


A magyar jégkorong harmadik fővárosa
Három szezonra volt szüksége a MAC Budapest-projektnek, hogy célba érjen. Ez igencsak megsüvegelendő teljesítmény.
Majoross Gergely csapatának Erste Liga-bajnoki címét értékelve egy-két momentumra fel kell hívnunk a figyelmet elöljáróban. Amikor a klub 2015 nyarán felkapaszkodott a magyar felnőtt jégkorong színpadára, azt egyértelműen örvendetesnek tartottuk, és a szkeptikus ? vagy ellenséges ? véleményekkel szemben határozottan támogattuk. Értettük és megértettük, hogy hazánk legkiválóbb utánpótlásbázisainak egyikére alapozva nagyratörő tervek születhetnek, főként úgy, hogy jelentős közvetlen szerepet játszik ebben a magántőke. Ráadásul a kezdetektől nyilvánvaló volt az is, hogy a MAC Budapest nem pusztán egy klub óhajt lenni a sok közül, hanem arra törekszik, hogy a legjobbá váljon. Ez a csapatépítésben is visszatükröződött, hiszen az akkor első alkalommal bajnok Miskolc vezetőedzője mellett kiváló hazai hokisokat és minőségi légiósokat is szerződtettek. Ennek az első és a második idényben két bajnoki ezüst és egy kupasiker lett a folyománya, és most összejött az első Erste Liga-diadal is. Ha a DVTK Jegesmedvék Kontinentális és Visegrádi Kupa-szereplése kapcsán azt írhattuk, a sokak által a magyar jégkorong fővárosaként emlegetett Fehérvár mellé Miskolc is felnőtt, akkor most leszögezhetjük: efféle székhelyből 2018 márciusában?áprilisában három van. Ennek, akárhonnan nézzük, jó hírnek kell lennie. Olyannak, amit minden jégkorongszurkoló elismer, bármely klub legyen is rajongása tárgya.
A MAC Budapest útja a tetőre az idén ugyanakkor kicsit sem volt egyenes vonalú. Az alapszakasz során minden korábbinál hullámzóbb teljesítményt nyújtott a csapat, amely közönségszórakoztatónak engedékenyen sem titulálható meccsek sorát produkálta. Ám sikerült a legjobb formát a kulcsidőszakra időzíteni. Utólag könnyű okoskodni, de a középszakasz ? a DVTK Jegesmedvék kétszeri legyőzésével ? már előrejelzett valamit. Majd bár a Ferencváros elleni negyeddöntő még döcögősen alakult ? 1-2-es állás után nem sok hiányzott az 1-3-hoz a párharcban ?, a Brassót már söpréssel intézték el a fővárosiak. Aztán nem hozott sok bonyodalmat a finálé sem: ez a 4-1 semmivel sem volt kevésbé egyértelmű, mint egy évvel korábban az 1-4. Minden összeállt tehát. A légiósok ugyanúgy húztak, mint az első idényben Hayesék (Tomas Klempával az élen, aki ahogy akkor, úgy most is alaposan kitett magáért), nagyot mentek a magyarok is elöl-hátul (Bálizs Bencétől Garát Zsomboron, Terbócs Istvánon át Somogyi Balázsig), és ihletett formában védett Bálizs Bence. A végkifejlet arra utal, hogy érdemes volt összegyűjteni agilisabb honosítottjainkat is, Dudassal, Dansereau-val, Bodóval és a többiekkel. Közben ne feledjük: bár itt-ott megfogalmazódnak kritikák azzal kapcsolatban, hogy messzire távolodott a MAC az eredeti elképzelésektől, ezt cáfolják az adatok: csak a rájátszásban tíz U23-as magyar kapott szerepet a csapatban, akik közül nyolcan gólokat-pontokat is szereztek, és hárman meghatározó embernek számítottak. Hadd tekintsük ezt kiváló és követendő aránynak.
Fotó: Mudra László (MAC Budapest)
Alighanem a miskolci drukkerek is elismerik, hogy mint mindig ? a jégkorong igazságos sport ?, úgy ezúttal is az a csapat örülhetett a végén, amelyik megérdemelte. A MAC nyilvánvalóan jobb volt a sorozatban ? mármint a döntőben és a bajnokság záró szakaszában. (Arról nem is beszélve, hogy mindent egybevetve 17/18-ban hétszer győzte le a trónkövetelő a címvédőt.) Könnyebbség és vigasz lehet a DVTK-sok számára, hogy övéik a szezon közben több alkalommal is csúcsra járatták magukat, emberfeletti teljesítményt nyújtottak két nemzetközi sorozatban is, miközben a hazai kupát be is söpörték. De most sem a piros-fehérek voltak gyengék ? hanem a kék-fehérek voltak erősebbek. Innen lehet folytatni a versengést.
A nem megkerülhető kérdés az, hogy hol. A rövid válasz: nem tudjuk. Az Extraliga-lehetőséggel mélyebben foglalkozni nincs okunk addig, amíg nem lehetünk tisztában azzal, hogy sikerül-e előkeríteni az ehhez szükséges forrásokat. Az idén látottakból könnyű lenne levonnunk a következtetést: az, hogy a MAC és a DVTK szezonok óta kiemelkedik az Erste Liga mezőnyéből, egyszersmind azt jelenti, hogy kinőtték ezt a szintet. Ez a megközelítés azonban nem rokonszenves. Akkor sem, ha az idény élvezetes, szórakoztatóipari termékként is minősíthető összecsapásainak zömét ketten produkálták ? amikor egymás ellen játszottak. Igen ám, csakhogy volt olyan időszak ? nem is régen ?, amikor ezen a nívón mindössze egy magyar klub volt képes teljesíteni. Ha ez a szám megháromszorozódott, akkor miért ne háromszorozódhatna meg az új szám is? A példa adott, bárki követheti, ha van hozzá elszántság, kitartás, hozzáértés ? és pénz is. Továbbá ha hárman húzzák immár a mezőnyt, az szimpla számtani alapon is ígéretesebb feladvány, nemde?
Arra nincs receptünk, hogy ez milyen forgatókönyvek mentén valósulhatna meg eredményesebben. A tapasztalat alapján annyi mondható, hogy a Fehérvár egy évtizede végrehajtott migrálása az EBEL-be semmilyen módon nem rendítette meg a magyar jégkorongot. A válogatott jobb lett, és nélkülük is sikerült elfogadható magyar bázisú bajnokságot összehozni. Amelyet immár éve óta magyarországi ? és nem úgy, mint korábban: erdélyi vagy felvidéki ? csapatok dominálnak. Szám szerint ketten. Egyvalami nem stimmel csak: Csíkszeredát és Miskolcot kivéve nincsenek nézőszámok. (A döntőben voltak a Tüskecsarnokban is.) Magyarán: az imént használt kifejezést ismét elővéve, a jégkorongot nemigen bírjuk szórakoztatóipari termékké tenni. Ehhez óriási erőfeszítésekre lesz még szükség. Akár itthon, akár regionális alapon ? nálunk erősebbekkel kooperálva. Ahhoz, hogy lándzsát törjünk valamelyik verzió mellett, nem vagyunk elég bölcsek ebben a pillanatban.
Végezetül van itt még egy kérdés. A MAC Budapest felért arra a csúcsra, amelyet elsőként tűzhettek ki vezetői és tulajdonosai. Az eredmény meggyőződésünk szerint kötelez. A harmadik főváros pozícióját meg is kell őrizni. Akarni és tudni is kell ezt. Ahogy Ocskay Gáborék megcsinálták a Volánt, ahogy Egri Istvánék felemelték a Miskolcot, ugyanúgy feladata a további építkezés Kedves Ferencnek és társainak. Innen már nem lehet visszafordulni, innen nem szabad letérni. Ocskay és Egri is a nulladik kilométertől indultak, és még csak nem is volt elég nekik három év, hogy elérjék az első kiemelkedő mérföldkövet. Keményen kell dolgozni tovább ? lelkes és gyarapodó számú szurkolóikért éppúgy, mint a magyar jégkorongért összességében. A felzárkózni vágyóknak meg nincs más dolguk, mint követni őket minőségben és eredményességben is. Bármilyen körülmények között.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk