mazureek

David Mazurek bajnok akar lenni az Újvárossal

 

A DAB kanadai légiósa 4 meccsen 6 gólnál és 5 asszisztnál tart, ő lett a hét játékosa az Erste Ligában.

David Mazurek az egyik első számú kovácsa annak a fejleménynek, hogy a tavalyi pocsék szezon után az Acélbikák most egyetlen csapatként 100 százalékos teljesítménnyel állnak a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban. A második játékhéten a DEAC-ot és a Fehérvári Titánokat győzték le az újvárosiak magabiztosan, amihez a termetes légiós egymaga 4 góllal és 3 assziszttal járult hozzá, így azzal együtt megérdemelte az elismerést, hogy a listavezető FTC-Telekomban is egészen elképesztő teljesítmények voltak megfigyelhetők ebben az időszakban. Mazurek produkciójának érdekessége, hogy miközben hemzsegnek a ligában az ex-KHL-es és volt AHL-es jégkorongozók ? az NHL-es rutin sem számít ritkaságnak ?, aközben neki 27 éves kora ellenére eddig nem sikerült igazán komoly magaslatokat bevennie. Az Erste Liga honlapján vele publikált interjúból kiderül, hogy ebben családi tragédiák is hátráltatták, tinédzser volt, amikor elhunyt az édesanyja, nemrégiben a legidősebb bátyja is meghalt, korábban egy teljes szezont ki is hagyott. Így hiába mutatkozhatott be annak idején a világ egyik legerősebb juniorbajnokságában, az OHL-ben, eddigi pályafutásának maximuma az ECHL volt, és oda is csak kölcsönjátékosként jutott el az előző idényben. Ebből adódóan kiugrási lehetőségnek is tekinthető számára az Erste Liga, amit a jelek szerint kész kivételes teljesítménnyel meghálálni.

“A legfontosabb az lenne, hogy folytassuk a győzelmi sorozatot, és hozzuk haza a bajnoki serleget a városnak és az itteni embereknek ? mondta az említett interjúban arról, hogy mik a további tervei. ? Egyénileg pedig azt remélem, hogy egészséges maradok, és keményen dolgozom minden meccsen, hogy a célunkat elérjük.”

A DAB és szurkolói számára igazán izgalmas időszak jön. Ezen a hétvégén az FTC-Telekom otthonában vizitálnak az Acélbikák, majd utána jön az első erdélyi túra, ahol a Csíkszeredai Sportklub és a Corona Brassó otthonában kell helytállniuk.

mazureek

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN