


Gröschl Tamás lesz a HKB vezetőedzője
A 38 éves szakember irányíthatja az Erste ligás együttest.
“Gröschl Tamás folytathatja az idei szezonban megkezdett munkát az Erste Ligában szereplő Hokiklub Budapest csapatánál ? áll a klub közleményében. ? Az egyesület bizalmat szavazott Tamásnak a 2019/2020-as szezonra, aki így vezetőedzőként kezdheti a felkészülést a csapattal.” Gröschlt januárban nevezték ki Dusan Kapusta utódjának ? párban a szlovák Stefan Megával ?, vezetésével a 9. helyen végzett az Erste Liga-újonc.
A magyar szakember eddigi edzőtársa információink szerint visszatér Szlovákiába.
Fotó: Somogyi Viktor
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk