DABDHK

A DAB visszavághat a Debrecennek

   

A két csapat négy nappal ezelőtt találkozott utoljára Debrecenben, akkor a hazaiak 1-3-ról tudtak fordítani, hazai pályán azonban eddig a DAB volt erősebb.

Kemény sorozaton vannak túl a DAB, az elmúlt öt meccsből négyszer játszottak idegenben, hazai pályán pedig az akkor listavezető Miskolcot fogadták. Nos, a dunaújvárosiaknak nem sikerült jelentősen javítani idegenbeli mérlegükön, mindössze a Brassót győzték le és Csíkszeredából hoztak el egy pontot, ami ugyan nem kis fegyvertény, de mivel a Miskolc és a MAC ellen simán, a DHK ellen pedig az utolsó másfél percben kapott két góllal kikaptak, így összességében két helyet csúsztak vissza és már csak a 8. helyen állnak.

A Debrecen ezzel szemben 4. helyezett, de emberfeletti teljesítményre lesz szükségük ahhoz, hogy az alapszakasz végéig megtartsák ezt a pozíciót. Az alapszakasz végéig hátra lévő 38 napban összesen 15 meccs vár rájuk, ebből három a Miskolc, három a MAC és négy a Fehérvár ellen, vagyis a jelenlegi első hárommal összesen 10 alkalommal találkoznak. Ezen belül különösen a december 30. és január 18. közötti periódus ígérkezik kőkeménynek, amikor is nem egészen három hét alatt hét meccset is játszanak és mindegyiket az éllovas trió valamelyik csapata ellen. A DAB elleni találkozó egy négynapos minisorozat kezdő állomása lesz, melynek során négy nap alatt három meccset játszanak fokozatosan erősödő ellenfelekkel, hiszen 28-án az UTE-t, 30-án a Miskolcot fogadják. Dunaújvárosban eddig nem jártak túl sok sikerrel Jevgenyij Muhin tanítványai, a lehetséges hatból csak két pontot hoztak el egy hosszabbításos győzelemmel.

DABDHK

Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Nagyon közel vannak a rájátszásért küzdő csapatok egymáshoz, így nekünk kiemelten fontos innentől minden meccs. Debrecenben két harmadon keresztül jó teljesítményt nyújtottunk, az utolsóban azonban teljesen szétestünk. Ezt itthon nem szabad eljátszanunk, hatvan percen keresztül koncentrálva kell hokiznunk.

Dunaújváros–Debrecen 0-3

   

Nem tudott visszavágni a Dunaújváros a Debrecennek, folytatódott a keddi meccs utolsó 20 percének rendezetlen újvárosi játéka. A rájátszás szempontjából nagyon fontos mérkőzést vesztettek az Acélbikák.

Ahogy az egész szezonban, úgy szombaton este is becsülettel kapart a Dunaújváros hatvan percen át, azonban a játéka nagyon széteső volt, nem sikerültek a passzok, a cselek, a lövések.Ennyire rendezetlenül játszó Acélbikákat ebben az idényben talán még nem is láttak a szurkolók. A Debrecen viszont meglehetős hatékonysággal használta ki a lehetőségeit, így nem is meglepő, hogy a végeredményt tekintve biztos vendégsikert hozott a találkozó. Pedig a Debrecen játéka sem igazolta azt, hogy a MOL Liga 3.-4. helyén álló csapatot látnak a szurkolók. A vendégek azonban Vay Ádám vezérletével kapott gól nélkül hozták le a meccset. A Dunaújváros két gólt kapott létszámfölényben játszva, kihagyott egy két teljes percig tartó kettő emberelőnyt és rengeteg ziccert, így csak magát okolhatja a vereségért. A vendégeknél Trosin állandó veszélyt jelentett, a már említett Vay biztos utolsó pont volt, Hetényi és Kunajev pedig például abban a bizonyos kettős emberhátrányban teljesített elképesztően nagyot. A Dunaújváros fontos meccset bukott el, győzelme esetén ugyanis az ebben a szezonban nem olyan meggyőző Debrecent is lőtávolra közelíthette volna meg, ez pedig a rájátszásért folytatott küzdelem szempontjából nagyon nem lett volna mindegy.

Lee Gilbert, vezetőedző, Dunaújváros: “40-50 percen keresztül domináltunk, két nagyon könnyű gólt kaptunk, ami után sajnos a csapat mentalitása is megváltozott. Keményebben kell dolgoznunk.”

Jevgenyij Muhin, vezetőedző, Debrecen: “Sok kiállítás volt, ami a csapatunkat sújtotta, de a második gól után megnyugodtunk és kézben tartottuk a meccset.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 400 néző. Játékvezetők: Mayer, Wolf, Abonyi, Kis-király.
Duschek: 92,3% (Lajcs)
K
Vay: 100% (Borogyin)
Durák, Smith, Borbás, Peterdi, Vazan
1
Hetényi, Kovács, Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin
Lencsés, Raszulov, Bushbacher, Revák, Milan
2
Kunajev, Popkov, Könczei, Saluga, Trosin
Hruby, Dörök, Németh, Szepessy B., Szepessy M.
3
Csíki, Wéber, Vincze, Godó, Izsák
Pál, Nagy M., Magosi, Léránt, Odnoga
4
Tanka, Hári, Kaszkov
Gilbert Lee, Strenk Hunor
E
Muhin Jevgenyij, Razov Igor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 28:57 DHK SH Dancsfalvi Vaszjunyin Hetényi
0-2 40:52 DHK SH Könczei Kunajev
0-3 49:08 DHK PP Hetényi Dancsfalvi
46 Kapura lövések száma 39
6 Kiállításpercek 18

A DAB–Debrecen képei

 
Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN