dabbra1

100%-os mérlegét védheti a DAB ellen a Brassó

   

A Corona az egyetlen csapat az Erste Ligában, amely még nem vesztett pontot, de Dunaújvárosban bravúr kell, hogy ez így is maradjon.

Két könnyebb ellenfél után alaposan belehúzott a DAB az Erste Ligában. A Vienna Capitals II és a Schiller-Vasas HC nem okozott gondot Azariéknak, vasárnap azonban elszenvedték első vereségüket az UTE otthonában. Bánkódni nincs idő, hiszen megerőltető napok várnak rájuk: ma este a remek formában érkező Brassó ellen kell bizonyítaniuk, pénteken a szintén nagyon erős Fradi otthonába látogatnak, vasárnap a Gyergyót fogadják. Hét nap, négy meccs, mindegyik az élvonalba várt csapat ellen, nem ígérkezik könnyű feladatnak. Antti Karhula, a DAB vezetőedzője nem véletlenül hangsúlyozta az alapozás fontosságát a meccs előtti interjújában: „Az ilyen megterhelő időszakok miatt fontos, hogy az alapozás jól sikerüljön, az állóképesség rendben legyen, hiszen hét nap alatt négy mérkőzés igénybe veszi a szervezetet. Két nagyon kemény ellenféllel találkozunk alig 24 óra alatt, hiszen a Brassónak is erős kerete van. Elengedhetetlen, hogy koncentráltan lépjünk jégre az első pillanattól, mert olyan kvalitású hokisok is játszanak az ellenfélnél, akik a legapróbb hibákat is gólokkal tudják megbosszulni. Remélem, hogy sokan kilátogatnak a mérkőzésre, és élőben is szurkolnak a fiúknak. Az biztos, hogy parázs meccsre van kilátás.”

dabbra1

A Corona Fehérvárról érkezik Dunaújvárosba, ahol magabiztos, 8-3-as győzelmet arattak. A meccs előtti beharangozóban azt írtuk, az első sora félelmetes a Brassónak, de ha Mihály Árpádék is magukra találnak, akkor az élcsapatoknak is kemény feladat lesz megállítani őket. Nos, ez a Titánoknak nem is sikerült, mivel az első sor továbbra is ponterős játékot mutatott, mellettük pedig Mihály Árpád is mesterhármast szerzett. Így bár a Brassó csak két meccset játszott, az Erste Liga kanadai táblázatának élén máris Jereme Tendler és Mikael Lidhammar áll 9 és 7 ponttal.

Az első igazán nehéz feladat azonban Dunaújvárosban vár Greg Lindqvist tanítványaira. A Brassó most az egyetlen 100%-os csapat a ligában, ennek megőrzése a tétje az este nyolc órakor kezdődő találkozónak, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.

DAB–Brassó 4-1

   

A Dunaújvárosi Acélbikák két dinamikus harmaddal verték az eddig hibátlan Coronát az Erste Liga hétfői rangadóján.

A mérkőzés taktikailag nem a mélyen struktúrált védelmek összecsapását hozta. Mindkét csapat kissé eszetlenül támadott kezdetben, és mivel a kapu előtt egyikük sem volt pontos, egyből meg is kontrázhatták egymást. A nézők jól szórakoztak, a mezőny legjobbjai a kapusok, Patrik Polc és Peter Sevela voltak, akik mindent fogtak, amit lehetett, néha azt is, amiről már úgy tűnt, hogy nem nagyon. Az edzők emellett a fegyelmezettséggel sem lehettek elégedettek. A DAB-nak ez már az UTE ellen is fejtörést okozott vasárnap, míg most az első harmadban öt, a másodikban hat kiállítást kaptak. Ennek ellenére ők szereztek vezetést, amelyet a vasárnapi meccset kihagyó duó hozott össze: Jaakko Turtianen tört kapura, majd passzolt a kapu mögötti területre igyekvő Hruby Gellértnek, aki parádés ütemben és pontossággal tette vissza a korongot csatártársának, ő meg gyönyörűen emelte azt a hálóba.

A második játékrész elején megduplázta előnyét a DAB, a 18 éves Pinczés Olivér szerezte meg élete első felnőtt bajnoki gólját, amihez négy Erste Liga-meccs is elég volt neki. A Brassó Carlson révén előnyből egyenlített, de később előbb szimpla, majd dupla fórból is betaláltak a hazaiak, így megnyugtató, 4-1-es vezetéssel mehettek a második szünetre a csapatok.

A harmadik harmad végképp nem a kreativitásról és a szépségről szólt ezen a meccsen. Bár az elején több mint öt percig játékmegszakítás sem volt, utána jöttek a szabálytalanságok, majd a kifejezett durvaságok. Már Tóth Gergelyt is csúnyán letérdelték két percért, aztán nem sokkal később Németh Péter kapott durva ütközést Garrett Clarke-tól. Aki gyanútlanul elkorcsolyázott volna a tetthelyről, ha nem üti le hátulról bottal Hruby Gellért. A nyílt verekedést – hogy sajnos vagy hálistennek, mindenki eldöntheti maga – a játékvezetők megakadályozták, ellenben így is elküldték zuhanyozni mindkettejüket. Hasonlóan járt kisvártatva Cody Carlson és Léránt René, egyet-kettőt benyomtak ugyan egymásnak, de a vonalbírók közéjük álltak, és máris várta őket az öltöző. Ezután már hiába volt hátra több mint tíz perc, se gól, se egyéb izgalmak nem következtek, maradt a 4-1.

Az Acélbikák ezzel a sikerrel átvették a vezetést a tabellán, a Brassó maradt 6 pontos, nincs már százszázalékos csapat a ligában.

Kemény hatvan percet tettünk az asztalra

   

Vezetőedzői nyitalkozatok a DAB–Brassó mérkőzést követően.

Antti Karhula, Dunaújváros: “Ez volt a negyedik meccsünk hét nap alatt, vasárnap vesztettünk, utaztunk. Ezek fényében mentálisan nagyon jól kezeltük a helyzetet, készen álltunk, kemény hatvan percet tettünk az asztalra. Több volt bennünk az energia, mint az ellenfélben. Egyenlő létszám mellett föléjük nőttünk, és azt hiszem, hogy az eddigi szezon legjobb teljesítményét mutattuk. Büszke vagyok a fiúkra és arra, ahogy játszottak.”

Greg Lindqvist, Brassó: “Két emberhátrányos gólt kaptunk, a másik kettőt egyéni hibák után lőtte a DAB. Sajnos mi az előnyeinket nem használtuk ki, pedig helyzetünk volt bőven. Mindkét kapus jól védett, de Sevela lényegében minden lövésünket látta, és egy ilyen kiváló kapusnak pedig ez általában elég. Nagyon sok van még vissza a szezonból, dolgozunk tovább.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 450 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Mizsák, Soltész.
Sevela: 97,4% (Garbacz)
K
Polc: 92,3% (Tőke)
Erdélyi, Jaborník, Nagy M., Turtiainen, Uski
1
Cescon, Carlson, Gliga, Lidhammar, Tendler
Franssila, Mestyán, Azari, Iossafov, Westerling
2
Bors, Clarke, Mihály Á., Nielsen, Tranca
Hruby, Léránt, Saluga, Török, Tóth
3
Boriszenko, Mihály E., Molnár Zs., Péter, Zsók
Lencsés, Szabó, Makovics, Németh, Pinczés O.
4
Nagy I., Bíró O., Bíró M., Bíró G., Molnár Z.
Antti Karhula
E
Greg Lindqvist
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 17:04 DAB Turtiainen Hruby
2-0 24:39 DAB Pinczés O. Léránt
2-1 31:49 BRA PP Clarke Nielsen
3-1 33:23 DAB PP Jaborník Uski Nagy M.
4-1 36:21 DAB PP2 Iossafov Jaborník Westerling
52 Kapura lövések száma 39
70 Kiállításpercek 72

A DAB–Brassó góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN