

Kilencen már biztosan maradnak Miskolcon
Piros-fehérben játszik jövőre is a csapat három legeredményesebb játékosa.
Galanisz Nikandrosz, Vas János és Magosi Bálint is marad a DVTK Jegesmedvéknél a következő idényben is – írja a csapat honlapja. – A cikkből kiderül, hogy az alapszakaszt és a rájátszást is figyelembe véve a három legponterősebb játékos mellett marad a szezon legjobb kapusa, Adorján Attila, a védelem két legfontosabb magyar tagja, Láda Balázs és Vojtkó Mátyás, valamint Hajós Roland, Miskolczi Márk és Ritó László is. Így már kilenc név ismert az Extraliga-indulás egyik várományosának jövő évi keretéből.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk