


A Zalai Titánok a MOL Ligába vágynak
Újjászületett a zalaegerszegi jégcsarnok, elkészült a hűtőgépészet rekonstrukciója és az öltözők felújítása. A fejleményekről és a tervekről az MTI is beszámolt.
“Neubauer Tibor, a Zalaegerszeg Jégsportjáért Alapítvány alapítója elmondta: a tao-fejlesztések keretében, mintegy 28 millió forintos ráfordítással az öltözőkben korszerűsítették az elektromos hálózatot a fűtési és a melegvíz-tározó rendszert ? áll az MTI anyagában. ? Sor került a burkolatok cseréjére, az öltözőszekrényeket pedig a játékosok véleménye alapján gyártatták le. További 35 millió forintot a hűtőgépészet rekonstrukciójára fordítottak. A csarnok jegét korábban egy ammóniás rendszerű, 12 éve működő gépház biztosította. Az elnyert támogatásból átépítették a villanymotorokat, így a pálya igénye szerint tudnak hűteni, ami a gyakorlatban 35-40 százalékos energiamegtakarítást eredményez.
Emlékeztetett rá: a régi berendezésnél félmillió forintos károkat okoztak a váratlan leállások, géphibák. A hűtőgépészetet ezért most olyan távfelügyelettel látták el, amelyen keresztül átprogramozhatják vagy akár újraindíthatják a rendszert.
Szólt arról is, hogy a zalaegerszegi jégcsarnokban augusztus elején elkezdődött a 2016/17-es szezon. A minden korosztályt érintő jégkorongos és szinkronkorcsolyás oktatás mellett a városvezetéssel együttműködve újraindul az ingyenes ovikori- és sulikoriprogram: az előző szezonban 630 gyermek tanult meg ennek keretében korcsolyázni, az idei évadban is hasonló létszámra számítanak.
Hozzátette: a juniorcsapat szeptember 14-én lép először hazai pályára, az első mérkőzésen a Vasast látják vendégül. Az alapítvány 2018-ban kérni fogja, hogy Zalaegerszeg képviselhesse magát a profi bajnokságban, a MOL Ligában. Namų šiltinimas https://www.witas.lt/
A Zalai Titánok U20-as kerete 12 hazai nevelésű játékosból és 6 légiósból áll. A játékosok az alapítvány gondozásában lévő program résztvevői, így a hoki mellett munkalehetőséget is tudnak biztosítani számukra.”
Mint ismert, a Vasas jövőre, azaz a 2017/18-as szezontól csatlakozna a MOL Ligához.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk