


Nem lesznek légiósai a MAC HKB Újbudának
Ez a Nemzeti Sport Kangyal Balázzsal, az új Erste Liga-klub vezetőedzőjével készített interjújából derült ki.
Az általános igazgatóként is tevékenykedő szakember a játékoskeretre vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette: ”Máris kaptam vagy tizenöt emailt ügynököktől, de feladtam, hogy külföldi egyetemistáink is legyenek, csakis magyarokkal játszunk majd, főleg a MAC-os nevelésűekre építve, valamint az eddigi felnőtt keretből is maradnak klasszisok ? így nem légiósoktól, hanem magyar válogatottaktól tanulhatnak az ifjak, ez sem rossz.”
Az elérendő célokról ezt mondta: “Nem az eredmény az elsődleges. A csapataimmal mindig elöl jártunk a korosztályos OB I-ben és az EBEL-ben is, továbbá fizikailag mindig jó állapotban voltunk, erre most is garanciát vállalok, erre lehet építeni a többit.”
Szóba került a MAC Extraliga-csapatánál vezetőedzőként dolgozó Majoross Gergely, illetve a másodedző Tokaji Viktor további sorsa is: ”Ha a Tipsport Liga-csapat ment volna tovább, ők folytatták volna, mert elégedettek vagyunk a munkájukkal. Ha az elképzelt többcsapatos modellünk létrejött volna, ők látták volna, amit mi csinálunk, én láttam volna, amit ők csinálnak, hét-nyolc játékost pedig lifteztettünk volna a két keret között. Ám közbeszólt a vírus, ezért most kicsit a jövőbe kell látnunk, ami összetett és komoly feladat. Lehet, hogy a mostani döntésünk itt-ott fáj, viszont erről tudjuk, hogy végig tudjuk csinálni. Nem adtuk fel a felnőtt projektet, ezért számítunk rájuk, és közösen megtaláljuk a helyüket a klubban. Például mivel nem kapunk segítséget a szakemberképzéshez, próbáljuk saját magunk csinálni, és Mogyi erre alkalmas volna, Toki pedig másodedző volt, biztosan tudunk olyat mondani neki, ami a vezetőedzői képességeit fejlesztené. Ha mi fejlődünk, a klubunk is fejlődik, és eredményesek lehetünk, sok játékost adhatunk a magyar élmezőnynek is. Megborult a helyzet, de azt keressük, miként tudjuk a legtöbbet kihozni belőle.”
Miként arról korábban beszámoltunk, a MAC Újbuda visszalépett az Extraliga-szerepléstől, és a Hokiklub Budapesttel összefogva az Erste Ligában indul a 2020/21-es szezonban. A Nemzeti Sport teljes Kangyal-interjúját ide kattintva olvashatják el.
fotó: Mudra László/MJSZ
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk