


1 pontra van szüksége a Vasasnak a rájátszáshoz
A Titánoknak minden erejüket össze kell szedniük, hogy ismét negyeddöntősek lehessenek az Erste Liga-rájátszásban.
Nem úgy sikerült a Fehérvár-farm idei alapszakasza, ahogyan megszokhattuk tőle. A Titánok az elmúlt években rendre bejutottak a rájátszásba, többnyire gond nélkül, azután is, hogy a bajnokság végjátékában már nem engedélyezték a két fehérvári együttes közötti átjátszást úgy, ahogy korábban. Az idén ezzel szemben legfeljebb annak örülhettek a fiatal csapat hívei, hogy az együttműködés a győriekkel kiteljesedett, és hogy a Fejér megyei riválist 4-ből 3 alkalommal sikerült legyőzni. Beszédes viszont, hogy ha a DAB ellen szerzett 10 pontot levonjuk Madácsiék összteljesítményéből, akkor 13 egység marad, ami meghökkentően kevés. Ráadásul ezek közül is a Gyergyó ellen gyűjtöttek 6-ot, magyarán: a mezőny első feléhez tartozókkal szemben szinte egyáltalán nem voltak versenyképesek. Ehhez képest nagy dolog, hogy még van esélyük a rájátszásra. Az Opten Vasas HC elleni különcsatából 2 mérkőzés maradt, és ha mindkettőt megnyerik Kasper Vuorinen tanítványai rendes játékidőben, akkor ott lesznek a legjobb 8-ban. A két csapat legutóbbi összecsapása mást valószínűsít. A piros-kékek valósággal lemosták ellenfelüket Káposztásmegyeren szombaton, a 7-2-es végeredmény hűen tükrözte a játék képét. Most tehát megint olyan helyzet állt elő, amihez nem igazán szoktak hozzá Ladányi Balázs fiai: ők a szerda esti találkozó esélyesei. Egyszer már voltak hasonló helyzetben: február 4-én a DAB otthonában jelentős előnyre tehettek volna szert üldözőikkel szemben, ám azt a mérkőzést nem sikerült behúzniuk, sima vereséget szenvedtek. Most feketén-fehéren kiderülhet, hogy mennyit tanultak abból a kudarcból, és hogy megvan-e már a rutin, aminek egy Erste Liga-negyeddöntős csapatot jellemeznie kell. A két csapat első győri meccsét hosszabbításban nyerték a Titánok, a Vasasnak ezúttal annyi is elég lenne. Mindazonáltal jól tudjuk: a jégkorongban nem lehet döntetlenre játszani.
Titánok–Opten Vasas HC 2-5
Ladányi Balázs együttese nyerni tudott Győrben, így 2018 óta íródó története során először bejutott a rájátszásba.
A Titánok az egyik ponterős légiósuk, Luusuaniemi nélkül léptek jégre. Az Opten Vasas HC ugyanabban a sorösszeállításban játszott, mint hétfői meccse során. Alig több mint 3 perc telt el, amikor Révész egy kapásgóllal vezetéshez juttatta a vendégeket. A folytatásban is a Vasas akarata érvényesült. A 12. percben Kmec 2+10 perces büntetést kapott palánkra lökésért, miután Ambrussal szemben szabálytalankodott. A nyitó játékrész utolsó percében Kováts nagy találatával kétgólosra nőtt a piros-kékek előnye. A pörgős játékáról sokat elmond, hogy az első 20 percnyi játékidő 26 perc alatt zajlott le. A második felvonás elején szépítettek a Titánok, Császár talált be Tóthnak. Nem sokra rá 5 a 4 ellen támadhattak a hazaiak, de nem tudtak érdemben felállni az ellenfél kapuja előtt. A kiegészülés után aktívabbá vált a Fehérvár-farm: a 34. percben Dézsi még kapuvasat lőtt, ám 3 perccel később Balogh közelről egyenlített. A záró játékrészben a Vasas kibekkelt egy újabb hátrányt, majd Czakó vasat talált. A hazaiak próbálták rendes játékidőben behúzni a meccset, hogy megtartsák reményeiket. Négy és fél perccel a vége előtt a Vasas korongot szerzett a támadó harmadban, Révész pedig újra vezetéshez juttatta csapatát. Másodpercekkel utána emberelőnybe kerültek a Titánok, sőt 45 másodpercen át egy újabb büntetésnek és kapuslehozatalnak köszönhetően 6 a 3-ra próbálkozhattak. Amikor egy játékos visszatérhetett, Turbucz egy üres kapus góllal eldöntött mindent, sőt Schmál egy egész pályás fonákkal is bevette a Gyenest nélkülöző ketrecet.
Az Opten Vasas HC 5-2-re nyert, győzelmével bebiztosította playoffrészvételét. A két csapat pénteken tét nélkül zárja az alapszakaszt a Vasas Jégcentrumban.
fotó: Titánok
A rájátszáshoz még nem kanyarodnék előre
A 2-5-ös Titánok–Opten Vasas HC után a hazaiaktól Kasper Vuorinen vezetőedző, a vendégektől Revák Zoltán másodedző nyilatkozott.
Erste Liga, Győr, 0 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Váczi, Kedves. |
Gyenes: 91,2% (Szeles) | K |
Tóth: 94,6% (Sági) |
Erdély, Reiter, Császár, Kovács, Tiainen | 1 |
Bukor, Tornyai, Czakó, Bödök, Révész |
Dobmayer, Vas, Balogh, Dézsi, Madácsi | 2 |
Seregély, Léránt, Turbucz, Odnoga, Schmál |
McNulty, Kóger, Ambrus, Németh K., Rétfalvi | 3 |
Ozols, Kmec, Szalma, Vesutkin, Páterka |
Hajnal, Vincze, Jakimcsuk | 4 |
Kováts, Szlama, Mattyasovszky, Csiki, Nagy M. |
Vuorinen Kasper, Arany Máté Dániel | E |
Ladányi Balázs, Revák Zoltán |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 03:07 | VAS | Révész | Czakó | Bödök | |
0-2 | 19:10 | VAS | Kováts | Bukor | Nagy M. | |
1-2 | 23:08 | FHA | Császár | Kovács | Tiainen | |
2-2 | 36:26 | FHA | Balogh | Reiter | Erdély | |
2-3 | 55:25 | VAS | Révész | Czakó | Bödök | |
2-4 | 58:04 | VAS | EN | Turbucz | Léránt | |
2-5 | 58:30 | VAS | EN | Schmál |
37 | Kapura lövések száma | 34 |
6 | Kiállításpercek | 20 |
Egész pályás fonákkal döntött el mindent Schmál
A Titánok–Opten Vasas HC mérkőzés összefoglalója.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk