

Csíki Zoltán Brassóba igazolt
A csíkszeredai hátvéd hat év után visszatér Erdélybe.
Csütörtökön bejelentették, Bors Huba mellett Csíki Zoltán is Brassóba igazolt. A 21 éves hátvéd 2010-ben igazolt Magyarországra, ahol megfordult az FTC és a DAB közös ificsapatában, majd Székesfehérváron és Debrecenben játszott, utóbbi helyen vált stabil MOL Liga-játékossá.
Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2016/17-es szezon előtt:
Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak a klubok által megerősített információk kerülnek.
ASC Corona Brassó:
maradt:
érkezett:
Bors Huba Ferenc (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Csíki Zoltán (hátvéd), Debrecen (MOL)
távozott:
Csíkszeredai Sportklub:
maradt:
érkezett:
távozott:
Artur Oktyabrjov (RUS, vezetőedző), ?
Bors Huba Ferenc (hátvéd): Corona Brassó (MOL)
Mihály Ede (csatár): Dunarea Galati (ROM-1.)
Debreceni HK:
maradt:
érkezett:
távozott:
Csíki Zoltán (hátvéd), Brassó (MOL)
Dunaújvárosi Acélbikák:
maradt:
érkezett:
távozott:
DVTK Jegesmedvék:
maradt:
érkezett:
távozott:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző), MAC Budapest (MOL)
Fehérvár AV19 (EBEL):
maradt:
Bartalis István (csatár)
Orbán Attila (hátvéd)
Szirányi Bence (hátvéd)
érkezett:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (MOL)
távozott:
Hannu Järvenpää (FIN, vezetőedző), ?
Sille Tamás (másodedző), KMH Budapest (szakmai igazgató)
Fehérvár AV19 (MOL):
maradt:
érkezett:
Kóger István (vezetőedző), Ifj. Ocskay Gábor JA (U18 vezetőedző)
Hegyi Ádám Zoltán (másodedző)
távozott:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Hegyi Ádám Zoltán (hátvéd), visszavonult
Ferencváros:
maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Hietamaki, Juhamatti (FIN, hátvéd)
Tendler, Jereme (CAN, csatár)
érkezett:
Sevela Peter (kapus) HK36 Skalica (SVK-1.)
távozott:
MAC Budapest:
maradt:
érkezett:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző, kapusedző), DVTK jegesmedvék (MOL)
távozott:
UTE:
maradt:
érkezett:
távozott:
Bushbacher, Phil (USA, csatár), ?
Mihálik, Jozef (SVK, csatár), ?
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk