erste liga logo fekvo

A MAC a Brassót választotta

   

Március 7-én folytatódik az Erste Liga rájátszása. Vélemények a négy csapat szakvezetőitől.

Az elődöntők során az ellenfélválasztásnál már nem volt megkötés, elvben mindhárom csapat közül választhatott ellenfelet a középszakaszt megnyerő MAC. Majoross Gergelyék végül az UTE ellen továbbjutó Brassót választották, így március 7-én és 8-án a Tüskecsarnokban kezdik az elődöntőt. A másik ágon 9-én és 10-én lesz az első két meccs a Miskolc és a Csíkszereda között.

“A rájátszásban már nincs könnyű ellenfél, pláne nincs a négy között- mondta el a jégkorongszövetség honlapjának Majoross Gergely, a MAC vezetőedzője. – Mindhárom lehetséges opciót górcső alá vettük, végül a Brassóra esett a választásunk. Minden kétséget kizárólag kiváló formában vannak az új vezetőedző érkezése óta, de bízunk abban, hogy az utóbbi 3 meccsen mutatott szellemben játszva, egy-egy taktikai változást eszközölve hatékonyan tudunk jégkorongozni ellenük. A válogatott szünet után nagyon nem volt könnyű dolgunk, a csapat egyes kisebb csoportjai nagyon különböző fizikális és mentális állapotban voltak, amikor a széria indult, de úgy érzem, hogy az utolsó pár mérkőzésre újra minden a helyére került. Leginkább ezért választottuk azt, hogy szerdán kezdjük a párharcot, így lendületből mehetünk tovább, nincs megállás.”

“Számítottunk erre a választásra, az utóbbi napokban már erre is készültünk – nyilatkozta ugyanott Nagy Ádám, a DVTK Jegesmedvék csapatmenedzsere. – Nem gondoljuk, hogy könnyű lesz a párharc, remek csapat a Csíkszereda. A hétvégi hazai meccseknek köszönhetően bízunk benne, hogy teltház lesz minden miskolci mérkőzésen is”

“Számítottunk erre a választásra – mondta blogunknak Strenk Hunor, a Brassó másodedzője. – Igazából nincs nagy különbség, akár a MAC, akár a Miskolc nagyon kemény ellenfél, és nagyon erős csapat. Nagyon örülünk annak, hogy a legjobb négybe jutottunk, de nem elégszünk meg ennyivel. Keményen bele fogunk állni ebbe a párharcba is. Kipihenjük a negyeddöntő fáradalmait és aztán keményen készülünk az elődöntőre.”

“Számítottunk arra, hogy a Miskolc jut nekünk ellenfélül – mondta blogunknak Hozó Levente, a csíkiak másodedzője. – Bár az alapszakaszban egyszer sem tudtuk legyőzni őket, a rájátszás egészen más műfaj. Jó formában vagyunk, ezt a Dunaújváros elleni negyeddöntő is megmutatta, ezt a formánkat szeretnénk tovább élesíteni. Természetesen sportemberek vagyunk, nem elégszünk meg az elődöntővel. Fegyelmezett játékkal, úgy, hogy mindenki a legjobbját adja, lehet esélyünk a döntőbe jutni.

erste liga logo fekvo

A rájátszás menetrendje:

március 7., szerda, 19:00: MAC?Brassó, Tüskecsarnok
március 8., csütörtök, 20.00: MAC?Brassó, Tüskecsarnok TV: M4Sport
március 9., péntek, 18:30: DVTK Jegesmedvék?Csíkszereda, Miskolc
március 10., szombat, 18:30: DVTK Jegesmedvék?Csíkszereda, Miskolc
március 11., vasárnap, 17:30: Brassó?MAC, Brassó
március 12., hétfő, 17:30: Brassó?MAC, Brassó
március 13., kedd, 18:00: Csíkszereda?Jegesmedvék, Csíkszereda
március 14., szerda, 18:00: Csíkszereda?Jegesmedvék, Csíkszereda

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN