


Nagy Richárd az UTE-hoz igazolt
A 24 éves jégkorongozó már jégre is lépett új csapatában a szerdai Magyar Kupa-mérkőzésen.
Az UTE csütörtökön bejelentette, leigazolta Nagy Richárdot. A 24 éves hátvéd a Budapest Stars színeiben nevelkedett, U10-es korában egy évet már lehúzott lila-fehérben, 2011 és 2015 között a Dunaújvárosi Acélbikáknál játszott, ezenkívül a Ferencvárosban is játszott néhány felnőttmeccset, viszont az elmúlt szezont kihagyta, idén pedig a Hokiklub Budapest színeiben tért vissza, eddig a szlovák harmadosztályban játszott. 11 mérkőzésen lépett jégre, 3 gólt szerzett, és a +/- mutatója is a jobbak között volt.
Az újpestiek szerdai MK-meccsén már jégre lépett, pontot nem jegyzett a 6-3-as siker során.
Fotó: Mudra László (DAB)
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk