Fehervari Titanok 2016_17

Szabad átjátszást szeretne a Volán

 

Tudja, hogy ezzel nem lesz népszerű, ismerte el Szélig Viktor. A klubmenedzserrel MOL ligás sorozatunk keretében a Titánok-projektről beszélgettünk.

“A szezon előtt megfogalmazott elvárás a rájátszásba jutás volt. Nem lehetünk elégedetlenek, hiszen a csapat teljesítette a kitűzött célt  ? kezdte blogunknak a Fehérvári Titánok szezonjának értékelését a Fehérvár AV19 klubmenedzsere. ? A csapatnak ez volt a második idénye, mióta visszatért a MOL Ligába.

Megváltoztak a prioritásaink. Az első idényben sokkal eredménycentrikusabbak voltunk, a másodikban viszont az volt a fő célkitűzés, a Titánok csapata váljon az EBEL előszobájává. Fiatal játékosainknak akartunk sok és fontos játéklehetőséget adni, hogy minél többet fejlődjenek, és előbb-utóbb minél többüket be tudjuk vetni az EBEL-csapatban is. Sok fiatal játékos bontogatja a szárnyait nálunk, akire a jövőben számítani szeretnénk. Nekik arra van szükségük, hogy sokat játsszanak, legyenek bent emberelőnyben, emberhátrányban, és ha olyan helyzet adódik, mutassák meg, képesek fontos feladatokat magukra vállalni, meghúzni a csapatot. Az előző két idény közül ez a második volt az, amely abba az irányba mutat, amerre menni szeretnénk. Nem titok, eddig sem volt az, hogy Fehérváron az EBEL az első számú prioritás, a MOL ligás csapatunk szereplését a fiatal játékosok fejlesztésének rendeljük alá.

Ami a következő idényt illeti, ezúttal is a rájátszást tűztük ki célul. Az elmúlt hetekben nagyjából kialakult a csapat magja. Úgy éreztük, a légiósoknál nem árt, ha frissítünk, ezért Scola kivételével senki nem maradt. A hazai játékosaink közül többeknek is kétéves szerződésük van, de akiknek lejárt a kontraktusuk az egyesülettel, azok közül is többen a maradás mellett döntöttek. A korábbi két idénnyel ellentétben ezúttal nem két légiós kapussal vágunk neki az idénynek, hiszen Kornakker Dániel hazatért. Egyelőre még nem döntöttünk, hogy betöltjük-e az összes légióshelyet, de a korábban mondottakból következően elképzelhető: nem lesz 6 külföldi játékosunk, hiszen a fiatalok így jutnak biztosan lehetőséghez.

Ami a ligát illeti, egyelőre nem zárult le a nevezési határidő, nem lehet pontosan tudni, mi várható. Ha a MOL Ligáról magáról beszélünk, elmondható, hogy alakul. Kiegyenlítettebb lett a mezőny, a korábban kiemelkedő csapatok mellé elkezdtek mások is felzárkózni. Több lett az erős csapat, a színvonal is javult. Ez lemérhető volt a rájátszásban is, elsősorban a negyeddöntőkben, amikor csupa parázs párharcot láthattunk. Ez nagyszerű hír, hiszen egész évben arra készülnek a klubok és a szurkolók is, ami a rájátszásban jön. Ez a liga legjobb terméke, ezzel lehet igazán eladni a sorozatot. Sajnos az elődöntőkre és a döntőre kicsit kevesebb szufla maradt, de a tendencia biztató.

Fehervari Titanok 2016_17

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

Hogy merre menjen tovább a liga, arról sokat beszélgetünk ezekben a hetekben. Nyilván van hová fejlődni, lehet ezt jobban csinálni. Sokféle irányban gondolkodnak a csapatok erről.

Felmerült, hogy legyen egy olyan középszakasz, mint az EBEL-ben. Ez kicsit növelné a mérkőzések számát, minden csapat a hasonló játékerejűek ellen játszhatna még egy kört. Felmerült, hogy ne legyen-e hosszabb a liga, szerencsés-e, hogy több, mint egy hónappal a világbajnokság előtt befejeződik minden.

Ahogy látjuk-láttuk, nem feltétlenül az vezet sikerre, ha a válogatott egy hónapig együtt készül, és a játékosok tétmérkőzések nélkül vannak. Persze azt, hogy mi a jó megoldás, nehéz megmondani. Hogy mivel lehet kitölteni az időszakot, az is kérdés. Lehet hosszabb a MOL Liga, lehet egy szuperkupa, ki kell értékeljük a Magyar Kupa tapasztalatait is, hiszen vannak szakmai érvek a szezon közbeni rendezés mellett is, ahogy az legutóbb történt.

Esetünkben speciálisan ott van az átjátszás kérdése is. Két felnőtt csapatot működtetünk, kétcsapatnyi játékossal dolgozunk. Tudom, nem lesz túl népszerű, de nekünk igazából az lenne az érdekünk, az lenne a számunkra legjobb megoldás, ha szabadon dönthetnénk arról, mikor melyik játékosunk melyik csapatban lép pályára.

Mindezek azonban egyelőre nyitott kérdések, hiszen amíg nem tudjuk, hány csapat lesz, addig nem lehet végleges döntést hozni a lebonyolításról és a szabályokról sem. Egyelőre ott tartunk, hogy mindenki próbálja megfogalmazni, milyen lehetőségekről gondolkodik. Hogy mire a döntésre kerül a sor, minél több kérdésben kialakult álláspontja lehessen.?

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN