

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a DAB
Dunaújvárosban nem mondtak még le a negyedik helyről, de ehhez a Belgrád és a Titánok legyőzése mellett a Debrecen botlásaira is szükség lenne.
Sokáig kimondottan kedvező pozícióból várta a DAB az alapszakasz hajráját, de karácsony után kritikus fontosságú hazai mérkőzéseken kezdték el gyűjteni a vereségeket, és ez mindent megváltoztatott. A közvetlen rivális Brassó ellen két meccsen öt pontot buktak, a mindenki más által jégbe gyalult Galati ellen kettőt, és a másik közvetlen riválistól, a DHK-tól is hosszabbításos vereséget szenvedtek. E négy meccsen mindössze három pontot szereztek Azariék, az elveszített 9-ből pedig 7 a legnagyobb vetélytársakhoz vándorolt. Ennek ellenére a csapatnak még mindig van esélye odaérni a negyedik helyre. Bár ez az esély inkább már csak matematikai – a DHK a negyedik hely legnagyobb várományosa –, a Brassó megelőzésére még reális a sansz, ehhez öt pontot kell szerezni. Ha viszont rendes játékidőben legyőzik a Beogradot és a Titánokat, akkor 68 pontja lesz az Acélbikáknak, ami akkor ér sokat, ha a jelenleg 66 pontos Debrecen nagyot botlik az utolsó két meccsén, vagyis ha a Galati és a Csíkszereda ellen összesen nem tudnak legalább három pontot összekaparni. Nem ez a valószínűbb forgatókönyv, de ha így lesz, akkor egymás elleni eredményben a DAB a jobb.
Ilyen esetben egy csapatnak mindig az aktuális ellenfelére kell koncentrálnia, az előtte álló feladatra összpontosítania. Ez szombaton nem lesz más, mint a ligaújonc Beograd legyőzése, akik éppen Dunaújvárosban szerezték első pontjukat a MOL Ligában, de hazai pályán két viszonylag sima vereséget szenvedtek. A belgrádiak már biztosan a 10. helyen végeztek első MOL ligás szezonjukban. A Csíkszereda pontokban még utolérheti őket, de az egymás elleni összevetésből, jobb gólkülönbségük okán, a szerbek jönnek ki jobban. Sokáig a 9. hely sem tűnt elérhetetlennek számukra, de ez végül nem jött össze nekik, hiába győzték le az al-dunaiakat, Csíkszeredában kikaptak, ezzel elúszott a feljebb lépés reális esélye.
Egy feladat maradt a csapat számára, a méltó búcsú, amelyhez minden feltétel adott, hiszen a csapatkapitány Dimitrije Filipovic és a gólfelelős Hugo Turcotte eltiltása is letelt, mindketten pályára léphetnek szombaton Dunaújvárosban.
DAB–HK Beograd 8-3
Az Acélbikák fölényes győzelmet arattak a ligaújonc ellen, és továbbra is élnek az esélyeik a negyedik hely megszerzéséért.
Nem sikerült szépen búcsúznia a MOL Ligától a Beogradnak. Mindebben aktív szerepet játszott az, hogy a DAB tényleg komolyan gondolta, hogy ami rajta múlik, mindent megtesz a negyedik hely megszerzéséért. Dansereaunak például négy perc sem kellett, hogy duplázzon, 13 perc elteltével már 4-0 állt az eredményjelzőn, a 27. percben pedig kapust cserélt Nemanja Jankovic vezetőedző. Nem is nagyon tehetett mást, hiszen ekkor már 6-0-ra nyertek az Acélbikák. A kapuscsere egy időre megállította a hazai hengert, de azért még a harmad utolsó percében meglőtték a hetedik, majd a 49. percben a 8. góljukat is. Ezt követően kissé alábbhagyott a figyelem, ami még egy ilyen meccsen is megengedhetetlen, 40 másodperc alatt kétszer is büntetett a Beograd. Egy perccel a vége előtt késleltett kiállítás alatt Turcotte is beköszönt a rend kedvéért, ezzel alakult ki a 8-3-as végeredmény.
Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 350 néző. Játékvezetők: Németh, Varjú, Kis-király, Pálkövi. |
Duschek: 94,1% (Koitmaa) | K |
Trifonov: 76,9% (Rankovic: 90,5%) |
Hruby, Ölander, Dansereau, Cseter, Azari | 1 |
Albers, Podunavac, Vucurevic, Filipovic, Saliji |
Hudec, Ladigin, Becze, Borbás, Kaszkov | 2 |
Crnogorac, Árvay, Despotovic, Bjelogrlic, Turcotte |
Lencsés, Hüffner, Németh, Léránt, Nagy | 3 |
Anic, Szabados, Kerezovic, Zwick, Brkusanin |
Magosi, Lévai, Odnoga, Tanka | 4 |
Novakovic P., Ogrizovic, Vukicevic |
Malkia Heikki, Strenk Hunor | E |
Jankovic Nemanja |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 01:05 | DAB | PP | Dansereau | ||
2-0 | 03:48 | DAB | Dansereau | Azari | Ölander | |
3-0 | 09:20 | DAB | Becze | Cseter | Azari | |
4-0 | 13:01 | DAB | SH | Odnoga | Becze | Hudec |
5-0 | 25:25 | DAB | Dansereau | Cseter | Ölander | |
6-0 | 26:24 | DAB | Ladigin | Azari | Léránt | |
7-0 | 39:35 | DAB | PP | Németh | Becze | Nagy |
8-0 | 48:01 | DAB | Becze | Azari | Hudec | |
8-1 | 51:49 | BEO | Bjelogrlic | Turcotte | Zwick | |
8-2 | 52:30 | BEO | Szabados | Brkusanin | ||
8-3 | 58:58 | BEO | Turcotte | Crnogorac |
47 | Kapura lövések száma | 51 |
10 | Kiállításpercek | 14 |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk