DHK 2016_17

Befejeződött a csapatépítés Debrecenben

   

Az alaposan átalakított DHK MOL ligás csapata szerdán Szlovákiában játssza első felkészülési mérkőzését.

“A 2016-17-es idényre alapjaiban újult meg a Debreceni HK MOL ligás csapatának játékoskerete ? áll a hajdúsági csapat fenti címmel érkezett sajtóközleményében. ? Szükség is volt a vérfrissítésre, mivel hosszúra nyúlt a távozók listája; a szezon végére a harmadik számú kapus, Nagy Péter mellett mindössze két hátvéd (Hetényi és Wéber), valamint hét csatár (Berta, Dancsfalvi, Vaszjunyin, Hári, Vincze és Godó, illetve az egy szem légiós, Saluga) maradt meg  a múlt szezon keretéből. Ennek megfelelően alakult az új szerzemények létszáma is.

Vay Ádám és Szavva Borogyin helyére két kiváló képességű hazai kapus, Gyenes Dávid és Pleszkán József érkezett. A felnőtt válogatott kerettag Gyenes a DVTK Jegesmedvéktől, a többszörös korosztályos válogatott Pleszkán Újpestről igazolt a cívisvárosba. A hátvédgondok megoldása céljából három hazai védőjátékost igazoltunk, a szintén felnőtt válogatott kerettag Varga Arnoldhoz hasonlóan Pados Lászlót Székesfehérvárról, Györfy Tihamért pedig a DVTK Jegesmedvék csapatából. Két új csatár is érkezett, a sokszoros korosztályos válogatott Németh Attila a MAC-tól, Kovács Viktor László pedig a Ferencvárostól.

Az orosz kontingens sok csatát megjárt, tapasztalt játékosokból áll. Közülük kiemelkedik a 7 KHL-es és ugyanannyi orosz 1. ligás szezont teljesítő támadó, Alekszej Koszourov, a többiek ? a hátvéd Pavel Vorosnyin, Artyom Bezrukov és Vjacseszlav Szelujanov, valamint a két csatár, Szergej Kocsetkov és Szergej Piszkunov ? pályafutásuk java részét tekintve az orosz második vonalból, a VHL-ből érkeztek Debrecenbe, bár többen megfordultak KHL-es együttesekben is.

A MOL ligás csapat stábja keveset változott. Maradt az elmúlt két idény sikerkovácsa, a vezetőedző, Jevgenyij Muhin és a másodedző, Igor Razov. A csapatvezető feladatait Hegedűs Koppány távozása után a rutinos fiatal szakember, Szilágyi Levente vette át. A felszerelésmenedzser a következő idényben is Szabó Dávid, a fizioterapeuta pedig Babik János lesz.

Hazai jégen először augusztus 23-án, 18 órai kezdettel láthatják a szurkolók éles helyzetben a csapatot, a Dukla HK Michalovce elleni felkészülési mérkőzésen. Az első debreceni MOL ligás meccsre pedig szeptember 10-én (szombaton) 18 órától kerül sor, amikor az ellenfelünk az újonc Dunarea Galati együttese lesz.”

Muhin 23 fős játékoskerettel kezdi meg a szezont. Az első felkészülési meccset szerdán 17:30-kor játsszák Nagytapolcsányban, a helyi szlovák másodosztályú gárdával.

DHK 2016_17

A Debreceni HK nyári játékosmozgásai:

maradt:
Jevgenyij Muhin (RUS, vezetőedző)
Igor Razov (RUS, másodedző)
Berta Ákos (csatár)
Dancsfalvi Norbert (csatár)
Hetényi Péter (hátvéd)
Martin Saluga (SVK, csatár)
Vaszjunyin Artyom (csatár)
Wéber Zsolt (hátvéd)
Godó Dániel (csatár)
Nagy Péter (kapus)
Vincze Péter Tamás (csatár)
Hári Norbert (csatár)

érkezett:
Gyenes Dávid (kapus) DVTK Jegesmedvék (MOL)
Győrfy Tihamér (hátvéd) DVTK Jegesmedvék (MOL)
Pleszkán József (kapus), UTE (MOL)
Németh Attila (csatár), MAC (MOL)
Kovács Viktor László (csatár), FTC (MOL)
Varga Arnold (hátvéd), Fehérvár (EBEL)
Pados László (hátvéd) UTE (MOL)
Alekszej Koszourov (RUS, csatár), Dizel Penza (VHL)
Artyom Bezrukov (RUS, hátvéd), Juzsnyij Ural Orszk (VHL)
Pavel Vorosnyin (RUS, hátvéd), Krisztall Szaratov (VHL)
Vjacseszlav Szelujanov (RUS, hátvéd), Juzsnyij Ural Orszk (VHL)
Szergej Kocsetkov (RUS, csatár), Juzsnyij Ural Orszk (VHL)
Szergej Piszkunov (RUS, csatár), Molot-Prikamje Perm (VHL)

távozott:
Csíki Zoltán (hátvéd), Brassó (MOL)
Vay Ádám (kapus), Minnesota Wild (NHL)
Kovács Bronson (hátvéd), MAC (MOL)
Tamás Nándor (hátvéd), Dunarea Galati (MOL)
Tyimur Raszulov (RUS, hátvéd), HK Szahalin (AL)
Danyil Kaszkov (RUS, csatár), Dunaújváros (MOL)
Fjodor Kozlovszkij (RUS, csatár), Metallurg Novokuznyeck (KHL)
Könczei Áron (csatár), MAC (MOL)
Tanka Lőrinc (csatár), Dunaújváros (MOL)
Izsák Róbert (csatár), Poprad (SVK-1., próbajáték)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN