


A DAB a MAC ellen kapaszkodna vissza a dobogó közelébe
Két élcsapat csap össze vasárnap este a Tüskecsarnokban.
A MAC és a Dunaújváros eddigi két összecsapásán testvériesen megosztoztak a pontokon, mindketten rendes játékidőben nyerték hazai mérkőzésüket. Azonban egyik győzelem sem volt sétagalopp, a MAC egy Terbócs-duplával nyert 2-0-ra a Tüskecsarnokban, a Dunaújváros pedig emlékezetes és fordulatos mérkőzésen tartotta otthon a maga 3 pontját 6 gólt ütve 5 ellenében. A két legeredményesebb csatársor fog egymásnak feszülni, A MAC eddig 74, a Dunaújváros pedig 66 gólnál jár, kettejüket senki sem előzi meg. Mindketten karakteres, egyszerű, sokat melózó fizikai játékot játszanak, mind Majoross Gergely, mind pedig Lee Gilbert nagyszerűen tartja kézben játékosait.
A MAC kisebb hullámvölgyben volt októberben, mind a 4 eddigi vereségét ebben hónapban szenvedte el. Ráadásul meglepő és Majoross Gergely csapataitól merőben szokatlan módon többször nem sikerült az egyértelmű esélyek érvényesítése, a mezőny végéhez tartozó csapatok elleni is szenvedett és hullajtott el pontot. A nemzetközi szünet előtt és után is a Ferencvárossal játszott, és bár a Fradi egyik alkalommal sem úgy állt bele a meccsbe, mintha itt akarná megszerezni a rájátszáshoz szükséges pontokat, a két nagyarányú győzelem jelezte, hogy kezd újra összeállni a játék. Az e két mérkőzésen lőtt összesen 14 gól pedig tökéletes ahhoz, hogy a csatárok ismét ráérezzenek a góllövés ízére.
Fotó: Mudra László (MAC)
Hullámzóbb teljesítménnyel álltak elő az Acélbikák. A MOL Liga jó pár éven keresztül meghatározó csapata 2015 nyarán a főszponzor elvesztésével nehéz helyzetbe került. Az addigi kulcsemberek jelentős része eligazolt, így előtérbe került a hazai nevelésű fiatalok felhozatala a felnőtt csapathoz. Szerencsére volt még kihez nyúlni, és a legtehetségesebbek időnként még Stephan Lundh alatt is belekóstolhattak már a felnőtt hokiba. A legvérmesebb dunaújvárosi szurkolókon kívül mindenki borzalmas szezont várt tőlük, ehhez képest Lee Gilbert vezetésével az olcsó légiósokkal megerősített csapat nagyon tisztességes idényt produkált és alig csúszott csak le a rájátszásról. Volt mire építeni tehát 2016 nyarán, és úgy tűnik, sikerült is megfelelően megerősíteni a csapatot. Az Acélbikák szereplése alighanem a szezon eddigi legkellemesebb meglepetése. Miközben a kincsesbányából minden vetélytárshoz rengeteg játékos került, a DAB újfent saját nevelésűekre alapozott csapata jó erősítésekkel mindenkinek vetélytársa tud lenni. Ugyanakkor a mezőny végén állókkal szemben is képesek veszíteni.
A szünet a legrosszabbkor jött a csapat számára, az azt megelőző hét találkozóból ötször rendes játékidőben nyertek, mindössze kétszer kaptak ki, de pontot akkor is szereztek. Az UTE ellen azonban megtört a lendület, láthatóan nehezen találtak vissza a játékosok a korábbi összjátékhoz, a mégoly kemény munka pedig ezúttal kevés volt a pontszerzéshez a nagyon jól felépített meccstervvel rendelkező és fegyelmezetten játszó lilák ellen. Ha vasárnap sem találnak vissza korábbi játékukhoz, akkor aligha lesz esélyük a feljövőben lévő MAC ellen, ismerve azonban a csapat karakterét, biztosak lehetünk benne, hogy mindent meg fognak tenni ennek érdekében.
MAC Budapest–DAB 6-2
A fővárosi kék-fehérek az első harmad második felében eldöntötték a dunaújvárosiak elleni parázs meccset, ahol 70 percnyi büntetést osztottak ki a játékvezetők.
A mérkőzés első 10 perce csak kiállításokat hozott, gólokat nem. A 11. perctől viszont a büntetéseket felváltották a találatok, előbb Ruikka, 3 perccel később Schmál, majd újabb 4 percre rá Terbócs szerzett MAC-gólt. A második harmadot Bálizs Bence áthúzódó játékkésleltetése miatt emberelőnyben kezdte a DAB, hiába, Kovács Csaba emberhátrányos góljával 4-re nőtt a fővárosiak előnye. A meccs felénél gyors gólváltás zajlott, Kaszkov szépített, de két percen belül jött Könczei válasza emberelőnyből. A meccs hangulatáról sokat elmond, hogy a 38. perc végén emberhátrányba került a MAC egy sportszerűtlen magatartás miatti csapatbüntetéssel. A lehetőséget Ozols találatával gólra váltotta a DAB. A záró húsz percben Lencsés és Keresztury összeakaszkodtak, mindkét játékos 2+2+10 perces büntetést kapott. Az 59. percben Nagy Krisztán beállította a 6-2-es végeredményt. A harmadik harmad krónikájához hozzátartozik, hogy a dunaújvárosiak 17:4-re megnyerték a kapura lövési mutatót. Győzelmével a MAC megőrizte 3 pontos előnyét a tabella élén a DVTK Jegesmedvékkel szemben, a DAB pedig maradt az 5. helyen. A mérkőzésen összesen 25 kisbüntetést osztottak ki a játékvezetők.
Elképesztően jól állunk bele ezekbe a mérkőzésekbe
Nehéz dolga van az ellenfélnek, ha a MAC ellen kapaszkodni szeretne.
Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): Kezd összeállni a játékunk, sokkal gyorsabban tudunk cselekedni, kevesebbet gondolkozunk,hezitálunk a jégen és ezáltal annyira felgyorsul a játékunk amit az ellenfeleink nehezebben tudnak kezelni. A viszonylag összetett és sok részletre kiterjedő játékrendszerünkben a játékosaink otthonosabban mozognak. Már nem gondolkoznak annyit, majdhogynem automatikusan tudnak cselekedni. Ki kell emelnem azt is, hogy elképesztően jól állunk bele ezekbe a mérkőzésekbe az utóbbi időszakban és olyan odaadással, olyan energiabefektetéssel kezdünk amivel hamar magunk fele billentjük a mérleget. Utána már nehéz dolga van az ellenfélnek, ha kapaszkodni szeretne. Ez történt most is. A másik amit kiemelnék, hogy így hogy ma mindenki hadra fogható volt, nagyobb volt a variációs lehetőség. Mindegyik sorunk gólképes, ezt Schmál Kristóf góljánál is láthattuk, pénteken Roczanov gólja is ezt mutatta, miközben a Terbócs, Nagy, Keresztury hármas pedig óriásit játszott a mai mérkőzésen, úgyhogy alapvetően azt hiszem megérdemelten nyertünk.
Lee Gilbert (vezetőedző, DAB): Több szempontból sem úgy sikerült az első harmad, ahogy elterveztük, ennek legfőbb oka az volt, hogy a játékosok nem követték pontosan azokat az utasításokat, amelyeket kaptak. Ezt követően agresszívabban, keményebben játszottunk, de a MAC túl jó volt ahhoz, hogy ekkora előnyt le lehessen dolgozni ellene.
(Forrás: MAC Facebook és nso.hu)
Erste Liga, Tüskecsarnok, 394 néző. Játékvezetők: Varjú, Vas, Bedő, Soltész. |
Bálizs: 94,1% (Arany) | K |
Duschek: 82,9% (Lajcs) |
Escobedo, Pozsgai, Könczei, Booras, Jubinville | 1 |
Hruby, Ozols, Dansereau, Cseter, Azari |
Ruikka, Mestyán, Nagy K., Keresztury, Terbócs | 2 |
Ölander, Pfeil, Becze, Szepessy M., Kaszkov |
Kovács B., Vokla, Somogyi, Nagy G., Kovács Cs. | 3 |
Lencsés, Ladigin, Borbás, Léránt, Tanka |
Lakatos, Silló, Roczanov, Tóth R., Schmál | 4 |
Lévai, Pál, Mátyásy, Odnoga, Nagy M. |
Majoross Gergely, Svasznek Bence | E |
Lee Gilbert, Strenk Hunor |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 10:34 | MÚB | Keresztury | Ruikka | Terbócs | |
2-0 | 13:15 | MÚB | Schmál | Pozsgai | ||
3-0 | 17:28 | MÚB | Terbócs | Nagy K. | Keresztury | |
4-0 | 21:06 | MÚB | SH | Kovács Cs. | Roczanov | |
4-1 | 29:16 | DAB | Kaszkov | Ölander | ||
5-1 | 30:57 | MÚB | PP | Könczei | Jubinville | Booras |
5-2 | 39:59 | DAB | PP | Becze | Ozols | Kaszkov |
6-2 | 58:08 | MÚB | Nagy K. | Silló | Terbócs |
35 | Kapura lövések száma | 34 |
38 | Kiállításpercek | 32 |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk