


Reiter Attila visszatért a Titánokhoz
A székesfehérvári hátvéd egyéves hokiklubos kitérőt követően játszhat újra szülővárosában.
A Fehérvári Titánok bejelentették Reiter Attila leigazolását. Az 1994-ben született jégkorongozó a 2010/11-es szezonban mutatkozhatott be a MOL Ligában, majd az EBEL-ben a 2013/14-es idényben debütált, egy évre rá 49 meccset kapott az osztrák bázisú ligában. Ezt követően főleg a Titánoknál számítottak Reiterre, aki a 2019/20-as szezonra a Hokiklub Budapesthez szerződött, emellett 2 mérkőzés erejéig az extraligás MAC Újbudában is jégre léphetett.
fotó: Somogyi Viktor
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk