


A Sportklub bebiztosíthatja a második helyét
Ha a csíkiak csütörtökön is legyőznék az FTC-Telekomot, annak a Brassó is örülhetne, hiszen megnyerné az Erste Liga alapszakaszát.
Egyértelmű győzelmet aratott szerdán a zöld-fehérek felett a Csíkszeredai Sportklub. Jason Morgan együttese a mérkőzés 34. percére lezárta a fejezetet, valóságos csoda lett volna, ha a Fradi vissza tud jönni 0-5-ről. Ezzel együtt a vendégek mindent megtettek a végén, 1-6-ról felzárkóztak mínusz kettőre, kapuslehozatallal is próbálkozhattak, ám az egyenlítésnek nem volt realitása. Mezőnyben nem volt ekkora különbség a két együttes között, a zöldek semmivel sem támadtak kevesebbet, ám hátul most lényegesen jobban működött a Sportklub. A vezetőedző a jelek szerint jól döntött, amikor néhány kevésbé hasznos csatár helyett mind a három légiós védőjét bevetette. Az FTC produkcióján ezzel szemben nyomot hagyott Arany Gergely hiánya, emellett különösen is fájdalmas lehetett az emberelőnyben bekapott két találat. A csütörtöki meccs kulcsa alighanem megint a kapusteljesítmény és a védekezés minősége lesz, ebben kell nagyot lépnie előre Fodor Szabolcs legénységének. A csíkiak számára minden egyszerű a továbbiakra nézvést. Ők estére befejezik az Erste Liga-alapszakaszt – ahhoz képest, hogy milyen sokáig le voltak maradva mérkőzésszámban, másodikként zárnak az egész mezőnyben, a Dunaújvárosi Acélbikák idénye ugyanis már véget ért a sajnálatos fejlemények miatt –, és ha nyernek másodjára is, akkor a tabella második helyén végeznek. Vagyis egészen a döntőig pályaelőnyt élvezhetnek, és a velük a minap nem túl kesztyűs kézzel bánó Brassót is végig elkerülhetik. Az FTC-Telekom sikere esetén ellenben még bármi megtörténhet, a zöldek a Gyergyó és a Corona ellen megszerezhető további pontokkal visszaelőzhetik a Szeredát. Még egy dologra fel kell hívnunk a figyelmet: ha Nagy Gergőék ma sem szereznek pontot, akkor a 3. helyük is veszélybe kerülhet, mert bár a 4. DEAC nem érheti utol őket, az 5. MAC HKB Újbudának a matematikai esélyei megmaradtak erre.
SC Csíkszereda–FTC-Telekom 1-5
A Sportklub súlyos vereséggel zárta az Erste Liga-alapszakaszt, a Fradinak még 2 pontra van szüksége, hogy előzzön a második helyen.
Jason Morgan, a hazaiak vezetőedzője úgy döntött, ismét lehetőséget ad Makszim Szamankovnak, emiatt a védelemből hiányzott Alekszandr Loginov. A zöldek összeállításában érdemi változások nem voltak, ám a játékukban nagyon is, ennek köszönhetően az 5. percben két gólt lőttek pillanatok alatt, az elsőt Somogyi, a másodikat Tóth Gergely, 0-2. Nem sokkal később két kisbüntetést kaptak a csíkiak gyors egymásutánban, az öt a három elleni szituációt Nagy Gergő használta ki, 0-3. Két és fél további perc elteltével Hajós is beköszönt, 0-4, majd egy hátrány kibekkelése után Kóger tette meg a magáét, 0-5. A Fradinak 13 és fél percre volt szüksége ahhoz, amire ellenfelének egy nappal korábban 34, vagyis az 5 gólos vezetéshez és a lényegi kérdések lezárásához. A második játékrészre már László Arnolddal a vasak között érkezett a Sportklub, és ennél a cserénél több nem is került be a jegyzőkönyvekbe, kiállítások és gólok nélkül ment le ez a periódus. A Szereda többet próbálkozott, ám a vendégek védelme jól zárt, és a kapuban Nagy Kristóf is hibátlan teljesítményt nyújtott. Az utolsó felvonásra ismét lehetőséget kapott Szamankov – hogy ennek a szokatlan visszacserének mi volt az oka, nem tudjuk –, több vendéggól ennek ellenére nem esett, a megszaporodó kiállítások sem hoztak változást az állásban egészen az 58. percig. Akkor Judd Blackwater meglőtte a székelyek becsületgólját, beállítva az 1-5-ös végeredményt. Az FTC-Telekom alaposan visszavágott a szerdai sima vereségért, így ha Gyergyóban és Brassóban összesen legalább 2 pontot szerez, akkor másodikként zár, a csíkiak pedig harmadikak lesznek. Fodor Szabolcs legénysége még az 1. helyet is elérheti, ám erre inkább csak matematikaiak a sanszai.
fotó: Pál Zoltán: SC Csíkszereda
Talán azt hittük, hogy könnyebb dolgunk lesz
Így látták a vezetőedzők az Erste Liga-alapszakasz utolsó SC Csíkszereda–FTC-Telekom mérkőzését.
Jason Morgan, SC Csíkszereda: „Talán azt hittük, hogy könnyebb dolgunk lesz a szerdai győzelem után. Fizikailag és mentálisan is elfáradtunk kicsit, meccsekkel teli, hosszú időszak van mögöttünk. Ilyen a jégkorong: öt percre leblokkolsz, és az ellenfél üt öt gólt. Úgy érzem, jók voltunk az alapszakaszban, összességében elégedett vagyok, de most pihenőre van szükségünk, hogy fel tudjunk készülni a rájátszás első fordulójára.”
Fodor Szabolcs, FTC-Telekom: „A szerdai meccs után beszéltünk a srácokkal arról, hogy a helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni. Másodjára szerencsére sikerült javítani. A helyzeteinket a találkozó elején belőttük, emberelőnyben is eredményesek voltunk, kivédekeztünk mindegyik hátrányunkat. A meggyőző első harmadunk után az előnyünk kitartott a végéig.”
Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 0 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Andre, Bandi. |
Szamankov: 76,2% (László: 100%) | K |
Nagy K.: 95,7% (Földes) |
Kuljas, Papp, Becze, Bíró, Taratuhin | 1 |
Ellerby, Hegyi, Nagy G., Hodgman, Kóger |
Farkas T., Wishart, Combs, Blackwater, Yellow Horn | 2 |
Tóth Gergely, Versteeg, Németh, Tóth A., Kulmala |
Láday, Salló, Casaneanu, Fodor, Rokaly | 3 |
Karmeniemi, Sarcia, Hajós, Somogyi, Sági |
Györfy, Ilyés, Sándor, Gecse O. | 4 |
Boros, Farkas L. S., Roczanov, Tóth Richárd, Tóth Gergő |
Morgan Jason, Hozó Levente | E |
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 04:12 | FTC | Somogyi | Tóth A. | ||
0-2 | 04:42 | FTC | Tóth Gergely | Nagy G. | Tóth A. | |
0-3 | 08:24 | FTC | PP2 | Nagy G. | Kulmala | |
0-4 | 10:50 | FTC | Hajós | Hegyi | Hodgman | |
0-5 | 13:25 | FTC | Kóger | Hajós | Versteeg | |
1-5 | 57:57 | SCC | Blackwater | Becze |
23 | Kapura lövések száma | 33 |
14 | Kiállításpercek | 6 |
2 perc hiányzott Nagy Kristófnak a shutouthoz
Az utolsó Csíkszeredai Sportklub–FTC-Telekom mérkőzés összefoglalója.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk