

Négy hazai játékossal erősödhet a Galati
A MOL Liga és a román bajnokság hajrája előtt erősíthet a hazai játékosokkal szerényen ellátott Dunarea.
A klub honlapja szerint az új év első edzésén, amelyet szerda délután tartottak, megjelent négy játékos, aki eddig a Steaua színeiben játszott. A 31 éves csatár, Mihail Georgescu, valamint három, Galacról a fővárosba került hokis, a 27 éves hátvéd, Nicusor Lusneac, a 31 éves csatár, Marius Marcus és a 24 éves védő, Catalin Berdila. Mindannyiuknak van MOL Liga-tapasztalata, Lusneac és Georgescu a Steaua össze itteni idényében játszott, Marcus az utolsó kettőben, Berdila a legutolsóban. Mindegyikük válogatott kerettag is. Érkezésükkel a Duna-parti együttes képes lehet négy teljes sorral kiállni, ami nem jön rosszul a rájátszásba jutásért vívott kiélezett küzdelemben és a román bajnoki címért folytatott csatában. További erősítés a klubnak, hogy csütörtöktől edzésbe áll Juraj Durkech is. A szlovák hátvéd hosszú sérülésből épült fel, utoljára október 9-én játszott a MOL Ligában.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk