Harmadik sora repíti a DAB-ot

Odnoga Mátyás az Acélbikák legponterősebb játékosa, de Silló Arnold is kiemelkedőt alkot, és Léránt René pontérzékenységét sem befolyásolta, hogy csatárból védő lett.

A dunaújvárosiak nem is olyan rég még a Titánokkal versenyeztek a hetedik helyért, mára már nem csak a Brassót, de az UTE-t is megelőzték. Mindebben ? Morgan edző, Hári Norbert és Hugo Turcotte érkezése mellett ? a harmadik sor vitte a legnagyobb szerepet. A nyári holtszezonban kevesen gondolták volna, hogy a DAB idei egyik legnagyobb igazolása Silló Arnold lesz. A csíkszeredai születésű 22 éves fiatalember 2012 óta játszik Magyarországban, a MAC csapatában. A váltás a junior évekből a felnőttek világába jól sikerült, tagja lett a MAC Erste ligás keretének is, ott azonban nem sikerült értelmezhető jégidőt kiharcolnia és előre lépni a negyedik sorból. Így aztán logikus lépés volt, hogy egy kevésbé erős csapatot keresve magának bizonyítsa, komolyabb feladatokat is rá lehet bízni. Választása Dunaújvárosra esett, ami utólag szemlélve remek döntésnek bizonyult.

Silló azonnal a harmadik sorba került, a vele azonos korosztályú Odnoga Mátyás és Nagy Márk közé, és már az első meccseken látszódott, hogy remekül működik közöttük a kémia. A szezon során persze néha alaposan felforgatott sorokkal volt kénytelen a csapat, így nem mindig játszottak együtt, de ettől gólerősségük nem változott. Odnoga Mátyás egyenesen vezeti a csapat házi kanadai tabelláját, 19 meccsen 11 gólt lőtt, 16 pontot szerzett. Silló Arnold hetedik ugyanott, 18 meccsen 6+3-at ért el. Mindezt a harmadik sorból, kevesebb jégidővel, előnyös játék nélkül. Nem véletlen, hogy kettejük 15 góljából 12 született egyenlő létszám mellett, ami különösen fontos a mai hokiban. Emellett komoly feladatokat kapnak az emberhátrányok kivédekezésében is, és a két villámléptű csatár rendszeresen él is a lehetőséggel, már három emberhátrányos találatnál járnak.

Szóljunk pár szót Odnoga Mátyásról is, elvégre az ő első helye még nagyobb meglepetés. Olyan csatárokat előz meg, mint a csapatkapitány Azari Zsolt, nem beszélve a temérdek légiósról. Odnoga Győrben sajátította el a sportág alapjait, aztán az MTK-tól került el Debrecenbe, ahonnan három szezon után két idénnyel ezelőtt került át Dunaújvárosba. Első szezonjában 8, a másodikban 6 pontot ért el, de játékában folyamatosan látszódott a potenciál. Stílusának alapja a gyorsasága, roppant jól bánik a koronggal, agresszív letámadásával könnyen zavarba tudja hozni ellenfeleit. A kemény munka végül a harmadik szezonra hozta meg az áttörést, 19 meccsen máris annyi pontnál jár, mint az előző két szezon 85 meccsén összesen, ráadásul ? mint azt már említettük ? ehhez alig-alig fogyaszt el emberelőnyös jégidőt, általában az utolsó másodpercekre kapnak szerepet. A fejlődés Silló esetében is látványos, ő is a harmadik szezonra nőtt bele a felnőttek világába, tavaly és tavalyelőtt 48 meccsen 8 pontig jutott, idén már 9-nél jár. Emellett Orbán Attilával holtversenyben vezeti a plusz/mínusz tabellát is, felelősségteljes védőmunkájának köszönhetően +5-tel áll.

fotó: Mudra László

A DAB-ban a kellemes meglepetések azonban nem korlátozódnak a harmadik sor fiataljaira. A saját nevelésű Léránt René is kiugró évet produkál eddig. A kiváló testfelépítésű, 187 centis és 86 kilós 23 éves játékos szezonja nem indult különösebben jól, első gólját és pontját a Vienna Capitals II. ellen szerezte, első tíz meccsén három pontot gyűjtött. Aztán október harmadik hetében beindult a szekér, azóta volt egy hétmeccses pontszerző szériája, mialatt hat gólt és 9 pontot szerzett. Léránt legnagyobb előnye univerzalitása, a pálya minden pontján, bármilyen helyzetben bevethető. Eredetileg csatárt játszott, de aztán továbbképezte magát és évekig hátvéd volt. Idén többnyire az első két sor valamelyikében játszik, hol csatárként, hol hátvédként, ahogy éppen a csapat érdekei megkívánják. Rendszeresen szerepet kap az előnyökben is, több gólt szerzett már létszámfölényben. Mindez a házi kanadai táblázat negyedik helyéig repítette.

Természetesen még mindhárom játékosnak sokat kell fejlődnie, mindenesetre örömteli fejlemény, hogy a középmezőny egyik csapatánál ilyen feltörekvő fiatalok ilyen komoly feladatok ellátására képesek. Egy olyan bajnokságnak, mint az Erste Liga, nem is lehet más az elsődleges célja, mint az utánpótlásból kinövő tehetségek beillesztése a felnőtt mezőnybe. Ha fejlődésük töretlennek bizonyul, akkor előbb-utóbb a válogatott bő keretében is számolni kell velük.