FTC-TIT_20170908-DSC_2165

Össze kell kapnia magát a Ferencvárosnak

   

Két napja találkozott egymással a Fehérvári Titánok és a Ferencváros, akkor a Titánok remek emberelőnyös játékuknak köszönhetően fölényesnek mondható győzelmet arattak. Szerdán este máris itt a visszavágó ideje.

Nem lesz könnyű dolga a házigazda Ferencvárosnak, hosszú mélyrepülésben van a csapat, december eleje óta mindössze egyetlen győzelem áll a csapat neve mellett, miközben összejött 13 vereség is. A képességekkel nincs gond, hiszen verte már ez a gárda a MAC-ot, az Újpestet, a Dunaújvárost és a Csíkszeredát is, de valami nagyon elromlott. Elsősorban a védekezéssel van nagy gond, ami különösen azért érdekes, mert négy légiós hátvéd is játszik a zöldeknél. Mégis, a csapat szakmányban kapja a gólokat, December eleje óta már 73-at, ami ezen a 14 mérkőzésen 15-tel több, mint a többi 19-en. A szétesett védekezés következménye, hogy erőtlenebb a támadójáték is. Már nincs senki, aki pont/meccsnél jobb lenne a csapatból, és ennek a környékén is csak hárman vannak. Sevela az utóbbi időszak gyengébb meccsei ellenére még mindig 90% felett van, Pleszkán sem marad el nagyon tőle. A képességek megvannak, ezt a szezon eleje bizonyította, a mentális problémákon viszont úrrá kell lennie Greg Lindqvistnek mihamarabb. Normális körülmények között a Titánok elleni hazai meccsnek a Ferencváros lenne az esélyese, most csak annyit mondunk, verhető ellenfél ellen próbálhatja meg összekapni magát a társaság.

Verhető, de nem könnyű ellenfél a Titánok, amiről szinte minden csapat tudna mesélni a mezőnyben, még a DVTK Jegesmedvék is. Kóger István remekül veszi le a terhet fiatal játékosai válláról, akik a jól játszó légiósok által megtámogatva olykor szárnyalnak is. Ennek számos vitézes pontszerzés vagy akár győzelem lett már az eredménye. Ügyesek, gyorsak, vagányak, és ráadásul időnként kifejezetten jó nézni a játékukat. A rutin természetesen sok fiatalnál hiányzik még, de ezt tudják ellensúlyozni. A gyengélkedő Ferencváros ellen ezúttal is van esélyük tovább gyarapítani pontjaik számát.

FTC-TIT_20170908-DSC_2165

FTC–Fehérvári Titánok 7-5

   

A ferencvárosiak szinte végig vezettek a Titánok elleni szerdai találkozón, ezzel visszavágtak a hétfői, székesfehérvári vereségért.

A Titánok megerősített kerettel léptek jégre Pesterzsébeten: a hétfői mérkőzéshez képest most játszott Kocsis, Reisz, Szabó Krisztián és Vincze. Szerdán is gyorsan megszületett az FTC és a Titánok összecsapásán az első gól, a 69. másodpercben Németh Attila vezetéshez juttatta a hazaiakat. Az első harmad második fele egy gyors gólváltást és egy emberelőnyös találatot hozott: előbb Rafaj talált be Kornakker kapujába, aztán pedig Mazzag vette be Sevela kapuját. A játékrész végén közel jártak a Titánok ahhoz, hogy kivédekezzék az első emberhátrányukat, ám Hietamaki belőtte a 3. FTC-gólt.

A második húsz perc legelején komoly lehetőség adódott a fehérváriak előtt: Virág fogásért, Hietamaki palánkra lökésért kapott büntetést az első játékrész végén. A kettős emberelőnyt Schoenmakers váltotta gólra. A meccs közepén hiába nőtt Dubek találatával kétgólosra a hazai előny, előbb Szita szépített, aztán Részegh használt ki egy újabb előnyt, így a 33. percben 4-4-et mutatott az eredményjelző. A következő kulcsmomentum újfent egy 5 a 4 elleni lehetőség volt: a 37. percben Hietamaki váltotta gólra Kocsis büntetését. A záró harmad elején Láday egyenlített, viszont fordítania megint nem sikerült a Titánoknak. Erre lehetőségük nyílt egy előnyben, ám nemhogy nem használták ki, emberhátrányos gólt kaptak belőle, Shupe révén megint az FTC-nél volt a vezetés. A végjátékban emberhátrányba kerültek a zöld-fehérek, Kóger István időt kért, hiába: Tendler emberhátrányban beállította a 7-5-ös végeredményt.

A mérkőzés paprikás hangulatban ért véget, a hazaiak hátvédje, Hietamaki, valamint a mérkőzés két kapusa, Sevela és Kornakker is 10 perces fegyelmit kapott.

titftc-201712

Fotó: Fehérvári Titánok

Az Erste Liga alsóházának állása:

1. SC Csíkszereda 7 pont (1 mérkőzés)
2. FTC 5 (2)
3. Brassó 4 (1)
4. Fehérvári Titánok 3 (2)
5. Vienna Capitals II 0 (2)

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 151 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Váczi, Berkesi.
Sevela: 84,8% (Pleszkán)
K
Kornakker: 75,0% (Gyenes)
Tuominen, Hietamaki, Dubek, Tendler, Rafaj
1
Imre, Vehmanen, Antilla, Ainsworth, Schoenmakers
Jaborník, Owen, Németh, Könczei, Shupe
2
Reiter, Sándor, Szita, Kiss P., Részegh
Lakatos, Jászai, Kovács, Fliszár, Virág
3
Szaller, Láday, Vizi, Hamvai, Mazzag
Lengyel, Tóth, Roczanov, Farkas, Bödök
4
Reisz, Antal, Kocsis, Szabó K., Vincze P.
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
E
Kóger István, Hegyi Ádám Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:09 FTC Németh Jaborník Shupe
2-0 12:45 FTC Rafaj Németh Shupe
2-1 13:56 FHA Mazzag Láday Vizi
3-1 18:34 FTC PP Hietamaki Jaborník
3-2 21:01 FHA PP2 Schoenmakers Antilla Ainsworth
4-2 28:08 FTC Dubek Tendler Jaborník
4-3 30:08 FHA Szita Vehmanen
4-4 32:24 FHA PP Részegh Szaller Szabó K.
5-4 36:52 FTC PP Hietamaki Németh
5-5 41:55 FHA Láday Szabó K. Reisz
6-5 45:14 FTC SH Shupe Tendler
7-5 59:28 FTC SH Tendler Jaborník
28 Kapura lövések száma 33
38 Kiállításpercek 20

Az FTC–Titánok videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN