MACFTC

Jó hír repítheti a Fradit a MAC ellen

   

A miskolciaktól elszenvedett ötödik vereség után a Ferencváros ellen próbálhatja kiköszörülni a csorbát a MAC Budapest.

A tabellamásodik fővárosi újonc második kaposvári mérkőzését játssza csütörtök este, és a papírforma alapján könnyebb dolga lehet, mint kedden. Már csak azért is, mert ahogy a DVTK Jegesmedvéket a MAC-nak, úgy a MAC-ot a Ferencvárosnak sem sikerült még felülmúlnia a szezonban. Öt egymás elleni találkozójukon a zöld-fehérek mindössze egy pontot szereztek meg a kiosztható tizenötből, legutóbb ráadásul – még december közepén – nulla ellenében vágott öt gólt a masszív újonc.

Vannak azonban egyék körülmények is. Például az, hogy bár mindkét csapat vereség után készül az összecsapásra, mégis a MAC lehet csalódottabb a piros-fehérekkel szembeni újabb kudarc miatt. Persze a Ferencváros számára sem volt öröm hazai jégen kikapni a közvetlen rivális Debrecentől – ahelyett, hogy befogták volna a DHK-t, hat pontra nőtt a különbség köztük –, úgy, hogy a hatodik helyen állva minden pontra szükség lenne a playoffpozíció megőrzéséhez. Ahhoz, hogy a zöld-fehérek biztosra menjenek a hátralévő fordulókban – a Csíkszereda lemaradása öt egység, de eggyel kevesebb meccset játszottak –, bravúrok is kellhetnek.

Pluszmotivációt jelenthet a Fradi számára az a szerdai hír, amely szerint a klub újabb 1+1 éves szerződést kötött a jelenlegi edzővel, a tapasztalt Greg Lindqvisttel. Ez talán azt jelzi, hogy hosszabb távú gondolkodás kezdődött a zöld-fehér berkekben. Hogy ez mire lehet elég, még nem tudhatjuk, de az biztos, hogy hullámzó szezont futott a csapat – volt időszak, amikor szinte elérhetetlennek tűnt a rájátszás, ami az utóbbi hetek teljesítményének hála viszont kifejezetten közelre került –, illetve az is, hogy a szurkolók egyöntetű örömmel fogadták a Lindqvist-hosszabbítást. Ha a játékosok is így vannak ezzel, meglepetést is okozhatnak Kaposváron.

Ami a MAC-ot illeti, itt két dolgot kell kiemelni. Az egyik, hogy a kedden végleges kiállítással sújtott Nagy Krisztián, a második támadósor válogatott centere biztosan nem léphet jégre. A másik, hogy a Majoross Gergely által a csapat hivatalos fb-oldalának adott miniinterjúból kitűnt, csapata már a playoffra, azaz február végére készül. A vezetőedző így fogalmazott: “A holnapi mérkőzésen – és az összes hátralevőn az alapszakaszban – az a legfontosabb, hogy olyan tulajdonságokat próbáljunk fejleszteni, amelyek segíteni fognak minket a rájátszásban. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy jól játszunk, kiválóan kell teljesítenünk. Nem az eredményre gondolok elsősorban, sokkal inkább a részletekre, a jó szokásokra. Ez az egyetlen módja annak, hogy február utolsó hetében készen álljunk.”

Greg Lindqvist (vezetőedző, Ferencváros): A MAC Budapest az egyik esélyes a MOL Liga végső győzelmére. A statisztika nem hazudik, náluk játszik a liga három, pontokban legerősebb játékosa. Kaposváron játszunk ma, 10 perces buszozás helyett három órát utazunk, de ez nem befolyásolhatja a szereplésünket. Tendler hiányozni fog a csapatból, bármelyik pillanatban megszülethet második gyermeke, természetes, hogy a felesége mellett a helye. Mindent megteszünk ma este, hogy pontot, pontokat hozzunk haza Kaposvárról, szoros és kemény mérkőzésre számítok a MAC Budapest ideiglenes otthonában.

MACFTC

Fotó: Mudra László

MAC–FTC 6-0

   

Az eredmény alapján simának tűnő mérkőzésen nyert az alapszakasz elsőségért küzdő újonc a rájátszásba vágyó rekordbajnok ellen a második kaposvári mérkőzésen, de ehhez rengeteg Bálizs-védésre volt szükség.

A Ferencváros egyik kulcsjátékosa, Tendler felmentést kapott a mérkőzés alól, mivel párja minden órában szülhet. Az első és a második harmadban kétperces duplázásokkal tette tetemessé előnyét Majoross Gergely csapata. Előbb Saarenpaa és McDonald, majd Terbócs és Egyed talált a kapuba, utóbbi emberhátrányban. Klempa még ebben a játékrészben megszerezte csapata első előnyös gólját. Az utolsó harmadban Schmál csapata második emberhátrányát is gólra váltotta, 6-0-ra nyert a MAC.  A Ferencváros a biztos hatodik helyért küzd, nem ezen a mérkőzésen kellett ezt megszereznie, a következő napokban vár rájuk az igazi feladat.

Bálizs Bence a Ferencváros mind a 37 lövését védte.

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): Olyan mérkőzést próbáltunk játszani a Fradival, hogy a rájátszásban hasznosítani tudjuk a tapasztaltakat. Ritkán fordul elő, hogy egy csapat nullára hoz le egy mérkőzést, amiért külön gratulálok kapusunknak, Bálizs Bencének.

Greg Lindqvist (vezetőedző, FTC): Úgy jöttünk el Kaposvárra, hogy megpróbálunk szoros mérkőzést játszani a MAC-cal, de ez csak álom maradt. Sok hibával hokiztunk, nem koncentráltunk.

Erste Liga, Kaposvári Jégcsarnok, 420 néző. Játékvezetők: Németh, Gangel, Soós, Juhász.
Bálizs: 100% (Arany)
K
Budai: 80,8% (Ágoston: 88,9%)
Quinn, Tokaji, Klempa, McDonald, Hayes
1
Erdélyi, Hietamaki, Manninen, Kiss, Luomala
Pozsgai, Olson, Saarenpaa, Terbócs, Egyed
2
Suoraniemi, Valecko, Dubek, Fliszár, Rafaj
Stipsicz, Mestyán, Roczanov, Tóth R., Szappanos
3
Lévai, Zalavári, Kovács V. L., Schellin, Papp Cs.
Lakatos, Bödök, Schmál, Németh A.
4
Pál, Üveges, Farkas
Majoross Gergely, Svasznek Bence
E
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 10:36 MÚB Saarenpaa Olson
2-0 12:29 MÚB McDonald Klempa
3-0 25:05 MÚB Terbócs Saarenpaa Bálizs
4-0 27:28 MÚB SH Egyed
5-0 38:35 MÚB PP Klempa Olson Saarenpaa
6-0 43:34 MÚB SH Schmál Tokaji
35 Kapura lövések száma 37
6 Kiállításpercek 6

A MAC–FTC képes összefoglalója

 

A MAC–FTC góljai videón

   

Az M4 Sport összefoglalója:

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN