

Csütörtökön a MAC?UTE-t adja a MOL Liga Tv
A szombati közvetítés pedig az eredménytől függ.
“A MOL Liga Tv meccsválasztását továbbra is a bajnokság alakulása szerkeszti ? áll a MOL Liga közleményében. ? Ennek megfelelően február 4-én csütörtökön a MAC Budapest?UTE meccset közvetítjük a Tüskecsarnokból 18:45-től. Amennyiben ezen a meccsen olyan eredmény születik, amely alapján a február 6-i MAC Budapest?Debrecen meccsnek is van jelentősége a végső alapszakasz rangsor tekintetében, akkor azt a mérkőzést is “netre tűzzük”! Amennyiben nem lesz, akkor a negyeddöntők első játéknapján közvetítünk legközelebb!”
Az olyan eredmény azt jelenti, hogy ha az Újpest nem győzi le a MAC-ot rendes játékidőben, akkor lesz tétje a DHK szombati vendégjátékának, tehát közvetítés is lesz. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt, és mivel jelenleg az Újpest és a Debrecen is 69 pontos, miközben a két csapat párharcában a lila-fehérek voltak jobbak a szezonban, ezért ha három pontot szereznének csütörtök este, a hajdűságiak már nem érhetnék utol őket. Minden ellenkező eredmény esetén nyílt maradna a küzdelem azért, hogy melyiküké lesz majd a pályaelőny a negyeddöntőben.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk