


Szűcs István lett a hét Erste Liga-játékosa
A DEAC 23 éves csatára első 7 meccsén nem szerzett pontot, az utolsó 3 találkozón viszont 4+1-ig jutott, így ezen a héten ő volt a legjobb.
Az UTE és a Hokiklub Budapest korábbi hokisa nyáron szerződött Debrecenbe, miután előzőleg megkapta a Mr. Rising Star-díjat, azaz az év felfedezettjének járó elismerést a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban. A felkészülési időszakban Szűcs István egyre-másra lődözte a gólokat, ám a pontvadászat első szakaszában sem neki, sem a sorának nem ment. Az elmúlt héten viszont belelendült a trió, Kiss Patrik és Mazzag Dániel is pörög, náluk különb produkciót a cseh sor sem tesz a jégre. Ennek hála a DEAC is jól áll, második a táblázaton, annak ellenére, hogy a korábban kiütött UTE kedden jobbnak bizonyult nála. ”Az biztos, hogy nagyon fura szezon az idei eddig. November elején még csak 6-7 meccsünk volt, máskor augusztusban van ennyi. Nem rossz a mostani helyezés, de úgyis az a lényeg, hogy a végén hol állunk majd” ? mondta ennek kapcsán Szűcs a ligahonlapnak. A hét játékosa azt is elárulta, hogy mi a Debrecen legnagyobb erőssége: “A legnagyobb biztosan Hetényi Zoli, a másik pedig talán az, hogy sok a gyors játékosunk, ami elég hasznos.” A beszélgetést teljes egészében ide kattintva tudják elolvasni.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk