


Ezen a hétvégén eldőlhet a Sportklub sorsa
A szezon eddigi legfontosabb hétvégéje előtt állnak a szeredaiak, hárommeccses túrájuk Dunaújvárosban kezdődik. A székelyeknek győzniük kell pénteken.
A Dunaújvárosi Acélbikáknak erről természetesen más a véleményük, annál inkább, hogy igen-igen hosszú rettenetes sorozat végén sikerült három pontot szerezniük csütörtökön. Az újvárosi jégen a MOL Liga-tabella két utolsója csapott össze, és a hazaiak nem kevesebb, mint 12 (!) egymást követő vereség után nyertek ismét. A Brassó elleni 2-1 talán úgy is erőt adhat a folytatáshoz, hogy a playoffba jutásra inkább csak matematikai esélyük van már a piros-fehéreknek. Lee Gilbert 8. helyen álló csapata természetesen még nem adta fel. Az edző szerint: “Végre nyertünk, sikerült megtörni a vesztes sorozatot, és nem szabad semmi másra koncentrálnunk, csak a pénteki mérkőzésre!”
Kétségtelen, hogy a DAB 11 pontos hátránya – 5 meccsel az alapszakasz vége előtt – a még rájátszást érő helyen álló Ferencvárossal szemben tetemes, de amíg nem dőlt el minden véglegesen, addig hajtani kell. Főként, hogy az utóbbi időben sem az említett Ferencváros, sem a Sportklub nem mutat meggyőző formát. Az SC utolsó hat meccséből csak egyszer nyert – szintén a Brassó ellen, idegenben –, öt vereségét pedig kivétel nélkül hazai jégen szenvedte el.
Ha innen nézzük, jól is jöhet, hogy végre idegenben játszhatnak a soron következő napokban a székelyek. Harci kedvüket fokozhatja, hogy az előttük álló és őket legutóbb Szeredában legyőző zöld-fehérek nem tudtak élni helyzeti előnyükkel. Azaz a csíki siker óta háromszor kikaptak a ferencvárosiak, így vesztett pontok tekintetében immár egy egységgel rosszabbul állnak. Ergo ha az az SC nyerne Dunaújvárosban – majd esetleg szombaton Fehérváron is, bár ez nem magától értetődő –, akkor kifejezetten jó sanszokkal várhatná a sok mindenről döntő hétfői FTC–Sportklub rangadót.
Artur Oktyabrjov, a kék-fehérek vezetőedzője így várja a péntek–hétfő rohanást: “Az utolsó méterekhez érkeztünk a MOL Ligában. Mindenki meg kell értse, hogy ez a hétvége vízválasztó a csapat életében. Úgy érzem, megfelelően sikerült felkészülnünk, mindenki nagyon keményen dolgozott az edzéseken. Továbbra is a rájátszás a célunk, amelyre még mindig jó esélyünk van. Az elmúlt mérkőzéseken is jól játszottunk, megvoltak a lehetőségeink, de a gólszerzéssel hadilábon álltunk. Amennyiben a lehetőségeinket jó százalékkal sikerül kihasználnunk, meglesznek a szükséges győzelmek. Magabiztosak kell legyünk, többet kell próbálkozzunk a kapu előtt, a támadásokat lövésekkel kell befejeznünk. Keményen meg kell dolgoznunk a siker érdekében, és ehhez megfelelő hozzáállást várok.”
DAB–SC Csíkszereda 3-4
A Dunaújváros hiába állt fel háromgólos hátrányból, csak 1 pontot szerzett a csíkszeredaiak ellen.
A Sportklub a remek speciális játékának köszönhetően háromgólos előnyre tett szert az első harmadban. A játékrész közepén kétszer is Tambijevs volt eredményes Berljov passza után, előbb emberhátrányból, majd emberelőnyből. A 15. percben egy másik légiós, Gyagyusko növelte tovább a Csíkszereda előnyét 5 a 4 elleni játék során. A DAB hajtott a szépítésért, ez a 32. percben összejött McCann révén. A záró húsz perc közepén Peterdi találatával a hazaiak kihasználtak egy emberelőnyt. Az 59. perc elején Lindoff lekorcsolyázott, 31 másodperccel a rendes játékidő vége előtt Peterdi hosszabbításra mentette a meccset. A túlórában a vendégek játszottak aktívabban, a pluszpont sorsáról egy orosz játékos, Alekszejev döntött. Az SC Csíkszereda 4-3-ra nyert, még 7 mérkőzést játszik, hátránya 3 pont a folytatásban egy meccsel kevesebbet játszó, 6. helyezett FTC mögött. A Dunaújváros gyakorlatilag elbúcsúzhat a rájátszástól, hátránya 10 pont a 6. helyhez képest.
Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 250 néző. Játékvezetők: Varjú, Bogdan,davor, Nedeljkovic,ivan, Popovic,darko. |
Lindoff: 91,1% (Lajcs) | K |
Peksa: 93,9% (Ruczuj) |
Durák, Smith, Peterdi, Nagy, McCann | 1 |
Ozols, Bors, Tambijevs, Gyagyusko, Berljov |
Lencsés, Raszulov, Németh, Borbás, Bushbacher | 2 |
Konyajev, Kuzman, Péter R., Alekszejev, Molnár Z. |
Dörök, Odnoga, Szepessy B., Revák, Léránt | 3 |
Papp, Gecse, Mihály, Moldován, Bíró |
Mátyásy, Magosi | 4 |
Antal Zs., Sofron, Farkas |
Gilbert Lee, Strenk Hunor | E |
Otiabrev Artur, Geréb István |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 09:32 | SCC | SH | Tambijevs | Berljov | |
0-2 | 11:11 | SCC | PP | Ozols | Berljov | Tambijevs |
0-3 | 14:24 | SCC | PP | Gyagyusko | Berljov | Peksa |
1-3 | 31:46 | DAB | McCann | Smith | ||
2-3 | 50:13 | DAB | PP | Peterdi | Raszulov | McCann |
3-3 | 59:29 | DAB | Peterdi | Bushbacher | McCann | |
3-4 | 63:44 | SCC | Alekszejev | Gyagyusko | Ozols |
49 | Kapura lövések száma | 45 |
20 | Kiállításpercek | 36 |
A DAB–HSC képei
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk