7jatekosa_2 het_750x420

Leo Fitzgerald a hét játékosa

 

Az FTC-Telekom légiós csatára 3 meccsen 7 ponttal segítette 8 ponthoz csapatát az Erste Ligában.

Mint azt Leo és Myles szerződtetésekor már megírtuk, a Fitzgerald ikrek valójában hárman vannak, Gerry azonban a tengerentúlon maradt, az AHL-es Iowa Wild kötelékében. Voltaképpen most van először olyan, hogy tartósan külön jégkorongozik a trió, korábban az is gyakori volt, hogy egy sorban játszatták őket. (Myles is a Ferencváros játékosa, ő azonban sérülése miatt eddig nem léphetett jégre.) A  Leo elismerése nyomán a szövetség honlapján megjelent kisinterjúból megtudtunk egy további érdekességet is: ?Szerepeltünk két filmben még gyerekként. A nagynénénk jelentkezett meghallgatásokra a nevünkben viccből, és végül bekerültünk a Minizsenik című filmbe, majd néhány évvel később a folytatásba is. De sportolni is akartunk, nem csak színészkedni, és a hokit választottuk, ami mellett aztán ki is tartottunk.?

7jatekosa_2 het_750x420

fotó: Muda László/MJSZ

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN