Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

Vokla Roland a MAC-ba igazolt

   

A pályafutása nagy részét Székesfehérváron töltő hátvéd a budapesti csapattal MOL Ligát szeretne nyerni.

Mint arról a MAC közösségi oldala beszámoltVokla Roland a fővárosi kék-fehéreknél folytatja pályafutását. Az elmúlt években az utánpótlás-válogatottak egyik alapembere az elmúlt szezonban debütált a felnőttek között a Fehérvár színeiben, ahol 55 mérkőzésen kapott lehetőséget. Mivel tavaly nem írta alá a fehérvári szerződését, csak a MOL Ligában léphetett jégre, az EBEL-ben nem. Vokla úgy érezte, változásra van szüksége, a MAC-cal MOL Liga-győzelmet szeretne ünnepelni a 2016/17-es szezonban.

“Egy hét balatoni nyaralást tervezünk a barátnőmmel, és a szabad hétvégéket is igyekszem aktív pihenésre használni, de ahogy már említettem: mindenekelőtt erősödni szeretnék. Ezen nagyon sokat fogok dolgozni.”

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2016/17-es szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak az érintettek és/vagy a klubok által megerősített információk kerülnek.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

maradt:
Tőke Zoltán (kapus)
Bíró Ottó (csatár)
Bíró Mátyás (csatár)
Bíró Gergő (csatár)

érkezett:
Bors Huba (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Csíki Zoltán (hátvéd), Debrecen (MOL)

távozott:
János Imre (hátvéd), Csíkszereda (MOL)

HSC mez

Csíkszeredai Sportklub:

maradt:
Onodi Ottó-Ákos (kapus)
Ruczuj Gellért (kapus)
Gecse Hugó (hátvéd)
Salló Alpár (hátvéd)
Orbán Szilárd (hátvéd)
Antal Előd (hátvéd)
Papp Szabolcs (hátvéd)
Molnár Zsombor (csatár)
Antal Zsombor (csatár)
Farkas Tamás (csatár)
Sándor Zoltán (csatár)
Moldován Ervin (csatár)
Bíró Tamás (csatár)
Péter Róbert (csatár)
Molnár Zoltán (csatár)
Rokaly Norbert (csatár)
Geréb István Attila (csatár)

érkezett:
János Imre (hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Adorján Attila (kapus), DVTK Jegesmedvék (MOL)
Antal Hunor (csatár), Csíkszereda U18
Márton Rajmond (csatár), Csíkszereda U18
Eduard Casaneanu (csatár), Csíkszereda U16

távozott:
Artur Oktyabrjov (RUS, vezetőedző), ?
Bors Huba (hátvéd): Corona Brassó (MOL)
Mihály Ede (csatár): Dunarea Galati (ROM-1.)

DHK mez

Debreceni HK:

maradt:
Jevgenyij Muhin (RUS, vezetőedző)
Igor Razov (RUS, másodedző)
Berta Ákos (csatár)
Dancsfalvi Norbert (csatár)
Hetényi Péter (hátvéd)
Martin Saluga (SVK, csatár)
Vaszjunyin Artyom (csatár)
Wéber Zsolt (hátvéd)

érkezett:

távozott:
Csíki Zoltán (hátvéd), Brassó (MOL)
Vay Ádám (kapus), Minnesota Wild (NHL)
Kovács Bronson (hátvéd), MAC (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Dunarea Galati (ROM)
Tyimur Raszulov (hátvéd), HK Szahalin (AL)

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

maradt:
Lee Gilbert (CAN, vezetőedző)
Szepessy Bálint (csatár)
Szepessy Máté (csatár)
Léránt René (hátvéd)
Mátyásy Bence (csatár)
Nagy Márk (csatár)
Hruby Gellért (hátvéd)
Pál Zalán (hátvéd)
Magosi Erik (csatár)
Duschek Dávid (kapus)
Odnoga Mátyás (csatár)

érkezett:

távozott:

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

DVTK Jegesmedvék:

maradt:

érkezett:

távozott:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző), MAC Budapest (MOL)
Jesse Dudas (hátvéd), TPS Turku (Liiga)
Adorján Attila (kapus), Csíkszereda (MOL)
Jason Morgan (CAN, vezetőedző), Orlik Opole (POL)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (EBEL):

maradt:
Bartalis István (csatár)
Orbán Attila (hátvéd)
Szirányi Bence (hátvéd)

érkezett:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (MOL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (MOL)

távozott:
Hannu Jarvenpaa (FIN, vezetőedző), ?
Sille Tamás (másodedző), KMH Budapest, szakmai igazgató

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (MOL):

maradt:

érkezett:
Kóger István (vezetőedző), Ifj. Ocskay Gábor JA (U18 vezetőedző)
Hegyi Ádám Zoltán (másodedző)

távozott:
Tyler Dietrich (USA, vezetőedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Énekes Lajos (másodedző), Fehérvár AV19 (EBEL)
Hegyi Ádám Zoltán (hátvéd), visszavonult, edző lett
Vokla Roland (hátvéd), MAC (MOL)

FTC mez 3

Ferencváros:

maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)
Jereme Tendler (CAN, csatár)
Hardi Richárd (csatár)

érkezett:
Sevela Peter (kapus) HK36 Skalica (SVK-1.)

távozott:
Pál Zsombor (hátvéd), Dunarea Galati (ROM)

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

MAC Budapest:

maradt:
Terbócs István (csatár)
Roczanov Dezső (csatár)

érkezett:
Jukka Kontsas (FIN, másodedző, kapusedző), DVTK jegesmedvék (MOL)
Kovács Bronson (hátvéd), Debreceni HK (MOL)
Vokla Roland (hátvéd), Fehérvár (MOL)

távozott:

UTE mez

UTE:

maradt:

érkezett:

távozott:
Phil Bushbacher (USA, csatár), Dunarea Galati (ROM)
Jozef Mihálik (SVK, csatár), ?

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN