sagi

Sági Martin a DEAC-ban folytatja

   

A még mindig csak 21 éves támadó az UTE-t hagyja el a debreceni klub kedvéért.

Az átigazolásról a DEAC hivatalos honlapja adott hírt. Az utánpótlásban végig kiemelkedő teljesítményt nyújtó Sági Martin már a 2015/16-os szezonban megmutathatta magát a felnőtthokiban, mégpedig az INL-es Feldkirchben, ahova a linzi junioroktól kölcsönözték ki 5 mérkőzés erejéig. 2016/17-ben a DVTK Jegesmedvék Erste Liga-bajnok csapatában sok lehetőséget kapott, és ezt meg is hálálta, az alapszakaszban 26, a rájátszásban 6 pontot ért el. Ezt követően igazolt az UTE-hoz, ahol első szezonjában 20, a másodikban 23 egységig jutott. Menet közben a nagyválogatottban is bemutatkozott, eddigi 3 találkozóján 1 gólpasszt adott.

“David Musial és stábja nagy tehetségnek és igazi gólvágónak tartja Sági Martint, aki az elmúlt években bebizonyította, hogy képes komoly feladatokat megoldani ? írja a DEAC-honlap. ? A szakvezetők arra számítanak, hogy csatasorba állásával a DEAC támadó potenciálja és eredményessége jelentősen növekszik. Úgy vélik, ha több bizalmat és jégidőt kap, akkor rövidesen az Erste Liga topjátékosává válhat. A fiatal jégkorongozó is éppen ezért döntött a váltás mellett.”

“Úgy gondolom, hogy a fejlődésem szempontjából, hogy meghatározóbb játékos lehessek, még több jégidőre van szükségem. Nagyon szimpatikus számomra, hogy a DEAC-ban a fiatal magyar játékosok is szerepet kapnak, és a fejlődéshez is tökéletesek a körülmények. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, és alig várom a szezonkezdést. Bízom benne, hogy együtt el tudjuk érni a kitűzött célokat” ? nyilatkozta ugyanott a szerződéskötés kapcsán Sági Martin.

sagi

fotó: DEAC Jégkorong

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN