


Újabb junior az Újpest keretében
Az 1999-es születésű Horváth Ákos is csatlakozik a lilák felnőtt keretéhez.
A fiatal csatár az előző idényben már belekóstolhatott az Erste Liga és a felnőtt hoki légkörébe, 12 mérkőzésen nevezték, és ezeken pontot ugyan nem szerzett, de végeredményben +2-es mutatóval zárt. Vele együtt immár négy utánpótláskorú játékos található Szilassy Zoltán csapatában. Számára alighanem több fronton zajlik majd a szezon, a felnőttek mellett a junioroknál is számítanak rá.
?Nagyon örülök, hogy megkaptam a bizalmat az edzőktől, és jövőre is a felnőttekkel tudok készülni – nyilatkozta a csapathonlapnak. – A tavalyi évben húzhattam magamra első alkalommal az Erste Ligás mezt. Nagyon jó érzés volt a srácokkal lenni. Csapatként rengeteget melóztunk, sajnos a bajnokság végén nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. A következő szezonra már elkezdtük a felkészülést, jó hangulatban telnek az edzések, nagyon motiváltak vagyunk, újra bajnokságot szeretnénk nyerni Újpesten. Szeretném, hogy minél több játéklehetőséget kapjak a szezonban, és mindenben segítsem a csapatot a pályán és a pályán kívül is.?
fotó: TSH fotó
UTE:
maradt:
Szilassy Zoltán (vezetőedző)
Benk András (csatár)
Varga Arnold (hátvéd)
Nemes Benjámin (csatár)
Márkus Levente (kapus)
Pokornyi Dávid (hátvéd)
Szalma Zsolt (csatár)
Kovács Attila (hátvéd)
Peter Huba (SVK, hátvéd)
Nagy Nilan (hátvéd)
Sági Martin (csatár)
Horváth Ákos (csatár)
érkezett:
Szaller Márk (hátvéd, Fehérvári Titánok)
Kocsis Ferenc (csatár, Fehérvár)
Phil Kiss (hátvéd, Curry College, NCAA III)
Karol Csányi (csatár, HK Nitra, SVK)
távozott:
Kiss Roland (hátvéd, Fehérvári Titánok)
Erik Caladi (SVK, csatár, HK Nitra, SVK-1.)
Kiss Dániel (hátvéd, DVTK Jegesmedvék)
Dósa Krisztián (hátvéd, FTC)
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk