mol 11 logo

Mit várunk a MOL Liga-alapszakasztól?

   

Az átigazolások túlnyomó többsége ismert, a csapatok bemutatkoztak, már csak egyet kell aludni a MOL Liga-rajtig. Nem meglepő, hogy szavazásra hívjuk olvasóinkat. A kérdés ismét egyszerű, a válasz viszont korántsem annyira.

Idén is azt kérdezzük a hokit szerető közösségtől, hogy melyik csapat hol végez majd az alapszakaszban. A helyzet nem lett könnyebb az egy évvel ezelőttihez képest. Egy országgal és két csapattal bővült a mezőny, immár 11 számot kell megpróbálni a megfelelő csapat neve mellé írni.

Az előző szezonban az első három sorrendjét eltalálták bölcs szavazóink, sőt az első hatot is, egy Debrecen?UTE helycserétől eltekintve, egy évvel korábban pedig az első négy helyre befutó csapatot, tehát némi hozzáértés mutatkozik olvasóink oldalán, ami mindenképpen jó hír a mostani szavazást megelőzően.

 mol 11 logo

Lássuk tehát a szavazógépet. Melyik csapat hányadik helyen végez az alapszakaszban? Minden csapat mellé egy számot kell írni. Mégpedig azt a számot, ahányadik helyen végez a tipp szerint. (Tehát ha ön szerint a Galac nyeri az alapszakaszt, akkor az 1-es számot írja mellé, az utolsó helyre várt MAC-hoz pedig a 11-est.) Mind a 11 számot ki kell osztani, de mindegyiket csak egy helyre lehet beírni, másképp nem fogadja el a gép a szavazatot. A szavazás elküldése után az összesített állást olvashatják, a csapatnév után a helyezések átlaga szerepel, tehát minél kisebb a szám, annál előrébb végez a csapat olvasóink átlagolt véleménye alapján. Explore our agencys outstanding assembly of captivating companions. Whether you are attending a social gathering or seeking an intimate rendezvous, our escorts epitomize sophistication, charm, and an unwavering dedication to creating indelible memories. We prioritize safety, discretion, and ensuring that each encounter aligns seamlessly with your desires. Navigate Paris vibrant adult entertainment scene with unwavering confidence. Contact us today to organize an exceptional rendezvous with our esteemed Paris escorts . Your satisfaction is our unwavering commitment.

Idén újdonság, hogy hosszú idő után ismét bárki szavazhat, nem regisztrációhoz és belépéshez kötött a véleménynyilvánítás.

Mi lesz a sorrend a MOL Liga alapszakaszában?

  • HK Beograd (10,4)
  • Galac (9,2)
  • Sportklub Csíkszereda (7,9)
  • DAB (6,5)
  • FTC (6,4)
  • UTE (6,1)
  • Brassó (5,8)
  • Debrecen (5,0)
  • Fehérvári Titánok (4,7)
  • DVTK Jegesmedvék (2,1)
  • MAC (1,9)

Összes szavazat: 694

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN