


Nem igazán kaptam pozitív visszajelzéseket
Kiss Roland a Fehérvár kötelékét elhagyva az egyre erősebb keretet építő DEAC-hoz szerződött.
A 21 éves bekk a legutóbbi szezonban a fehérvári EBEL-, Erste Liga- és U21-es csapat mellett a nagyválogatottban is jégre lépett, és a juniorokat kivéve ? ahol csak 1 mérkőzés erejéig szerepelt ? mindenhol gólokat és pontokat szerzett. Az osztrák bajnokságban 5 alkalommal kapott lehetőséget ? megszerezve első EBEL-találatát ?, most mégis átigazol. Mint új klubja honlapjának nyilatkozva fogalmazott: ”Elsősorban azért döntöttem az átigazolás mellett, mert úgy éreztem, hogy váltásra, változásra van szükségem. Fehérváron igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, úgy éreztem, hogy sikerült is bizonyítani, de nem igazán kaptam pozitív visszajelzéseket, legalábbis az EBEL-csapat részéről. Ismereteim szerint Debrecenben újra erős gárda van kialakulóban, és bízom abban, hogy itt több esélyem lesz arra, hogy magasabb szintre kerüljek.”
A több mint tucatnyi szerződést hosszabbító játékos és Szűcs István után Kiss Roland a debreceniek második új igazolása.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk