

Kiss Roland újra Székesfehérváron
A 19 éves hátvéd visszatérése mellett a Titánoktól négy légiós távozik.
A Fehérvári Titánok bejelentették első igazolásukat: Kiss Roland újra a székesfehérváriakat erősíti. A 19 éves hátvéd két évvel ezelőtt hagyta el az Ifj. Ocskay Gábor JA-t, azóta megjárta a WSHL-t, valamint az UTE-ban jégkorongozott. Kiss Dávid vezetőedző elmondta: “Általa egy olyan játékossal gyarapodunk, akinek már van Erste Liga-tapasztalata, jó csapatember, és vannak itt barátai, hiszen ebben a közegben nőtt fel. Úgy gondolom, hogy jót fog neki tenni az, hogy megkapja a kellő bizalmat és jégidőt, valamint kortársaival együtt érheti el a maguk elé kitűzött célokat.”
Mindeközben az is eldőlt, hogy a Titánok légiósai, Kelin Ainsworth, Derek Schoenmakers, Iiro Vehmanen és Joe Antilla távoznak a klubtól.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk