Stipsicz HUNSVK

Stipsicz előbb a USHL-be, majd az NCAA-be mehet

   

Válogatott hátvédünk megfelelt az amerikai próbajátékon, gyakorlatilag a technikai kérdések vannak hátra szerződtetéséig. Egy évig erősödhet a világ egyik legjobb juniorligájában, majd az egyetemi bajnokságban folytathatja.

“Kedden érkeztem haza Cedar Rapidsból, ahol a USHL-es csapat táborában vettem részt ? újságolta a Jégkorongblognak Stipsicz Bence. ? Ez egy meghívásos camp volt, ahol 80-an kezdtünk, amit leszűkítettek 40, majd 30 főre.”

A játékos elmondta, ez a USHL-csapat még július végén is tart egy kiválasztó alkalmat, de az edzők azt mondták a magyar válogatott hokisnak, hogy azon nem kell részt vennie. A végleges keretről szeptemberben döntenek, az utolsó camp augusztus végén kezdődik, ami már a szezonra készíti fel a kiválasztottakat.

Stipsicz HUNSVK

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

“A menetrend annyiban változott, hogy először egy évet le kell játszanom a USHL-ben. A legtöbb játékos 20 évesen kezd el játszani az NCAA-ben, tehát nekem is jót fog tenni az az egy év, hogy fel tudjam venni a kinti ritmust és elsajátítsam a játékstílust. Ha megkapom az engedélyt, illetve a leendő csapatom is azt gondolja, hogy készen állok a feladatra, akkor a 2017/18-as évadtól mennék egyetemre, tehát az NCAA D1-be.

Sok klub érdeklődött utánam, jelenleg a USHL-ből egy konkrét ajánlatom van, míg az NCAA-ből több D1-es, tehát a legmagasabb szintű jégkorongozást biztosító egyetem is érdeklődött. Ezek közül a Western Michigan ajánlatát elfogadtam, velük szóbeli megegyezésnél tartunk, mivel a szabályok szerint csak novemberben írhatok alá a következő évre. Ebbe az irányba mennék tovább, mivel már több éve az a vágyam, hogy az NCAA-ben játsszak. Remélhetőleg ez most sikerülni is fog.”

Stipsicz Bence elmondta, természetesen sokat számított a tengerentúli előmenetelében a szentpétervári világbajnokság is. “Ott is figyeltek, és nézték, mire vagyok képes, ez fontos volt e két csapat döntése szempontjából.”

Mint írtuk, NCAA-szerződésénél gondot jelenthet, hogy egy évig profi csapatban játszott. “Remélhetőleg nem lesz nagy probléma, de ez majd elválik. Sajnos azt sem tudom, meddig fog tartani a procedúra, de ebben segít majd az egyetem is, ők is intéznek dolgokat nekem.”

Úgy fest tehát, hogy Garát Zsombor után a vb másik junior korú hátvédje is a tengerentúlon folytatja pályafutását. Mindketten a MAC-ban nevelkedtek, sokáig egymás bekkpárjaként játszottak. Garát az elmúlt két évet a tengerentúlon töltötte, Stipsicz idehaza hokizott, a 2015/16-os szezonban a MOL Liga-újonc nevelőegyesületében nyújtott figyelemre méltó játékot. Ennek köszönhető, hogy 19 évesen 14-szeres felnőtt válogatottnak mondhatja magát. Ha minden a tervei szerint alakul, ő lehet Magyarország második játékosa, egyben első hátvédje a legjobb amerikai juniorligában, a USHL-ben. Eddig csak Erdély Csanád képviselte ott hazánkat, aki épp a most véget ért szezonban játszott a USHL-ben. Az NCAA D1-es, tehát legmagasabb szintjén eddig még nem kapott bizonyítási lehetőséget magyar jégkorongozó. Mármint a férfiak közül. Medgyes Dorottya ugyanis már egy éve ott játszik. Nem meglepő, hogy az utánpótlás-bajnokságokban ő is sokszor játszott Stipsicz és Garát bekkpárjaként.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN