


Beszáll a mellrák elleni kampányba a MAC
Bálizs Bence rózsaszín ütőjét október végén el is árverezik.
Mint a klub fb-oldalán olvasható hírből kiderül, a MOL ligás élcsapat első számú kapusa családilag érintett az ügyben, édesanyja megküzdött a betegséggel. A kampányt a Steelers.hu szervezi, és részt vesz benne a veszprémi kézilabdacsapat, valamint a magyar amerikaifoci-szövetség is. A MAC további játékosai rózsaszínű pászkát használnak majd egész októberben.
Bálizs ezeket mondta a dologról: “Az ötlet onnan jött, hogy láttam az NHL-ben és a nagyobb ligákban, hogy ez a rózsaszín minek a jelképe. Mivel én is közelről átéltem a családommal ezt az állapotot, ezért így szeretnék tisztelegni édesanyám és a hasonló megpróbáltatásokkal megküzdő nők előtt. Mostanra azt is tudom, mennyire fontos a megelőzés, ezért is örülök, ha csak egy kicsit is hozzátehetek, és felhívhatom a figyelmet arra, hogy igenis meg lehet gyógyulni, ha időben tudomást szerzünk a betegségről.”
Fotó: Mudra László
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk