Nyert az UTE és a Dunaújváros

   

Az újpestiek Szakolcán, az Acélbikák hazai jégen győzték le ellenfelüket felkészülési mérkőzésen.

Megszerezte első pontjait a tesztek során az UTE. A lilák Szakolcán léptek jégre, a tavaly még extraligás, majd csődöt jelentő és a másodosztályba visszalépő Skalica otthonában. A házigazdák szerezték meg a vezetést a második harmadban, amelyre két új igazolás, Benk és Frolik válaszolt. A harmadik harmad elején a Skalica egyenlített, és az eredmény nem változott a lefújásig sem. Büntetőlövések következtek, amelyet a lilák lőttek jobban, végeredményben 3-2-re nyertek.

A nap másik kora esti mérkőzésén a Dunaújváros fogadta a Debrecent, és egyetlen góllal 2-1-re nyert. A vendégek szereztek vezetést közvetlenül a második szünet előtt, ezt a hazaiak a szünetet követően szinte azonnal kiegyenlítették. A győztes gól az 54. percben esett. A pontszerzést mindkét csapatban elsősorban a frissen igazolt játékosok vállalták magukra. A Miskolcról igazolt Cseter 1+1-gyel zárt, Dansereau teljesítménye 1+0, Lévaié 0+1. A másik oldalon Salugáé a gól, Varga és Németh a két gólpasszos. A Dunaújváros cserekapusa a 22 éves cseh Maximilian Baca volt, aki tavaly a cseh harmadosztályban a Breclavban védett, előtte pedig a Znojmo EBYSL-csapatát erősítette. A meccset viszont Duschek védte végig.

Dunaújváros?Debrecen 2-1 (0-0, 0-1, 2-0)
Dunaújváros:
Duschek (Baca) ? Hruby, Pfeil, Dansereau, Cseter, Azari ? De Concilys, Lévai, Kaskov, Ray, Léránt ? Magosi E., Lencsés, Németh P., Borbás, Odnoga ? Pál Zalán, Horváth D., Nagy Márk, Tanka
Debrecen: Pleszkán (Gyenes) ? Bezrukov, Szelujanov, Kocsetkov, Koszourov, Piszkunov ? Varga A., Vorosnyin, Németh A., Saluga, Hári ? Hetényi P., Wéber, Kovács V., Vaszjunyin, Dancsfalvi ? Győrfy, Pados, Vincze, Godó
gólok:
39:50 0-1 Saluga (Varga, Németh) PP1
40:48 1-1 Cseter (Lévai) EQ
53:18 2-1 Dansereau (Cseter) EQ
kiállítások: 16 perc – 14 perc

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN