Tanka
4
Mátyásy, Nagy M., Magosi, Léránt, Odnoga
Muhin Jevgenyij, Razov Igor
E
Gilbert Lee, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 11:39 DAB PP Smith Milan Durák
0-2 20:26 DAB PP Bushbacher Milan Durák
1-2 30:43 DHK Vincze Saluga Wéber
1-3 38:50 DAB PP Durák Milan Bushbacher
2-3 41:16 DHK Könczei Vincze Godó
3-3 46:03 DHK PP2 Trosin Kunajev Könczei
4-3 58:37 DHK Saluga Trosin Könczei
5-3 59:59 DHK EN Saluga Trosin
35 Kapura lövések száma 22
12 Kiállításpercek 12

A Debrecen–DAB képes összefoglalója

 
Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN