


Újra lecsapott a vírus, elmarad a DAB erdélyi túrája
A Dunaújvárosnak négy meccse volt hátra az Erste Liga-alapszakaszból, ezek elmaradnak, és később sem pótolják őket.
A koronavírus-járvány második hulláma a hét végén érte utol az Acélbikákat, mint a klub hivatalos közösségi oldalán olvasható, többen megbetegedtek, köztük olyanok, akik az első hullám idején is átestek a betegségen. A DAB a nap folyamán arról értesítette hivatalos formában a versenyirodát, hogy az igazolt kovidfertőzöttek, illetve a még nem igazolt, de tüneteket produkáló játékosok magas száma miatt nem tud a szükséges 13+1 fővel kiállni a küszöbön álló erdélyi túra mérkőzésein. Mivel a magyar bázisú nemzetközi bajnokság alapszakasza február 26-án véget ér ? a rájtszás a tervek szerint március elején kezdődik ?, az a döntés született, hogy az Acélbikák hátralévő találkozóit egyáltalán nem játsszák le. Elmaradnak tehát az eredetileg február 17-ére kiírt Brassó?DAB, a február 18-ai GYHK?DAB, valmint a 20?21-ei Sportklub?DAB összecsapások. A versenyiroda arról tájékoztatta a magyar bázisú nemzetközi bajnokság szereplőit, hogy ”a mérkőzések eredményének megállapításáról, illetve az esetleges további szankciók alkalmazásáról a későbbiekben születik döntés”. A Dunaújvárosi Acélbikák az Erste Liga-tabella utolsó helyén állnak, a rájátszásra már csak matematikai esélyük maradt. Elmaradó túrájuk eredményei ugyanakkor befolyással lehettek volna az élmezőny csapatainak végső sorrendjére is.
fotó: Anda Fábián/DAB
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk