Kreisz Brúnó hazatér a MAC-hoz

   

Az utánpótlás-válogatott csatár egyéves finnországi kitérő után játszhat újra Magyarországon.

A MAC Budapest csütörtökön bejelentetteKreisz Brúnó visszatér a klubhoz. Az 1999-ben született csatár az elmúlt szezont a finn KalPa U20-as csapatánál töltötte, ahol 48 mérkőzésen 6 gólt lőtt és 2 asszisztot jegyzett. Az U20-as válogatott játékos a 2015/16-os idényben már játszott a MAC MOL Liga-együttesében, azon a mérkőzésen gólpasszt adott, ősztől gyarapíthatja felnőtt mérkőzései számát. Majoross Gergely, a fővárosiak vezetőedzője elmondta: “Tavaly decemberben mikor itthon volt már edzett velünk, látszott, hogy meg tudná állni a helyét a felnőttek között. Abban biztos vagyok, hogy első évében már egy jó Erste Liga-játékos tud lenni, azon leszünk, hogy egy jó Extraliga-játékos is tudjon lenni. Természetesen azt is tudjuk, hogy ehhez nagyon sokat kell dolgozunk nekünk is vele, de azt hiszem a MAC felnőtt csapatánál ehhez minden rendelkezésre áll és az ő hozzáállása is kiváló ehhez. Biztos vagyok benne, hogy haladni fogunk előre, majd meglátjuk, hogy milyen sebességgel sikerül ezt megvalósítani.”

Bugár és Szigeti után Kreisz a harmadik olyan fiatal jégkorongozó, akit külföldről csábított haza a MAC.

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

MAC Budapest:

maradt:
Terbócs István (csatár)
Pozsgai Tamás (hátvéd)
Tomás Klempa (SVK, csatár)
Jared Brown (USA, csatár)
Vokla Roland (hátvéd)
Brance Orban (csatár)
Chris Bodo (csatár)
Majoross Barnabás (csatár)

érkezett:
Bugár Gábor (hátvéd/csatár, Bodens HF, SWE-3.)
Szigeti Ákos (csatár, Springfield Express, WSHL)
Kreisz Brúnó (csatár, KalPa U20, FIN)

távozott:
Somogyi Balázs (csatár, DVTK Jegesmedvék)
Tóth Gergely (hátvéd, Dunaújváros)
Keresztury Erik (csatár, Eisbären Regensburg, GER-3.)
Kovács Bronson Zoltán (hátvéd)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN