DAB–FTC-Telekom 2-6

   

Immár tizenhárom meccses a zöld-fehérek sikersorozata, Fodor Szabolcs csapata kiütötte vendéglátóját.

A Dunaújvárosi Acélbikáknak továbbra sem megy az élcsapatok ellen. Az FTC-Telekom már az első percekben megrogyasztotta őket, gyors egymásutánban három gólt értek el a vendégek, a duplázó Braden Walls és a szezonbeli első találatát jegyző Tóth Gergő révén a 11. percben 0-3 állt a táblán, Peter Sevela kapust – aki az előző szezonban még a túloldalon védett – le is kellett cserélnie vezetőedzőjének. A szépítés kettős fórban érkezett a 17. percben, a házi pontkirályjelölt bekk, Henrich Jabornik volt eredményes, ám a szünet előtt Tóth Renátó visszaállította a közte hármat. A második felvonásban a fiatal és agilis Nagy Márk révén ismét zárkóztak a hazaiak, többre azonban nem futotta részükről, akkor sem, amikor a harmadik menet elején újfent öt a három ellen támadhattak. Ehelyett a Fradi vitte dűlőre a dolgot, előbb Tóth Renátó tette be önmaga második, csapata ötödik gólját – ezzel háromnál tart a szezonban –, majd Myles Fitzgerald is feliratkozott a listára, így alakult ki a 2-6-os végeredmény.

A DAB maradt a középmezőnyben, a Fradi viszont 2 pontra megközelítette a DEAC ellenében vesztes Sportklubot, úgy, hogy a csíkiak két meccsel többet játszottak.

fradi

Rosszul kezdtünk egy jó csapat ellen

   

Nyilatkozatok a DAB–FTC mérkőzést követően.

Antti Karhula vezetőedző, Dunaújváros: „Rosszul kezdtünk egy jó csapat ellen. Tudom, hogy sokszor elmondtam, de egyszerűen nem szabad ennyi buta hibát elkövetnünk. A második harmad sokkal jobban sikerült, ki kellett volna egyenlítenünk, annyi helyzetünk volt. A végén volt egy kettős előnyünk is, majdnem két percig, az volt az utolsó esélyünk érzésem szerint. Okosabbnak kell lennünk, és be kell ütnünk legalább néhányat az ajtó-ablak helyzetekből. Nyilván oka van annak, hogy ennyi meccset nyernek. Összeszedetten, kevés hibával játszanak. Nem rohantak át rajtunk, de könyörtelenül kihasználták azokat a helyzeteket, amiket tálcán kínáltunk nekik. A saját statisztikánk szerint 9-9 gólszerzési lehetősége volt mindkét csapatnak, ebből 5 az 5 elleni játék mellett ők hat, mi mindössze egy gólt szereztünk. Ez sajnos megpecsételte a sorsunkat.”

Fodor Szabolcs vezetőedző, FTC: „Annak ellenére, hogy gyors vezetést szereztünk, nem játszottunk jól. Igazából nem korcsolyáztunk úgy, ahogy tudunk, rengeteg eladott korong volt. Dicséretes volt, hogy az egész csapat odatette magát, és harcolt minden egyes korongért. Kiemelném a hátrányos játékunkat. Örülök, hogy Dunaújvárosban tudtunk nyerni, mert itt mindig nehéz.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 800 néző. Játékvezetők: Juhász, Juhász, Mizsák, Pálkövi.
Sevela: 66,7% (Garbacz: 91,2%)
K
Arany: 95,7% (Pleszkán)
Jaborník, Erdélyi, Uski, Turtiainen, Iossafov
1
Rantanen, Boros, Fitzgerald M., Nagy G., Tóth A.
Franssila, Léránt, Tóth Gergely, Török, Nagy M.
2
Hegyi, Sarcia, Walls, Tóth Renátó, Rafaj
Hruby, Mestyán, Saluga, Dubek, Azari
3
Karmeniemi, Jászai, Pavuk, Farkas, Tóth Richárd
Lencsés, Pinczés O., Németh, Borbás, Makovics
4
Tóth Gergő, Hardi, Roczanov
Karhula Antti, Eerme Mart
E
Fodor Szabolcs, Hennely Yul
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:01 FTC Walls Rafaj Sarcia
0-2 08:32 FTC Walls Fitzgerald M. Rantanen
0-3 10:44 FTC Tóth Gergő Roczanov Hardi
1-3 16:02 DAB PP2 Jaborník Iossafov
1-4 18:15 FTC Tóth Renátó Rafaj Walls
2-4 22:49 DAB Nagy M. Turtiainen Iossafov
2-5 49:49 FTC Tóth Renátó Rafaj
2-6 51:38 FTC Fitzgerald M. Tóth A. Nagy G.
46 Kapura lövések száma 43
10 Kiállításpercek 18

Így győzte le az FTC-Telekom a DAB-ot idegenben

   

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN