


Vasárnap jégre megy a Galati
A román MOL Liga-újonc elkezdi a jeges edzéseket.
Lassan összeáll a csapat Galacon. Megfelelő vastagságúra hízott a jég is, így a Viata Libera értesülései szerint vasárnap megtartják az első jeges edzést. Pénteken a kiszemelt új edző, Julius Pénzes részt vett a MOL Liga-csapatok szokásos évi TRIM meetingjén, a társaságában volt egy fiatal kapus is, információink szerint a 22 éves szlovák Michal Dovina. Breton Lindoff, a Dunaújvárosból igazolt kanadai kapus már a Duna-parti városban van. Dovina feltűnése nem meglepetés. Ahogy írtuk is, a galaciak kerete eddig a legvékonyabb a kapusposzton volt. Mint a lap cikkéből kiderült, a bajnokcsapat harmadik számú kapusa, Lucian Hangan Németországba ment dolgozni, rá nem számíthatnak, Bogdan Popa és Lindoff mellett így egyedül a 46 éves Viorel Radu maradt volna. A rengeteg utazással járó MOL Liga-alapszakaszban Radut számításba venni akár harmadik kapusként aligha lett volna életbiztosítás, viszont a román bajnokikon, ahol csak hazaiak védhetnek, még mindig besegíthet.
Már Galacon van a Csíkszeredából igazolt Erik Bednár és a bajnokcsapat két szlovák légiósa, Juraj Durkech és Robert Krajci. Szombatra várták az elsőként igazolt légióst, a 26 éves Phil Bushbachert, akinek nagyszülei temesváriak voltak, így jogosult lehet a román állampolgárságra. A papírokat be is adta, ha sikerülne honosítani a versenyengedélye kiadásáig, hazai játékosként játszhatna a szezonban. Emlékeztetőül, a MOL Ligában nincs lehetőség év közbeni honosításra, mindenki olyan állampolgársággal játssza végig a szezont, amilyen útlevéllel regisztrálták a bajnokságba.
Popa, Lindoff és Radu kapusokon, valamint a három szlovák légióson kívül 15 hazai játékos (Adrian Irimia, Mircea Necula, Anton Popa, Ionut Alexandru Munteanu, Alexandru Cristian Munteanu, Flinta Botond, Góga Attila, Tamás Nándor, Pál Zsombor, Nagy István, Hildebrand Szabolcs, Bogdan Neagos, Lőrincz Levente, Pál Zoltán és Szőcs Szabolcs) is ott volt a pénteki edzésen, így ha egyelőre nincs is meg a teljes 4 sor Galacon, lassan kezd összeállni a csapat. Még érkeznie kellene az ugyancsak nyáron igazolt Mihály Edének, vele lenne teljes a lista. Mivel a galaciak létszáma ? és a többi csapat igazolásai fényében talán a játékereje is ? egyelőre elég vékonynak tűnik, nem lennénk meglepve, ha további játékosok is feltűnnének a csapatnál a rajtig. Éppen ezért is lenne fontos Bushbacher honosítása, ezzel ugyanis egy légiós hely felszabadulhatna, ami a minőségi hazai játékosok szűk kínálata miatt óriási segítség lehetne.
Játékosmozgások a Dunarea Galatinál:
maradt:
Bogdan Popa (kapus)
Góga Attila (hátvéd)
Szőcs Szabolcs (csatár)
Pál Zoltán (csatár)
Alexandru Cristian Munteanu (csatár)
Hildebrand Szabolcs(csatár)
Adrian Irimia (csatár)
Flinta Botond (hátvéd)
Nagy István (hátvéd)
Juraj Durkech (SVK, hátvéd)
Robert Krajci (SVK, csatár)
Lőrincz Levente (csatár)
Bogdan Neagos (csatár)
Viorel Radu (kapus)
Alexandru Ionut Munteanu (védő)
Mircea Necula (csatár)
Anton Popa (csatár)
érkezett:
Phil Bushbacher (USA, csatár), UTE (MOL)
Mihály Ede (csatár), Csíkszereda (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Debrecen (MOL)
Pál Zsombor (hátvéd), Ferencváros (MOL)
Erik Bednár (SVK, hátvéd), Csíkszereda (MOL)
Breton Lindoff (CAN, kapus), Dunaújváros (MOL)
Julius Pénzes (SVK, vezetőedző), Jertisz Pavlodar (KAZ)
távozott:
Dmitrij Nyimenko (UKR, csatár), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)
Szergej Csernyenko (UKR, csatár), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)
Konsztantyin Rjabenko (UKR, hátvéd), Krivbassz Krivoj Rog (UKR)
Vitalij Donyika (UKR, csatár), ?
Roman Serbatyuk (UKR, hátvéd), ?
Antti Ojanen (FIN, csatár), ?
Lucian Hangan (kapus), ?
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk